November–decemberben született Sárospatakon a Festőangyalok sorozata. Mégpedig a Patak-csoport hagyományos művésztelepén, amelynek résztvevői, lévén szó advent, azaz a jó hír eljövetelére való várakozás időszakáról, ilyenkor mintegy közösen vetnek számot élet és művészet dolgairól, a megújulás, továbblépés lehetőségéről. A két diptichon szintén tavaly őszi munka, nemrégiben a Patak-csoport kiállításán szerepeltek a budapesti Olof Palme Házban. A szentendrei épületeket, kapukat, falakat megidéző kompozíciók pedig a 2010-es nyár végének terméséhez tartoznak, a szlovákiai Spania dolinában rendezett művésztelepen festette őket Aknay János.
Angyalok, házak, szentendrei motívumok – joggal írhatta Deim Pál festőművész a már említett születésnapi kiállítás kapcsán megjelent monográfia előszavában, hogy Aknay személye különös helyet foglal el a Vajda Lajos Stúdió tagjai között. „Ő az egyetlen, aki modernsége mellett leginkább kötődött és kötődik a klaszszikus szentendrei művészethez… Tartózkodik a szélsőséges megfogalmazásoktól, művei nem megbotránkoztatók, harmóniát, egyensúlyt kereső alkat. Határozott lírai arculatot képvisel, mintha az árkádiai vonal felelevenítése is művészeti programjához tartoznak.”
Mondhatnánk, mindig is ő volt a festő az angyalkapu előtt, vagy épp az angyalfestő, mondanánk, ha nem lennének dehonesztálók az ilyesféle kategóriák fél évezreddel Fra Angelico után. Aknay angyalképei egyébként szorosan kötődnek több szentendrei mester, például Barcsay Jenő kompozícióihoz, de Vajda Lajos ikonos önarcképeit éppen úgy megidézik, mint Ámos látomásos kompozícióit, Bálint Endre ikonosztázát vagy Pirk János álmodó magvetőjét, mintegy a lehető legnagyobb sugarú körrel érzékeltetve azt a sokféle hatást is, amelyet a barokk kisváros templomai, kápolnái, keresztjei a kortárs művészetre gyakoroltak.
A motívumok ma is a régiek, az utóbbi években azonban a korábbinál sokkal súlyosabbá, drámaibbá vált Aknay János világa. Aligha véletlenül, hiszen azok a változások, amelyek a magyar valóságban bekövetkeztek, sem emberként, sem művészként nem hagyhatták érintetlenül a művészt, aki számára mindig is igen fontos volt a művészet és az élet kapcsolata. Képeinek erősödő kontúrjai, a kompozíció feszessége a szerkesztő fegyelem erősödéséről beszél. A derűs, rokokórészletekben gazdag Szentendre helyett, ahogyan a művek drámai erejű hatását erősítő színkontrasztok jelzik, különös történések helyszíneként sejlik fel a város, az emberek és az angyalok lakóhelye. Tűnődő, magukba forduló alakokként jelennek meg az angyalok is, mintegy saját lényük sűrítményeként. Eltűnnek mögülük a város részletei, s nyoma sincs a megszokott attribútumnak, a szárnynak, amely a földi léttől való elszakadást, az idő és a tér koordinátáiból való kilépést lehetővé teszi. A háttér különböző színű felületei, a különböző festői minőségek határozzák meg létezésüket, mintegy a lét alaptörvényeit idézve meg. Rezignáció, fájdalom, szomorúság sejlik fel az arcukon, akár csak a saját arcunkat látnánk. Mintha ugyanazt a drámát élnék át, amit az ember is a XXI. század elején. De festő angyalként, hírvivőként éppen ezért hitelesek.
(Aknay János tárlata, Békéscsaba, Jankay Galéria, április 13-ig.)
origo.hu
Orbán Viktor: Egymillió forint lehet az átlagjövedelem
