Euró plusz, vagy mit akartok?

Olyan tevékenységeket kell támogatnia az EU költségvetésének, amelyek valódi és kimondottan európai hozzáadott értékeket képviselnek – írja Svédország uniós ügyekért felelős minisztere lapunk március 28-i számában megjelent cikkében. Ezzel szemben a jelenlegi költségvetés java része nem felel meg e kitételeknek, mutat rá a problémára Birgitta Ohlsson. „A jövő uniós költségvetésnek tükröznie kell a valóságot: figyelembe kell vennie, hogy számos tagállam komoly költségvetési megszorításokra kényszerül” – figyelmeztet a miniszter, majd felsorol néhány olyan fontos területet – a kutatás-fejlesztéstől a környezetvédelmen, infrastruktúrán át a szervezett bűnözés elleni küzdelemig – amelyekre az eddiginél több forrást kell fordítani. Nem a svéd politikus asszony „felismeréseivel” van gondom, hanem azzal, amit két héttel korábban, egy másik újságban megjelent cikkben olvastam.
Az a hír pedig arról szólt, hogy az Európai Parlament költségvetési bizottsága 1500 euróval megemelte a képviselők rendszeres havi ellátmányának azon részét, amelyet munkatársak – eredetiben: „asszisztensek”, mint a futballbírók – foglalkoztatására költhetnek. Eddig 18,5 ezer euró jutott e célra havonta, mind a 736 képviselő ellátmánya részeként, ez forintban számolva eddig ötmillió volt, mostantól 5,45 millió. Nem tűnik nagy különbségnek, csak hát sok kicsi költségkeret-emelés sokra megy, a rezsi összesen 1,1 millió euróval – 320 millió forinttal – nő havonta, 13,2 millióval évente. Az unió lengyel költségvetési biztosa hiába kérte önmérsékletre a képviselőket, rámutatva az általános gazdasági és szociális válságra, a pluszköltséget már korábban megszavazta a parlament két legnagyobb, néppárti és szocialista frakciója, a többiek meg majd valahogy túlélik a csapást. Az emeléssel 108 millió forintra emelkedik évente az egy uniós képviselőre jutó tiszta rezsiköltség – az egyéb kedvezményekről, a gigantikus infrastruktúráról és adminisztrációról nem szólva –; érthető, hogy Bokros képviselő úr miért nem fogad szót az őt delegáló (idő közben elhunyt) MDF-nek, hogy adja vissza a mandátumát.
E brüsszeli bérhírekhez szorosan kapcsolódik az az Euró plusz paktumnak elkeresztelt versenyképességi terv, amely egységesíti az eurózónához tartozó országok adózását, adójának mértékét. Ehhez a paktumhoz nem csatlakoztunk, mivel Magyarország, ez idő szerinti gazdasági helyzetében nem engedheti meg, hogy elveszítse adóelőnyét a riválisaival szemben. Mi sem jellemzőbb, mint hogy a jelen állapotunkért felelős szocialisták és pénzügyi „szakértőik” most kígyót-békát fröcsögnek a kormányra, és különösen Orbán Viktorra, aki – szerintük és a Népszava szerint – „elriasztja a vállalatokat a nemzetközi tevékenységtől”. Nem, ne hívjunk orvost! – sokak szerint inkább rendőrt kellene –, majd elmúlik a febris histericusuk (hisztérikus lázuk), ha egy darab ideig nem találnak kritizálandó témát, a politizálás és képviselői munka helyett.
Mellesleg cseppet sem tűnik riasztónak, hogy az Euró plusz paktummal kapcsolatban, amelyet Csehország, Nagy-Britannia és Svédország szintén nem írt alá, épp a svéd miniszter asszony idézte az EU jövőjére nézve megkerülhetetlen választást: „reform vagy hanyatlás”. Az unióval összehasonlítva a magyar polgári kormány máris a „reformok” útján halad: befagyasztotta a parlamenti képviselők fizetését, drasztikusan megrövidítette a fizetett szabadságuk idejét és egyéb kedvezményeiket, hogy el ne felejtsük az országgyűlés létszámának tervbe vett, 40-45 százalékos csökkentését.
Tessék mondani, mi a probléma velünk?