MÁV Informatika: újabb gyanúsított

Hűtlen kezeléssel és orgazdaság elkövetésével gyanúsította meg tegnap a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya Cs. Sándort, a MÁV Informatika Zrt. tanácsadási és alkalmazásfejlesztési divíziójának igazgatóját, akit a nyomozók a munkahelyéről állítottak elő – tudta meg a Magyar Nemzet.

Bákonyi Ádám
2010. 12. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Értesüléseink szerint Cs. Sándor kihallgatása összefügg a cégnél tavaly november óta hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával folytatott nyomozással, amelynek Hosszú Sándor volt vezérigazgató már február óta gyanúsítottja. Cs. Sándort 2007-ben nevezték ki a divízió élére, de a cég honlapján fellelhető adatok szerint 2001 óta dolgozik az informatikai társaságnál.
Az igazgató meggyanúsítása annak az eljárásnak a része, amelyben a cég székhelyén februárban tartott házkutatás alkalmával végkielégítések, munka- és tanácsadói szerződések dokumentációját is lefoglalta a rendőrség.
*
A BRFK nyomozói ekkor jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával hallgatták ki Hosszú Sándor volt vezérigazgatót, aki ezután még hónapokon át a cég első számú vezetője maradhatott.
Hosszú Sándor továbbra is havi 1,4 millió forint fizetést kapott, így februári meggyanúsítása óta augusztus végéig még több mint tízmillió forintot tett zsebre, majd szokatlanul kedvezményes feltételekkel vonulhatott korengedményes nyugdíjba: öregségi nyugdíjkorhatára eléréséig, azaz csaknem három évig előre, egy összegben kifizették nyugdíját a nyugdíjfolyósítónak, mintegy hatmillió forintot.
Hosszú Sándort és közvetlen munkatársait többek között azzal gyanúsítják, hogy hivatalos útként számoltak el egy római konferencián való részvételt, de azt – a rendőrség közlése szerint – soha nem rendezték meg. Úgy tudjuk, Cs. Sándor egyike volt azoknak, akik részt vettek a római „eseményen”. Az újabb gyanúsítotti kihallgatással összefüggésben feltett kérdéseinkre a rendőrség a mai napra ígért válaszokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.