A politikus és a közérdek

Az ellenzéket most a kétségbeesés vezeti: nyilatkozataikból egyértelmű, hogy sem az eljáráson, sem pedig az alaptörvény szövegén nem tudnak fogást találni. Régi módszereik szerint feltámasztott középkorról, új feudális Magyarországról, urambátyámvilágról beszélnek

Újabb módosító indítványokról tárgyal kedden az új alaptörvény ügyében az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága. A testület egy héttel ezelőtt fogadta el az első, kilencven pontból álló csomagot, s ezt azóta a T. Ház elé bocsátotta. A képviselők ma estig még élhetnek a lehetőséggel, hogy – a második szakaszban – szintén beterjesszék javaslataikat. Az Országgyűlés ma folytatja és várhatóan le is zárja a múlt héten elkezdett részletes polémiát. Így a jövő héten lehetséges a záró vita megtartása, április 18-ra pedig kitűzhetik a zárószavazást.
Az új alaptörvény létrehozásának tavaly június óta tartó folyamata több alkalommal is felborzolta a kedélyeket. Eleinte – a múlt év végén – a kétkamarás Országgyűlés, a parlament feloszlatásának új lehetősége, és a konstruktív bizalmatlansági indítvány eltörlésének terve váltott ki heves reakciókat. Mindhárom elképzelés az előkészületek idején került szóba, és természetesen mindegyik mellett és ellen is lehetett érveket felhozni. A felsőház visszaállítása nem eleve elvetendő ötlet, Szili Katalin független képviselő alkotmánytervezetében jelenleg is szerepel. A szabályozás az érdekegyeztetés új fórumát teremthetné meg, hiszen a második kamarában helyet kapnának az önkormányzatok, az egyházak, a munkáltatók és a munkavállalók küldöttei is. Persze csak akkor, ha lenne legalább tíz évünk, rengeteg pénzünk és türelmünk, hogy átszervezzük az egész közjogi berendezkedést. A második kamara felállításával ugyanis – például – az Alkotmánybíróságnak meg kellene szűnnie, mert a törvényhozás kontrollját a felsőház látná el. Ugyanakkor se időnk, se pénzünk nincs, és a választók türelme is véges. Az ország közvéleménye – az elmúlt húsz év visszásságai miatt – az egykamarás parlamentet is soknak tartja, ezért kell a következő választástól a képviselők számát 386-ról kétszázra csökkenteni. A szavazók mellesleg az sem tartják helyesnek, hogy a Horn-kormány idején a törvényhozás lehetővé tette: a polgármesterek és a megyei közgyűlési elnökök bekerülhessenek a parlamentbe. Nem lesz könnyű megoldani, hogy a helyhatóságok akkor is érvényesíthessék érdekeiket, ha a jövőben nagyjából száz önkormányzati tisztségviselő például nem foglalhat helyet az Országházban. Ugyanakkor valószínű, hogy számukra megfelelő lehetőséget ad, ha egy ezután létrehozandó tanácsadó testület tagjaként nyilváníthatnának véleményt a közügyekben.
Volt némi alapja annak a korábbi felvetésnek is, amely szerint a köztársasági elnök bizalomvesztés esetén feloszlathatta volna a parlamentet, az országgyűlési többség pedig az új miniszterelnök személyének megjelölése nélkül is bizalmatlansági indítványt terjeszthetett volna be a kormányfő ellen. Ezt a két javaslatot sokan megfelelő válasznak vélték Gyurcsány Ferenc viselkedésére – a 2006-os őszödi beszédet követő politikai anomáliákra. Gyurcsány négy évig úgy kormányzott, hogy a választók közvetlenül a hivatalba lépése után megvonták tőle a bizalmat, a parlamenti többség viszont mellette állt.
Végül sem a kétkamarás parlament, sem az őszödi klauzula nem került be az alaptörvény tervezetébe. Az előkészítőknek március 14-én sikerült olyan javaslatot benyújtaniuk, amely egészében véve megfelelő alapnak tekinthető. Annak ellenére is, hogy a baloldali ellenzék – az MSZP és a Lehet Más a Politika – sajnálatosan kivonult a jogalkotásból. Az előkészületek idején ugyan jórészt előterjesztették javaslataikat, a parlamenti vitákban viszont nem vesznek részt. Tartalmi ellenvetéseiket külső helyszíneken fogalmazzák meg. Részországgyűléseket és egyéb összejöveteleket rendeznek, s európai fórumokon lépnek fel. Kintről üzengetnek. Azt hangoztatják, hogy a Fidesz sem hallgatta végig Őszöd után Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki felszólalásait. Nem említik ugyanakkor, hogy a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportjának vezetői minden alkalommal bent voltak az ülésteremben, és hozzászóltak az adott témákhoz.
