Tucatnyi céglovagot feljelentett az APEH

Tucatnyi céglovag ellen tett feljelentést nemrégiben az adóhivatal. Az APEH feltételezése szerint idehaza több csoport is üzletszerűen foglalkozhat az adósságban fuldokló társaságok eltüntetésével. A kétes szerveződésekben ügyvédek, könyvelők és az adószabályokat jól ismerő szakemberek is feltűnnek.

Jakubász Tamás
2010. 12. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még több a felszámolás. Tovább növekedett a felszámolás alá került cégek száma az elmúlt hónapban. Novemberben 1627 céggel szemben indult ilyen eljárás, ami 16 százalékkal több, mint tavaly, és közel kétszázzal több, mint októberben. Az év első 11 hónapjában a bajba jutott vállalkozások száma meghaladta a 16 500-at, és ez a szám az év végére akár a 17 500-at is túllépheti – derül ki az Opten jelentéséből. Emellett a korábban jellemző trend – hogy hazánkban más országokkal szemben a válság csúcsán is emelkedett az új vállalkozások száma – is megfordulni látszik. Novemberben 21 százalékkal kevesebb céget alapítottak, mint tavaly ebben a hónapban. A nagy adósságot fölhalmozó cégbűvészek aktivitása továbbra sem csökkent: alig mondtak csődöt az egyik vállalkozással, máris alapítják az újabbat, s halmozzák a friss adósságokat. A mostani időszakban azonban még ez a kínos aktivitás sem tudja ellensúlyozni a becsületesen működő cégeket érintő csődhullámot. Decemberben minden évben csökken a felszámolási eljárások száma, az idei esztendő végén az Opten mégis arra számít, hogy közel húsz százalékkal lesz magasabb a bukások aránya, mint az előző év utolsó hónapjában. (H. P.)


Notórius cégeltüntetők ügyei miatt tett nemrégiben feljelentést az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). A hatóság megelégelte, hogy több jól körülhatárolható csoport évek óta társaságok százait szünteti meg a hitelezők és az adótartozások kifizetése nélkül. A részletekről Várszeghi Györgyöt, az APEH végrehajtási és felszámolási főosztályának vezetőjét kérdeztük, aki elmondta: az utóbbi idők cégügyeinek vizsgálatakor az APEH munkatársainak feltűnt, hogy egyes ügyvédek, könyvelők és adószakemberek – bizonyos csoportok tagjaiként – számos kétes esetnél működtek közre. Az adóhatóság összegyűjtötte az egy-egy csoporthoz tartozó ügyek iratait, és továbbította azokat a nyomozó hatósághoz.
*
– Minden csoportnál több tucat visszás cégjogi esetet tüntettünk fel, s abban bízunk, hogy ezek ismeretében az igazságszolgáltatás könynyebben állapítja meg a résztvevők felelősségét – fogalmazott Várszeghi György. Az adóhatóság egyébként azt feltételezi, hogy az országban számos, szakembereket is foglalkoztató cégeltüntető csoport működhet.
A főosztályvezető ezután felvázolta, miképpen zajlik az üzletszerű cégeltüntetés, amiben – szinte mindig – komoly tartozást maguk előtt görgető társaságok, fizetni nem akaró cégtulajdonosok, a könnyű pénzért mindenre képes, rendszerint szerencsétlen sorsú emberek és szakmai segítséget nyújtó hozzáértők vesznek részt. – A folyamat azzal indul – magyarázta Várszeghi György –, hogy az üzletemberben felvetődik a gondolat: hogyan szabadulhatna meg adósságban fuldokló vállalkozásától. Ekkor felkeresi a magát „adósságrendezőként” hirdető személyek valamelyikét, aki azonnal intézkedik a tulajdonosváltásról. Az eltüntetésre váró társaságnak kisvártatva új tulajdonosa lesz. A tartozást felhalmozó cég nemritkán nincstelenek kezére kerül: előfordul, hogy alacsony járandóságú nyugdíjas, kistelepülésen élő munkanélküli, esetleg fővárosi hajléktalan lesz papíron a birtokosa a tíz- vagy százmilliós adósságban elmerülő társaság. – Az arra vállalkozó személy nevére rövid idő alatt akár ötven-száz ilyen céget is bejegyezhetnek – mondta Várszeghi György, majd gyorsan hozzátette: az érintett persze minden nevére vett társaságért kisebb-nagyobb – esetleg százezres nagyságrendű – összeget kap. A tartozásban úszó cég tulajdonosváltása általában zökkenőmentes, a papírmunkát ugyanis rendszerint szakemberek végzik el. A folyamatban ügyvédek, könyvelők és az adószabályokat jól ismerő hozzáértők vesznek részt. – Miután a tulajdonosváltás megtörtént – folytatta az APEH főosztályvezetője –, már csak egyetlen lépés marad, a társaság megszüntetésének kivárása. A cég kivezetése többféleképpen is elérhető, például úgy, hogy az adósságban lubickoló vállalkozás élére határozott időre, mondjuk két hónapra jelölnek ki ügyvezetőt. A társaság állítólagos irányítója ez idő alatt nem tesz semmit, s megbízatásának megszűnése után nem iktatnak be a helyére másik cégvezetőt. Ezt a cégbíróság észleli, s – mivel irányító nélkül egy vállalkozás sem működhet – törvényességi eljárást indít a társaság ellen. A procedúra végén a cégbíróság törli a vállalkozást.
– A másik lehetőség – mondta Várszeghi György –, hogy a tartozások növekedése miatt a hitelezők kezdeményezik az eltüntetésre váró cég felszámolását. A két megoldás közös vonása, hogy mindegyik a cég törlésével végződik, és a hitelezők és az állam rendszerint nem jut hozzá a pénzéhez. – Az adósságok kifizetését – a korlátozott tagi felelősség miatt – nem követelhetik senkitől: az új tulajdonosnak egy fillérje sincs, a korábbit pedig szinte képtelenség felelősségre vonni – vázolta fel a helyzetet Várszeghi György. Magyarázatként hozzáfűzte, hogy az eltüntetett társaságok szinte kizárólag kft.-k. Az APEH az utóbbi időben több polgári pert is indított, amelyekben a csalárd cégbedöntőktől szerette volna megszerezni a be nem fizetett adót. Az eljárások ugyan keveset hoztak a konyhára, ám a bíróság több esetben is megállapította a felelősséget.
A főosztályvezető szerint jelenleg a jogszabályi hiányosságok éltetik a céges visszaéléseket. Manapság idehaza könnyű társaságot alapítani – egy óra alatt, érdemi ellenőrzés nélkül is bejegyeztethető az új vállalkozás. Ezen Várszeghi György szerint haladéktalanul változtatni kellene, s a társaság alapításakor a cégbíróságnak tüzetes, akár hetekig tartó vizsgálat alá kellene vonnia a vállalkozás tulajdonosát, irányítóját. Így lehetne elkerülni például azt, hogy a céget üres építési telekre jelentsék be, esetleg nem létező utcát és házszámot tüntessenek fel telephelyként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.