Kevesebb energia is elég

Félpohárnyi energiával el tudunk majd látni egy egész családot akár évekig. Nem lesz többé áramszünet, bányászszerencsétlenség, üzemanyag-megszorítás. Évtizedekkel ezelőtt egy ifjú udvarlója így ecsetelte édesanyámnak az atomenergia korlátlan lehetőségeit. Két évtizede azonban egyre erősebben halljuk, érzékeljük, hogy nincs olyan energiafajta, amely sült galamb módjára csak arra vár, hogy a szájunkba repülhessen. Ez jutott eszembe Kelen Rudolf április 11-én megjelent véleményét olvasva. A természettudósok valóban csodálatos dolgokat tárnak fel, a technológiai fejlesztések imponálók. A kutatás-fejlesztés, az innováció sokat segíthet energiagondjaink megoldásában. (Nem véletlen, hogy a Magyar Energiahatékonysági Társaság is élésen tiltakozott az innovációs források zárolása miatt, amelynek rendkívül káros, nehezen jóvátehető következményeit Závodszky Péter akadémikus szemléletesen ecsetelte a Magyar Nemzet április 13-i számában.)
Mindezek ellenére nem álmodozhatunk paradicsomi jövőről. Lelkiismeretünket újabb és újabb olajháborúk és -katasztrófák, atomerőmű-balesetek, korábban figyelmen kívül hagyott környezeti károk híre borzolja. Az energiával takarékoskodnunk kell, ugyanúgy, mint bármilyen más, a természettől ajándékba kapott erőforrással – saját érdekünkben. Nemcsak azért nem eszi magát dagadtra az értelmes ember, mert az éhező milliókra gondol, hanem azért sem, mert azzal magának is ártana.
Az Európai Unió éghajlatvédelmi politikája keretében az üvegházhatású gázok csökkentésére és a megújuló energiák arányára vannak jogilag is kötelező – 20-20 százalékos – célértékek 2020-ra. Az energiamegtakarítási (szintén 20 százalékos) célkitűzés ellenben nem kötelező érvényű. Pedig éppen ebben rejlenek a legnagyobb lehetőségek, hiszen jelenleg óriási pazarlás folyik az energiával. Értelmetlen úgy még több energiát (legyen az akár megújuló) felhasználni, ha azt alacsony hatékonysággal tesszük.
Arra is kötelez az EU, hogy a közlekedésben felhasznált energia 10 százaléka származzon megújuló energiából 2020-ban. Ez elsősorban az agroüzemanyagok fokozott felhasználását jelentené. Ezt az energiaforrást bioüzemanyagnak is szokták nevezni, ami megtévesztő, mert alkalmazása egyáltalán nem környezetbarát mód a mező- és erdőgazdaság termékeinek felhasználására. A világ növekvő népességének egyre több élelmiszerre van szüksége, és már ma verseng a termőföldért az ember és a gépjárművek táplálékának előállítása. Az ökoszisztémát sem lehet a végtelenségig terhelni, több természeti területet már nem szabad elpusztítanunk! A közlekedés szerkezetének átalakításával, vagyis a környezetkímélőbb közlekedési módok (vasút, közösségi közlekedés, kerékpározás, gyaloglás) előtérbe helyezésével lehetne hatékonyan fosszilis üzemanyagot megtakarítani.
Az atomenergia használatát a súlyos környezeti károk (elég csak megtekinteni egy uránbányát és környezetét), a radioaktív hulladék elhelyezésének a világon sehol meg nem oldott kérdése, az üzemelés kockázatai és nem utolsósorban a hatalmas beruházási költségek miatt utasítják el a világ számos országában. A kockázatokat tekintve, a Levegő Munkacsoport azt szokta mondani, hogy atomerőművek létesítéséről csak akkor szabadna egyáltalán beszélni, ha lenne olyan üzleti biztosító, amely hajlandó teljes körű biztosítást kötni az erőmű miatt esetleg bekövetkező összes kárra.
Ritkán hangzik el, hogy az egy főre eső energiafogyasztásunkkal csak Lengyelországot előzzük meg az EU 27 tagállama között. Bár ez a kisebb átlagos alapterületű lakásoknak, a kevesebb autózásnak, kevesebb háztartási berendezésnek is köszönhető, mégsem mondhatjuk, hogy a hazai lakosságra a tudatosan választott mértékletesség lenne jellemző. Két súlyos ellentmondás is van energiafogyasztásunkban. Egyrészt az átlag óriási egyenlőtlenségeket takar. Egészségtelenül nagy és egyre tágul az olló a gazdagok és a szegények között. Másrészt az átlagjövedelemhez képest drága energiát pazarló módon használjuk. A lakások 14 százaléka nem felel meg semmiféle műszaki minimumnak. Azonban még az egyébként viszonylag jól felszerelt, funkcionálisan megfelelő épületeink nagy többsége is két-háromszor több energiát fogyaszt, mint például a hasonló méretű épületek a szomszédos Ausztriában (amelyeket egyébként rendszeresen korszerűsítenek is).
