Veszprémi fölény. Az esélyeknek megfelelően a Veszprém szerezte meg a végső győzelmet a férfi kézilabda Magyar Kupában, miután a vasárnapi döntőben 37-19 nyert a PLER együttese ellen. A veszprémi alakulat huszadik alkalommal hódította el a trófeát. A 3. helyért: Tatabánya–Vác 29-25.
Ötgólos hátrány ledolgozásához először is lőni kell öt gólt. Az ETO-nak ez tegnap az 21. percre jött össze, ami azt mutatja, hogy a spanyolok védekezésének továbbra sem sikerült megtalálni az ellenszerét. Sőt, az ellenféltől abszolút független hibákkal, rossz passzokkal, labdakezelésekkel rontotta saját sorsát a Győr, amely e bizonyos ötödikkel is csak 8-5-re szépített. Aztán meg sem állt 8-8-ig, de félidőben már megint 12-10 volt oda, úgyhogy a győri publikum harminc perc alatt kétszer kiáltott ébresztőt. Az összesített állás mínusz hétre romlott, és a mieink játéka alapján legfeljebb találgatni lehetett: vajon nagyon is érzik, mekkora a baj, és ez blokkolja őket, vagy épp ellenkezőleg, még nem érzik eléggé. Persze lehet, hogy ebben az ötéves, szakadatlan díszmenetben tulajdonképpen törvényszerűen ütött be a holtpont, sajnos a legrosszabbkor.
Hiányoztak a lerohanások, a szélekre és a beállóra kihegyezett akciók, maradt a felállt fal elleni küszködés, középről. Szünet után e téren valamelyest javult a helyzet, de összességében nem. A nem virtuóz, ám erőszakos, gyors és dinamikus, a saját stílusukat könyörtelenül érvényesítő, ezzel leginkább szerb vízipólósokat idéző vendégek többször is három góllal vezettek, és úgy értek el 24-24-es döntetlent, hogy a kimagaslóan legjobb magyar klubnak hazai pályán egyetlen másodpercnyi valós esélye sem volt a továbbjutásra. Szomorúan ismerte ezt el Görbicz Anita is: „Sajnos, el kell fogadnunk, a spanyolok jobbak, a két mérkőzés eredménye alapján mi mást tehetnénk? Az a legszomorúbb az egészben, hogy csapatként nőttek fölénk, így ejtettek ki bennünket.”
Hol játsszuk a döntőt? Itthon, esetleg a SYMA csarnokban vagy Dabason? – latolgatta több fradista még a mérkőzés előtt, jelezve, hogy a négygólos idegenbeli sikerrel lezártnak tekinti a továbbjutás kérdését. Ám a franciák még nem mondtak le róla, hogy a KEK-finálé helyszíne Metz legyen, és esélyeiket növelhette, hogy az FTC továbbra is tele van betegekkel, sérültekkel. Így ha valamelyik kulcsembere gyengélkedik, Elek Gábor elvétve cserél, mert a belső posztokon szinte nincs kit bevetni, és szurkol, ami egy edző számára roppant kiszolgáltatott szituáció.
Az első félidő derekán, 10-5-nél azonban úgy tűnt, ennyi muníció is bőven elegendő, különösen úgy, hogy a több francia és két horvát válogatottal felálló vendégek nem bírtak Pastrovics kapussal. Aztán már-már észrevétlenül, de mégis egyre feljebb lopakodtak, 13-12-re fordítottak, szünet után pedig többször is vezettek egy góllal. De kettővel csupán egyszer, az utolsó percben, 29-27-re. Köszönhetően elsősorban Pastrovicsnak, aki mínusz egynél számos ziccert fogott, így a szakadék szélére sosem engedte az egyébként végig eltökélten és koncentráltan küzdő csapatát. A Népligetben talán sosem örültek még így vereségnek, hisz a Fradi 58-56-os összesítéssel bejutott a döntőbe, ami általában is hatalmas bravúr, de a megtizedelt FTC-től még inkább az.
Pastrovics Melindának több alapos oka volt tehát a lelkendezésre: „Fontos pillanatokban fontosakat védtem, de az érdem a csapaté. Tulajdonképpen játszottunk már két előre hozott döntőt a Viborg, majd a Metz ellen, de az igazi még csak most jön, és már nem szabadna kiengednünk a kezünkből a kupát.” Már csak azért sem, mert a túloldalról beérkezett spanyol Mar Alicante nem a Viborg vagy a Metz szintje, de akad ennél emelkedettebb érv is: az egyik kapu mögött Felvidék, a másiknál Székelyudvarhely feliratú zászló jelezte, hogy az FTC-Rail Cargo Hungaria összmagyar üggyé lett, és egy sportolói közösség számára nincs ennél magasztosabb felelősség.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!