A Forto Dvaras étteremben járunk, a litván főváros központjában, a Pilies nevű sétálóutcában. Hasonló, tradicionális vendéglők szép számban működnek Vilniusban, sőt, Csárda néven még magyar étterem is üzemel. Litvániában már csak éghajlati okokból is főleg a sör- és vodkakészítésnek van hagyománya: igen jó minőségben és nagy választékban gyártanak mindkettőből. Mivel Vilnius körutunknak csupán egyik állomása, rövid idő alatt kell minél többet magunkba szívnunk a hangulatból. A Helsinki–Tallinn–Riga útvonalon érkezve Vilnius mássága hamar szembetűnik; a litván főváros hangulatra inkább közép-európai, mint északi település.
A Hanza-városok letisztult vonalvezetésű, fehér tónusú épületeit, a protestáns puritánságot a színes, díszes barokk, mély katolicizmus váltja fel. A valamivel több mint félmilliós lélekszámú város másik két balti társához képest kicsit talán lassabban vetette le a szovjet örökséget, de épületei nagy részét mára szépen helyreállították. Az elegáns, tiszta utcákon sétálva nem látjuk nyomát az errefelé is sokat emlegetett gazdasági nehézségeknek. Vilnius sokat szenvedett város, a nemzetiségi arányok sokszor borultak a legutóbbi száz-százötven évben is. Szinte hihetetlen, de egy évszázada mindössze a lakosság 1,2 százaléka volt litván, a többséget (közel negyven százalékot) a lengyelek adták, utánuk következtek a zsidók (több mint harmincöt százalék) és az oroszok (húsz százalék). Ma már a lakosság közel hatvan százaléka litván, kevesebb mint húsz százalék lengyel, s csupán fél százalék körül zsidó; a lengyel, német, szovjet megszállásoknak, népirtásoknak a Gedimino sugárúton található Népirtás Múzeuma állít emléket.
Miközben nagy vonalakban átbeszéljük a város múltját – ahol nem mellékesen 1579-ben Báthory István alapított egyetemet – érkeznek az első fogások. Svyturys sört iszunk, ez az egyik legismertebb márka, 1784 óta készítik. A nedűk többsége apátsági eredetű, a sörfőzés sok száz éves hagyományokra tekint vissza. Malacfület, szalonnát és sajtot kapunk hozzá korcsolyaként: ezek a hagyományos litván vacsora elengedhetetlen részei. Érkezik egy zeppelin is, ezúttal nem az égből, hanem a konyhából; így hívják a számtalan módon készített, a litván gasztronómiára talán leginkább jellemző ételt. Nagyjából elmondható, hogy az itteni konyhaművészetet a burgonya, hús, zsír hármasa határozza meg, mindez a zeppelinben is megtalálható, ami lényegében dödölleszerű krumplis tésztába dolgozott fűszeres darált hús léghajó formájúra gyúrva, sült szalonnával megpakolva. Igazi energiabomba a nagy hidegben. És ha ez még nem lenne elég, érkezik a csülök, litvánul karka, úgy, ahogyan itthon is szeretjük: füstösen, káposztával, uborkával, friss kenyérrel. Legyűrjük, bár már szenvedünk, desszertre nem marad erőnk. Pedig az almás pitét állítólag hiba volt kihagyni.
Mankó. Vilniusba nincs közvetlen légi összeköttetés Budapestről, ha repülni szeretnénk, prágai vagy varsói, esetleg kijevi átszállással juthatunk el a litván fővárosba. Autóbusszal érkeztünk Rigából, de a település vasúton is megközelíthető. A városban számos központi elhelyezkedésű panzió található; a Vilnius szívében lévő Szent Bernát utcában huszonöt euróért lehet az interneten egyszerű, kényelmes szobát foglalni. Litvánia nyáron az igazi, de télen is rejteget szépségeket, nagy hagyományai vannak például a lékhorgászatnak.
origo.hu
Újra medvét láttak Nógrádban