Szintén hatalmas tartalékok vannak a termelő ágazatokban. Például az építőipar – legyen az magasépítés vagy útépítés – főképpen új anyagokat épít be, nem érdekelt az újrahasznosításban. Ennek a pénzügyi és műszaki szabályozás, illetve egyes gazdasági szereplők túlzott befolyása az oka. Pedig az erőforrások takarékosabb használatával több legyet is üthetnének egy csapásra. A szakszerű, kímélő bontást betanított munkások is el tudják végezni, azaz munkahelyek keletkeznek a képzetlenek számára. A bontott anyagok azonnal vagy javítás, feldolgozás után ismét beépíthetők lennének. A betont aprítással az új betonhoz lehet keverni kavics helyett, vagy útalapot lehet belőle készíteni. Az acél, az alumínium beolvasztásával, a téglák megtisztításával használható anyagokat nyerünk az újhoz képest jelentős anyag- és energiamegtakarítással. Németországban a bontott anyagok több mint 80 százalékát hasznosítják, nálunk több mint 50 százalékuk hulladéktelepre kerül.
A távfűtéses, de különösen a régebbi, központi fűtéssel működő társasházak többségében máig nem sikerült elérni, hogy kötelező legyen a mérés szerinti hő- és vízfogyasztás. Pedig a tapasztalatok szerint a mérés már önmagában, az épületek energetikai korszerűsítése nélkül is ösztönöz 5-6 százalékos megtakarításra.
Településeinken alig hasznosítjuk a csapadékvizet és egyéb olyan szürkevizeket, amelyekkel a növényzetet öntözni, a burkolatokat nedvesen tartani, portalanítani lehetne. Kevés olyan beruházó vagy épületet üzemeltető van, aki önmagától, mindenféle beépítési kedvezmények kialkudása nélkül zöld tetőt, zöld homlokzatot hozna létre. Pedig egy növényzettel borított fal akár 3-4 fokkal is hűvösebbé teszi a mögötte levő helyiséget, és a zöld tetők is jelentősen mérséklik a felmelegedést. (Továbbá az ápolt növényfelületnek esztétikai, pszichológiai jótéteményei is vannak!) Egy öntözött városi parkban 4-5 fokkal is alacsonyabb a léghőmérséklet, mint körülötte, az intenzíven beépített utcákban. A zöld területek mennyiségét mégis folyamatosan csökkentik, hiszen ápolásuk viszi a pénzt, de közvetlen bevételt nem hoz a tulajdonos önkormányzatnak. Ha a fogyó zöld területek miatt egyre inkább kőrengeteggé váló városban nyáron elviselhetetlen a hőség, akkor az ingatlanokba rendszerint energiafaló, olcsó klímaberendezéseket vásárolnak, és azzal hűtik a helyiségeket. Nem csoda, hogy a nyári áramfogyasztás lassan nálunk is azonos mértékű a télivel. Ki találkozott olyan vizsgálattal, amely összevetette volna az importenergia felhasználásának, az erőművek építésének költségeit az energiamegtakarítást eredményező szelíd beavatkozásokkal, például a városi zöld területek növelésének, ápolásának költségeivel?
Az egyik legfontosabb tényező, ami a szükséges változást ösztönözheti, az árak átalakítása. Ma óriási támogatásban részesül a fosszilis energia. Az EU rendszeresen sürgeti e támogatások leépítését, az iparilag fejlett nagy országokat tömörítő G20 pedig kötelezettséget is vállalt a felszámolásukra. A nyílt támogatások mellett talán még nagyobbak a használók által meg nem fizetett, az egész társadalmat sújtó és egyre növekvő környezeti és egészségi költségek. Sürgető, hogy megfelelő adókkal és díjakkal ezeket mielőbb beépítsék az árakba. Így sokkal jobban megérné takarékoskodni az energiával, befektetni az energiahatékonyságba és a megújulókba. A támogatások leépítését, illetve az energia fokozottabb megadóztatását a politikusok versenyképességi, valamint szociális indokokra hivatkozással odázzák el évek óta. Az eddigi tapasztalatok és gazdasági modellezések azonban azt mutatják, hogy amennyiben az államok jól használják fel az így keletkező többletbevételeket (például csökkentik az emberi munkát terhelő adókat), akkor éppenséggel javul a nemzetgazdaság versenyképessége. A szociális indokokra hivatkozás álságos, hiszen általában minél gazdagabb valaki, annál több energiát fogyaszt, és így több támogatást is kap. Az alacsony jövedelműeket nem olcsón adott energiával kell támogatni, hanem egyéb módokon, például az energiatakarékosságot segítő, megbízható információkkal és kedvező, kiszámítható pénzügyi konstrukciókkal; a kistelepüléseken pedig többek között természet közeli szennyvíztisztítás megvalósításával a drága és energiafaló, városi területekre szánt csatorna- és szennyvíztisztító technológiák helyett.

A szerző a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese