Listákat készítenek egymásról az MSZP-sek

Az MSZP parlamenti frakciójában is többségben lehetnek azok a politikusok, akik Gyurcsány Ferencben és új politikai szerveződésében, a Demokratikus Koalíció Platformban látják a párt jövőjét.

Török László
2011. 04. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összefogást sürget az elnök. Innovációs nemzeti minimum megalkotására tesznek javaslatot a törvényhozásban a szocialista képviselők – jelentette be a párt győri részországgyűlésének szünetében Mesterházy Attila. A pártelnök-frakcióvezető hangsúlyozta: a modernizáció és a haladás iránt mindig is elkötelezett szocialista párt lényegesnek tartja, hogy közös kezdeményezéssel lépjenek fel annak érdekében, hogy pártpolitika kereteken túllépő, kormányciklusokon átívelő összefogás alakulhasson ki ezen a területen. – Meggyőződésünk, hogy Magyarországnak nem új politikai rendszerváltásra van szüksége, hanem új gazdaságra és új munkahelyekre – fogalmazott. Közölte azt is: az utolsó, fővárosba szervezett részországgyűlést egy héttel a tervezettnél később, április 18-án tartják. (MTI)


Az MSZP szervezeteinek minden szintjén éleződik a küzdelem a Mesterházy Attila pártelnököt támogató és a vele szemben Gyurcsány Ferenc vezetésével szerveződő politikai csoportok között. Egy lapunk birtokában lévő kimutatás aszerint listázza a szocialista frakció tagjait, hogy ki kinek a támogatója. Az összesített adatok szerint az 58 főt számláló képviselőcsoport 27 tagja Gyurcsány Ferenc híve, 16 személyre tekintenek úgy, mint akik a jelenlegi MSZP-elnökkel szimpatizálnak, és van még 15 ember, akiről nem lehet megmondani, melyik oldalon áll.
Információink szerint mindkét oldalon készülnek ehhez hasonló belső listák, a helyi, megyei szervezetek tagjait, de főleg a tisztséget viselőket ebből a megközelítésből is nyilván tartják. Az egyre nagyobb bizalmatlanság oka, hogy a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció Platform (DK) intenzív szervezetépítésbe kezdett, és MSZP-s politikusok szerint egyértelmű, hogy a volt miniszterelnök előbb-utóbb megindítja akcióját a párt teljes elfoglalására. Normális menetrend alapján ennek záró lépése a jövő évi tisztújító kongresszuson lehet, bár vannak olyanok is, akik úgy vélik, hogy előbb, már az idén végig lehet nézni a végjátékot.
Forrásaink szerint a Pest megyei MSZP-szervezet szétesése is beilleszthető ebbe a folyamatba. Itt az elnökség bizalmatlansági szavazást kért maga ellen, aminek nyomán Kovács Barnabás megyei elnök, illetve helyettesei kénytelenek voltak lemondani. Kovácsot tavaly júniusban választották elnökké Szabó Imre helyett. Utóbbi 2008-ban, az MSZP–SZDSZ-koalíció felbomlása után Fodor Gábor után lett környezetvédelmi miniszter, tisztségét a Bajnai-kabinetben is megőrizte. Informátorunk szerint egyértelműen a Gyurcsány-körhöz tartozik, és várható az is, hogy a május 13-i megyei közgyűlésen megpályázza a megyei elnökséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.