Miniszter úr, sikeres évet zárhat, hiszen Lengyelország gazdasága idén is nőtt, pártja pedig meglepően sikeresen szerepelt a helyhatósági választásokon. Minden adott ahhoz, hogy jövőre a koalíció ismételjen, és a Lengyel Néppárt a hatalomban maradjon. Kívánhat-e egy politikus még többet?
– Lengyelország gazdasági sikere elsősorban a lengyelek ügyességének és rámenősségének köszönhető. A lengyel vállalkozók nagyon aktívak voltak, és érvényesültek az elmúlt két évtized gazdasági rendszerváltozásának a tapasztalatai is. Paradox módon az is segített, hogy még nem csatlakoztunk az euróövezethez, és a zloty gyengülése versenyképesebbé tette az exportot. Időközben számos hazai és külföldi beruházás is működni kezdett, ami jó alapot teremtett a termelés fellendítéséhez. Mindenképpen pozitívan hatott a helyzetre a nyugodt politikai légkör is. Nagyon jó volt az együttműködés a kormányzó koalíción belül a Lengyel Néppárt és a Polgári Platform között. Az önkormányzati választások eredménye mindezt visszaigazolta. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a jó kormányzásért kijárt a prémium.
– Lengyelország viszonylag olcsón megúszta a válság nehéz éveit. A legnehezebb esztendőben sem esett vissza a gazdaság, míg idén a belső kereslet élénkülésének köszönhetően a harmadik negyedévben már a vártnál is nagyobb, 4,2 százalékos növekedést mutatott. Csupán ennyi lenne a recept?
– Nagyon fontos tényező, hogy a gazdasága sokrétű, változatos a feldolgozó és termelő ágazatok képe. Ezek olyan munkahelyeket jelentenek, amelyek nem annyira érzékenyek a konjunktúra változására, mint például egyes szolgáltatások vagy a pénzvilág. Kiemelném még emellett a háromoldalú társadalmi párbeszéd révén elért megállapodást is, amelynek lényege, hogy a munkáltatók a szakszervezetekkel kölcsönösen lemondva bizonyos jogosítványaikról, közösen dolgoztak ki egy a válságos időszak átvészelésére alkalmas csomagot, amit felajánlottak a kormánynak. S miután ez a szociális párbeszéden alapult, nem okozott társadalmi feszültséget a bevezetése sem. Még egyszer hangsúlyoznám az emberekben meglévő vállalkozó kedvet, amely komoly energiákat szabadított fel. A vállalkozók nem felfelé, az államra tekintgettek, hanem saját maguk álltak elő kezdeményezésekkel.
– S ha már a jó híreknél tartunk, mit gondol, túljutott a világ a válságon?
– Ma még nem könnyű optimistának lenni. Épp a minap demonstrálták az OECD-ben a különböző gazdaságélénkítő csomagok hatását, a nagy fellendüléseket követően a piacokon bekövetkező mélyrepüléseket. Manapság a tőke áramlása nagyon gyors és globális, ugyanakkor a társadalmi, a gazdasági problémák, vagy az egyes iparok gondjai inkább helyi jellegűek. Ezért úgy gondolom, hogy az európai országok számára a menekvés a saját piac megerősítése lehetne.
– A német Frankfurter Allgemeine Zeitung a minap úgy fogalmazott, Magyarország az elmúlt húsz évben azért veszítette el helyzeti előnyét, mert túlzottan hallgatott az angolszász tanácsadókra, s túlzottan kereste a multinacionális érdekkörök kegyeit. Lehet-e Közép-Európának más, saját útja?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy a gazdaság sokszínű legyen. Lengyelországban ezt a többrétű szerkezetet sikerült megteremteni. Ott vannak ugyan a multik, de erősek a lengyel cégek is. Ez megfelelő alapot teremt az együttműködésre a nagy trösztökkel. Ennek egyik kiemelt területe a gépjárműipar, és e kooperáció részében évente egymillió autót gyártunk. Még 16 éve, a miniszterelnökségem idején kezdtük el létrehozni a speciális gazdasági övezeteket, ahova főleg nemzetközi cégek települtek, de oda vonzzák a helyi beszállítókat is. Jelen pillanatban ezekben az ipari zónákban 200 ezer fő dolgozik. Jó példa erre az együttműködésre Rzeszów környéke, ahol jól megférnek egymás mellett a nemzetközi és a hazai cégek. Meghatározó a lengyel cégek jelenléte az építőanyag-iparban, így kiemelkedő helyet foglalnak el a piacon például nyílászárók gyártásában. Hasonlóan magas a hazai részesedés a bútoriparban. Van ellenpélda is, így az elektronikai ipart zömében külföldi cégek uralják. Az egész uniós piacon megjelenő LCD tévék kétharmadát Lengyelországban gyártják. A legfontosabb, hogy legyen termelés, hiszen ez teremt stabil munkahelyeket. Másként gondolkozott Írország, ahol a szolgáltatások fejlesztésére fektették a hangsúlyt. De ez csak olyan, mint a szellő. Amilyen könnyen jön, olyan könnyen el is megy.
