A személyre szabott piac

Kevés ma az olyan könyv, amit megéri sok ezer példányban kinyomtatni, mert megveszik az emberek. A szépírók között száznál kevesebb ilyen név lehet. A többieknek sokszor nem kínál megoldást a könyvipar. Hanczár Gergővel, az Underground Kiadó vezetőjével egy dunai hajón beszélgettünk, itt rendezte be a fél éve működő kiadó szerkesztőségét. Ők lényegében bármit kiadnak, ami nem jogsértő. A kínálat így rendkívül sokszínű.

R. Kiss Kornélia
2011. 04. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hanczár Gergő lelkesen meséli a legfrissebb élményt: olyan kézirattal lepték meg a kiadót, amelynek az egyediségén mindannyian elcsodálkoztak. – A mese olyan négysorossal indul, amely akár Weöres Sándoré is lehetne. Bár a helyesírása fonetikus, néha alig olvasható, de tartalmilag, eredetiségében felülmúlhatatlan. Tulajdonképpen élő folklórt sikerül gyűjtenünk. Természetesen ki is szeretnénk adni. Ezek a szerzők velünk élnek, és ki tudja, majd a gyerekeink kit tartanak közülük értékesnek – vélekedik Hanczár Gergő. Ő maga a saját könyvétől jutott el a kiadó alapításáig. Egyetemen tanított fényképészetet, és a fotózás oktatásának módszertanáról írt egy könyvet. – Ez a kötet összesen, ha száz embert érdekel Magyarországon, többen nem tanítanak fotózást. Végső soron hiánypótló is – véli Hanczár Gergő.
Az utolsó ilyen magyar módszertani kötet ugyanis a hatvanas években jelent meg – Gyakorlatilag a traktorista helyes ábrázolásáról szól, és ez sajnos nem vicc. A szakterületen tehát számít valamit a könyv, de a hagyományos kiadói struktúrában nem tudott megjelenni: mivel nem éri el a háromszáz példányt, esélytelen – meséli a kiadóvezető, aki így jött rá: sok jó tartalom születik, amit a kiadók nem vállalnak, a magánkiadás pedig nagyon rögös út. A másik indok, hogy megváltoztak a könyvfogyasztói igények. – Egyre inkább elvárjuk a világtól, hogy személyre szabott tartalmakat szolgáltasson. A Google keresője vagy egy internetes hírportál is olyan oldalakat ajánl, ami engem érdekel. Mindeközben a könyveknél továbbra is hatalmas példányszámokban gondolkodunk, nem egyéni igényekben – vélekedik Hanczár.
Az ő rendszerük más: se nem könyvkiadó, se nem nyomda, se nem könyvterjesztő, valahol a három között egyensúlyoznak. Mindig csak annyi könyvet nyomnak, amennyire rendelés érkezik. A kéziratokat nem szűrik, szinte bármit kiadnak. – Ritkán kapunk rossz kéziratokat. Sőt, váratlanul sok a nagyon jó tartalom. Van néhány, ami abszolút nem az én ízlésem, romantikus füzet típusú dolgok. Ezek egyébként bele is passzolnak a közízlésbe, ellentétben a könyveink többségével. Hiszen azok sokszor szűk réteget céloznak: kaptunk már monográfia-értékű kéziratot a hatvani takácsok történetéről, és nemsokára például háromszáz oldalas rovartani kötet lát napvilágot az egyik kukoricamoly-alfajról, ami azért, valljuk be, az átlagember számára nem kifejezetten érdekfeszítő – mondja Hanczár Gergő. Ő egyébként nem tartja magát könyvkiadónak. Szerinte a jelenkori kultúrában létjogosultsága van egy, a YouTube videomegosztóhoz hasonló „youbook”- vagy „könyvtube”-modellnek. Azaz, hogy a szerzői jogok és más egyéb jogszabályok figyelembevételével bármi kiadható legyen, ahogy a YouTube-ra is szinte bármi feltölthető. – Azt szeretnénk, hogy a publikálás korlátai megszűnjenek. Ez nem a kiadók ellen szól, nekik megvan a szerepük. Ha meglátom az Akadémiai Kiadó emblémáját egy könyvön, akkor tudom, hogy várhatóan senki nem fogja három éven belül az ellenkezőjét állítani annak, ami ott leírva áll. Mi nem erre törekszünk. Az Underground Kiadó olyasmi, ami eredeti, friss, és nem passzol a mainstreembe. Mint az underground zene – magyarázza Hanczár Gergő, aki sok könyvükre kifejezetten büszke is. Olyan dolgok jelentek meg náluk, amelyek, bármilyen fontosak is, egy kiadónak sem kellettek.
Így látott napvilágot például az Osztályfőnökök Országos Egyesületének könyvsorozata, amelyben pedagógusok írják le a mélyszegény vidékek iskoláiban szerzett megdöbbentő tapasztalatokat. A nem szakirodalmi könyvek között szintén sok az érdekes írás, például rengeteg családi vonatkozású kéziratot kapnak: blogokat, háborús naplókat, érdekes élettörténeteket.
Hanczár Gergő azt mondja, a szépíróiban is bízik. Adott már ki egyetemisták és gimnazisták antológiáját is, és sok nagyon fiatal, gyakran csak tizenéves szerző is fordul hozzájuk, néhányuk iránt pedig máris érdeklődik a közönség. Talán közülük kerülnek majd ki olyanok, akik a street art művészeihez vagy az underground zenészekhez hasonlóan az underground könyvkiadásból sétálnak be a kánonba. Azok az olvasók, akik ilyen szerzők iránt érdeklődnek, ma már biztosan könnyebben megtalálják a nekik való könyveket, mint korábban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.