Szabadságharc, bejgli és Népszava

Az MSZP minden erejével azon lesz, hogy megvédje a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadságát, ezért fellép majd a sztrájkjog esetleges csorbítása ellen is. A párt hét végi választmányi ülésén, úgy tudjuk, szó esett arról is, hogy a Vas megyeihez hasonló tisztújítást tarthatnak Hajdú-Bihar megyében is.

Török László
2010. 12. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rabszolgaság víziója. A kormány a rabszolgaságot vezeti be Magyarországon, ha elveszi a munkavállalók utolsó jogosítványait és korlátozza a sztrájkjogot – jelentette ki Török Zsolt (MSZP), hozzátéve: a szakszervezetektől kapott információk alapján a minisztériumi kodifikáció szakaszában van az erről szóló jogszabálytervezet. Kérdésre azt mondta, úgy tudják, a jelenlegi szabályok tervezett megváltoztatásával a nagy létszámú cégeknél akár három-négy hétig is eltartana, mire meg tudják hirdetni a sztrájkot, valamint nem lehetne munkabeszüntetést kezdeményezni a közalkalmazottaknál és az összeolvadó vám- és pénzügyi szervezetnél, illetve az adóhatóságnál. Török hangoztatta: az MSZP minden munkavállalóval szolidáris, támogatja őket azon harcukban, hogy a munkáltatóikkal szembeni jogaikat gyakorolni tudják. Mint mondta, ez a támogatás elvi jellegű, illetve a jogalkotás során igyekeznek érvényesíteni a munkavállalók érdekeit. Emellett nemzetközi fórumokhoz fordulnak, ha kiderül, valós a kormány szándéka. Nagy Anna kormányszóvivő a szocialista párt értesüléseit lapunknak nyilatkozva úgy kommentálta, hogy egyelőre nincsen ilyen előterjesztés. – A kormány nevében akkor tudok ezzel kapcsolatban bármit mondani, ha lesz – fogalmazott Nagy Anna. Hozzáfűzte: annyi azonban bizonyos, hogy vannak olyan kérdések, amelyeket rendezni kell ezzel kapcsolatban. (MN)


Kívánjuk a sajtó szabadságát és a censura eltörlését – ezt a szöveget ragasztották ki a szocialisták választmányi ülésük elején, mert úgy érzik, hogy a kormány kétharmados többségével a médiát szabályozó „szájkosártörvényt” hoz, s ezzel elfojtja az ellenvéleményeket. Simon Gábor választmányi elnök ezért bejelentette, hogy megalkották saját nemzeti együttműködési nyilatkozatukat, amely a fenti gondolattal indul. A politikus leszögezte azt is, hogy az MSZP nem fogja hagyni, hogy a kormányzat elvegye a sztrájkjogot és csorbítsa a szakszervezetek jogosítványait. Simon arra buzdította a választmány tagjait – akik karácsonyra Népszavát és bejglit kaptak –, hogy írják alá az MSZP által indított „Időben szólunk” elnevezésű petíciót.
A testület elnöke sajtótájékoztatón beszámolt arról is, hogy jövő februárban születhet döntés a platformok, köztük a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció országos minősítéséről. Tájékoztatása szerint a választmány zárt ülésén a testület elfogadta a tagozatok és platformok minősítő bizottságának azon szempontrendszerét, amely alapján a következő időszakban minden párton belüli szerveződést megvizsgálnak, és egyeztetnek velük a tevékenységükről, illetve a működésükről. Simon Gábor újságírói kérdésre elmondta: a Demokratikus Koalíció esetében azt vizsgálja majd a bizottság, hogy a szerveződés megfelel-e az országos platformra vonatkozó szabályoknak, például annak, hogy csatlakozott-e hozzá háromszáz párttag. – Aki nem MSZP-tag, az nem a platform tagja, hanem pártoló tag lehet – mondta Simon.
Információink szerint a zárt ülésen megvitatták Juhászné Lévai Katalin pártból történt kizárását. A volt országgyűlési képviselőt, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés volt elnökét a párt megyei etikai bizottsága sajtóhírek szerint azért zárta ki, mert bojkottálta a megyei küldöttgyűlést, és az önkormányzati választások előtt MSZP-sként a Debreceni Ifjúsági Szövetségnek (DISZ) gyűjtött ajánlószelvényeket. Úgy tudjuk, Juhászné a választmányi ülésen fel is szólalt saját maga védelmében, ügyében az országos etikai bizottság dönt majd. Az elnökség részéről Kovács László jelezte, hogy az eset miatt a Vas megyeihez hasonló teljes tagrevízió, a pártszervezetek megszüntetése és újjáalakítása történhet Hajdú-Biharban is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.