– Elemzők szerint még nagyjából egy évtizedre kitolódhat a közép-európai hármak csatlakozása az eurózónához. Addig is azt javasolják a magyaroknak, a cseheknek és a lengyeleknek, hogy gazdaságuk összefonódására épülő közös valutát hozzanak létre…
– A közös valutát illetően szkeptikus vagyok. Kétségkívül nagyon fontos lenne az összefogás, de ne felejtsük el, hogy az egyes nemzeti valuták kiváló lökésgátlók a pénzpiacok nagy viharai közepette. Ha például már most az eurózóna tagjai lennénk, akkor mi is rá lettünk volna kényszerítve a nagy vágásokra, mint a balti államok, ahol még a béreket is megnyirbálták. Igaz, hogy ott nem vezették be az eurót, de nekik már kötött volt az euróhoz a valutájuk. A forint vagy a zlotyi gyengülése ugyanakkor nagyrészt tompította a sokkhatást. Még tovább megyek. Tavaly felhagytunk az egy valutanemben való elszámolással, s a vállalkozók már saját maguk döntik el, hogy milyen pénznemben kötik az üzletet. Persze, el kell fogadnunk a világ globális voltát, de azért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a saját gazdaságunkra, vállalatainkra. Lengyelország számára az élénkítő csomagot az uniós pénzek jelentették. Brüsszel kifacsarását nemzeti sporttá kell tennünk.
– Milyen területeken lát lehetőséget a regionális együttműködés elmélyítésére, gazdaságaink összehangolására?
– A legfontosabb, hogy az emberek kapcsolatba lépjenek egymással. Szép és romantikus a ma-
gyar–lengyel két jó barát szlogen, de az lenne az igazi, ha ez üzleti világban is cselekvésre ösztönözne minket. Mert amikor a világban nagy a kavarodás, az egyben jó alkalmat teremt arra, hogy felújítsuk a régi kapcsolatokat. Közel vagyunk egymáshoz, jó alapot teremt a kulturális közösség, az üzletben is nagyobb a bizalom egymással szemben. Ha egész Közép- és Kelet-Európát vesszük, ez Ukrajnával és Belarusszal együtt mintegy 160 milliós piacot jelent. Ez több mint Oroszország lakossága, s akkor még nem beszéltünk arról, hogy mit jelent ez a GDP tekintetében. Az ismert lengyel üdítőipari cég, a Tymbark elnöke fogalmazta meg egy beszélgetésünk során, hogy a nagymamájának Prága, Krakkó, Budapest vagy Bécs nem volt külföld, legfeljebb a távolabbi szomszédság. Ugyanígy ma a schengeni övezetben sem az, ráadásul a távolságok olyanok, hogy repülővel gyorsabban elér az ember Varsóból Budapestre, mint Varsó környékéről télen kocsival a főváros központjába.
– Össze kell nőnie annak, ami összetartozik, és a globalizációra adott válasz lehet a lokalizáció erősítése?
