Egy nagystílű bűnözőt üldöz Európán keresztül az orosz alvilág és a Scotland Yard. Az egyik az ellopott pénze, a másik az adócsalás milliói után fut, ám mivel a férfi plasztikai műtéten esett át, senki sem tudja pontosan, hogyan néz ki pillanatnyilag. Egyedül szerelme lehet segítség a rejtély megoldásában. Bár a egykori ügynöknő szintén nem tudja, hogy néz ki élete párja, de a női megérzései és tapasztalata előnyt jelenthet a rend őreivel és a gengszterekkel szemben. A Velencében folytatódó hajszába véletlenül belekeveredik egy amerikai matematikaprofesszor is, aki egyszerű turistaként érkezik az olasz városba.
Az utazó a 2005-ös francia Anthony Zimmer amerikai remake-je, amit A mások élete című Oscar-díjas német ügynökdrámával fellegekbe emelt Florian Henckel von Donnersmarck rendezett. A nyolcvanas években játszódó keletnémet lehallgatástörténet elkészítése után a direktor számára teljesen új kihívást jelentett a nagy költségvetésű amerikai popcorn-mozi, a főszerepben napjaink két legnagyobb hollywoodi sztárjával, Angelina Jolie-val és Johnny Deppel.
Mindezek után azonban nem is lehetne hatalmasabbat csalódni. Ha a produkció szándéka az volt, hogy piedesztálra emelje a turistalátványosság Velencét, mindenképpen sikerrel járt. Ha viszont egy szórakoztató mozi díszletéül igyekeztek felhasználni Itáliát, súlyosan melléfogtak az alkotók. A manapság újra felfedezett, s Hollywoodban a romantika fellegváraként aposztrofált Olaszország és kultúrája legalább annyira tolakodó módon van jelen a vásznon, mint a szintén jobb sorsra érdemes Ízek, imák, szerelmekben. Folyamatosan totálképekben, madártávlatból gyönyörködhetünk Velence szépségeiben, hosszasan utazunk a kanálisokon, andalgunk drága éttermek teraszán – miközben élethalálharc miatt kellene izgulnunk. A film viszont olyannyira igyekszik ránk erőltetni Jolie és Depp bimbózó románcát, hogy még az alapkonfliktusról is megfeledkezik. Nem mellesleg a két színész puszta jelenléte, valamint az illusztris helyszín önmagában még nem elegendő a kölcsönös vonzalom kialakulásához – nemcsak akciójeleneteknek, de az igazi érzelmeknek is híján maradunk.
Az utazó mind bűnügyi moziként, mind romantikus alkotásként látványos kudarcot vall. Depp az elmúlt évek változatos alakításai után kedvetlen és visszafogott teljesítményt nyújt, a rendezés pedig mindvégig ötlettelen marad. Az utazó az égvilágon semmilyen egzotikumot nem tartogat, s olyan gyorsan átfut a nézőn, mint a film eleji francia szupervonat. A színészek és a film Arany Glóbusz-jelölését mindezek fényében véletlenül se vegyük komolyan. Vicc lehet.
(Az utazó. Színes, szinkronizált amerikai film, 103 perc, 2010. Rendező: Florian Henckel von Donnersmarck. Forgalmazó: InterCom.)
origo.hu
Öt éven keresztül bujkált egy veszélyes bűnöző Magyarországon