A két ellenzéki párt magatartásának ismeretében különösen érdekes az a válasz, amelyet a velencei bizottság, az Európa Tanács szakértői testülete közölt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes megkeresésére. A bizottság egyebek közt úgy véli, a parlament kevés időt fordít az alkotmányozásra. A múlt egy esztendő ugyanakkor önmagában sem rövid, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a többek által mérföldkőnek tekintett 1989. évi alkotmánymódosítást három hónap alatt hozta létre a senki által meg nem választott kerekasztal-értekezlet. Az MDF–SZDSZ.megállapodást követően, 1990 tavaszán is hetek alatt módosítottak több mint harminc paragrafust a szinte frissen megszavazott 1989. évi törvényben. Az MSZP és az LMP most egyértelműen szeretné elodázni az alkotmányozást – talán úgy vélik: aki időt nyer, életet nyer. Távollétük miatt a kormánypárti képviselőknek a továbbiakban szinte nincs is kivel vitatkozniuk. Az európai alkotmányos hagyományok érvényesítésére hivatott velencei bizottság észrevételeiből több várhatóan bekerül a módosító indítványok közé. Az ombudsman például utólagos normakontrollt kérhet, az Alkotmánybíróság pedig megvizsgálhatja a pénzügyi tárgyú törvényeket, ha az államadósság a bruttó hazai össztermék ötven százaléka alá csökken.
Immár egymillió állampolgár is véleményt nyilvánított, és a ma estig benyújtható további módosító indítványok teljessé tehetik a folyamatot. A kétharmados alkotmányozó többségnek el kell döntenie: megfogalmazza és kihirdeti-e Magyarország új, végleges alkotmányát. Ha jól meggondoljuk, más lehetősége nincs is. Az elmúlt húsz esztendő megkérdőjelezte az alkotmányos intézmények működőképességét, hiszen a kormányzatok a végletekig eladósíthatták az országot. Emellett az 1989–90-es jogalkotás nem volt minden szempontból legitim.
Az ellenzéket most a kétségbeesés vezeti: nyilatkozataikból egyértelmű, hogy sem az eljáráson, sem pedig az alaptörvény szövegén nem tudnak fogást találni. Régi módszereik szerint feltámasztott középkorról, új feudális Magyarországról, urambátyámvilágról beszélnek. Nyilvánvalóan az fáj nekik, hogy elveszítették a hatalmat. Ha most feudalizmus és urambátyámvilág jön, mi volt az a nyolc év, amikor – Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila minisztériumától – nem létező civil szervezetek szinte számolatlanul kapták a pénzt? Hogyan nevezhetjük azt az időszakot, amelyben a Budapesti Közlekedési Vállalatnál milliós végkielégítést és megbízási díjakat fizettek baráti cégeknek? Sukorónál az ismert módon kaszinóvárost terveztek, az erzsébetvárosi épületeket pedig kiárusították.
Az alkotmányozás alapvető kérdéseiről 15 éve szakmai konszenzus van Magyarországon. Ezt maga Vastagh Pál, a Horn-kormány igazságügyi minisztere nyilatkozta nemrégiben lapunknak. Tudvalevő, hogy az MSZP és az SZDSZ – a maga 72 százalékos többségével – már 1994 és 1998 között új alkotmányt fogalmazott meg, de azt belső ellentétek miatt nem tudta megszavazni. Gyurcsány Ferenc kormányzása idején, 2006-ban Petrétei József tárcavezető is új tervezetet dolgoztatott ki. Ennek szövegét nem hozták nyilvánosságra. A dokumentum csak a múlt hét végén került a közvélemény elé. Mindkét MSZP-s alkotmánytervezet közpénzügyi szabályokat fogalmazott meg, és az államszervezet részleges átalakítását célozta.
A szocialistáknak most egyszerűen vállalniuk kellene korábbi álláspontjukat. A képviselők nem tartoznak személyes számadással a választóknak, hiszen a mandátum szabad. Az viszont a jelenlegi alkotmány szerint is követelmény, hogy a politikusok a közérdeket képviseljék.