– Volt idő, amikor mindenki el volt ájulva a globális kezdeményezésektől. Ma ez már nem így van. Fontos, hogy kihasználjuk a világ léptékeit, de elsősorban itt helyben kell gyarapítani az erőinket. Nagyon fontos, hogy több síkon is ösztönözzük a kapcsolatok szorosabbra fonását. Támogassuk az olyan nagy cégek megalakulását, erősödését, amelyek a régióban működnek. Készítettünk egy felmérést arról, hogy az egyes piacok kereskedelmi szempontból menynyire lehetnek vonzók. Az elemzőink által felállított képletben a nevezőben a GDP, míg a számlálóban a távolság szerepelt. A viszonylag közelséget tehát ki kell használni. Miért menjenek a vállalkozóink Kínába, ha a régióban is találhatnak partnert?
– S nem okozhat gondot előbb-utóbb, hogy strukturálisan Magyarország és Lengyelország is szinte egy helyben topog a rendszerváltás óta? A nagy elosztórendszerek reformja tapodtat sem halad előre.
– Én azért nem látom ilyen rossznak a helyzetet.
– S ha már a sikerekkel kezdtük, fejezzük is be azzal. Gondolom, megkönnyebbülten zárta le a hoszszú távú gázszerződésről folyó tárgyalásokat Oroszországgal. Mi még el sem kezdtük erről a megbeszéléseket. Mit tanácsolna a tárgyalóknak?
– Kivételes volt e tárgyalások során, hogy együttműködtünk az Európai Bizottsággal. Az energiaügyi igazgató személyesen is részt vett a megbeszéléseken. Így felfogták az oroszok is, hogy már nem egyedül, hanem mögöttünk az unióval tárgyalunk velük. Végre Brüsszelben is rájöttek arra, hogy nem szabad egyedül hagyni egyetlen tagországot sem. Azt hiszem, ezek a kölcsönös tapasztalatok csak elmélyítették az Európai Unió és Oroszország közti energia-párbeszédet. Orosz részről egyébként nagyfokú pragmatizmust tapasztaltam. Úgy éreztem, ma már Oroszországnak is fontosabb, hogy közeledjen az unióhoz, és a tárgyalások során ez lényeges szempont.
– Egy időben sokat emlegették Varsóban a palagázt. Mennyiben enyhíthet ez a függésen?
– Azért ehhez még legalább tíz év kell még akkor is, ha minden összejön.
– A lengyel sajtó mintha optimistábban látná e perspektívát…
– Igen, az újságok sokat írtak a palagázról, de ne felejtsük el, hogy még csak most lesznek az első fúrások. Jövő év elején fognak készíteni egy műszaki felmérést arról, hogy gazdaságilag ez egyáltalán mennyire éri meg. Ha kifizetődő lesz a vállalkozás, akkor az tényleg alapjaiban változtatja meg az energiahelyzetet Európában. De ez még messze van.
– Azért más szelek fújnak a kelet-európai síkságon. Hallva a nagy terveket, az utóbbi évek vitái után sokan meglepődhetnek azon, hogy orosz befektetők vennének olajfinomítót Lengyelországban, a PGNiG pedig a Gazprommal vonná szorosabbra az együttműködést. Igaza van a Dzienniknek, amely a minap arról értekezett, hogy a gáz összeköt, s nem elválaszt?
– Ami minket a leginkább öszszekötött, az a válság. Ami ugyanis most a világgazdaságban történik, az mindenkit szerénységre int. Minden korábbinál fontosabb, hogy a kulcsszerepben lévő partnerekkel jó legyen a kapcsolat. A mi régiónkban azért van bizonyos érzékenység e tárgyalásokat illetően. Ezért is fontos, hogy az energetikai kérdésekről beszélgetve ne csak a kelet–nyugati kapcsolatokat építsük, hanem az észak–délieket is. Az Európai Unió mint egység nagyon diverzifikált. Ami minket például nyugtalanít, az az olaszok vagy a franciák számára éppen a diverzifikálást erősíti. Ha azonban megépül valamennyi összeköttetés, és így hatékony európai piac alakul, az kiegyensúlyozottabbá tenné a partnerséget az oroszokkal is.
– Éppen ezért kár, hogy Nyugat-Európában még sokan nem értik, hogy miért kell költeni az észak–déli összeköttetések megteremtésére…
– Ez így igaz. A mi problémáink iránt egyelőre még kevesebb ott a megértés.
origo.hu
Elgázolt a vonat egy embert Tatabányán
