Székek közé szorult álmok

Élet-mű-részek címmel mutatja be az utóbbi néhány évben született rajzait és kisplasztikáit Drozsnyik István képzőművész a veszprémi Csikász Galériában. Művészetének két fő motívuma, a corpus-kereszt, illetve a szék köré csoportosított kompozíciók visszautalnak az idén hatvanéves alkotó korábbi pályaszakaszaira is.

Acélgyári rovásírás – ezt a címet adta 2004-ben Móder Rezsővel közösen rendezett kiállításának Drozsnyik István, nem kis fogékonysággal az irónia, önirónia vagy épp az abszurd helyzetek iránt. A diósgyőri acélgyár, amelytől nem messze él és dolgozik, s amelynek termékei hulladék, töredék formájában újra és újra megjelennek a művein, akkoriban már hanyatlása sokadik évébe érkezett. Minden egész eltörött, utal az Ady-versben is megfogalmazott keserű igazságra a művész, újra kell tehát fogalmazni igazságainkat. Olyan jeleket kell létrehoznunk, amelyek egyszerre érthetők a közösség tagjai által, és fejezik ki a legszemélyesebb üzenetet. Olyanokat, amelyek – akár az őskereszténység évszázadaiban, akár a rovásírást használó lovas népek közösségében – a lehető legtömörebben mondják el a lehető legtöbbet a világról.
Talán ezért tart ki Drozsnyik István évtizedek óta két alapmotívum, a kereszt-corpus, illetve a szék mellett, ahogyan az Élet-mű-részek című kiállítás alcíme, a Székek közé szorult álmok is utal rá. Drozsnyik István számára a szék varázslat. 2006-ban Szék-kiáltványt is közzétett, két évvel ezelőtt pedig Út egy székek nélküli világba címmel rendezett bemutatót.
Művészetének másik meghatározó motívuma a kereszt, a corpus. Egy 1999-es versében, a Kifehéredett időben a következőképpen fogalmazta meg, mit is jelent neki a megváltás szimbóluma: „Miért adtál Krisztusi szívet Uram, Keresztembe miért ácsoltad a világ összes bánatát?” A székhez hasonlóan a legszemélyesebb mondandó megfogalmazásának lehetőségét jelenti neki a kereszt motívuma is. A kereszt egyszerre utal a világban elfoglalt helyünk, egy biztos pozíció megtalálásának, az ítélkezésnek a lehetőségére-lehetetlenségére, de nyilvánvalóan megidézi a széklábfaragóvá vált alkotógéniusz kiszolgáltatottságát is.
Darabokra töri Drozsnyik István rajzain e székeket, a praktikum és az ergonómia követelményei szerint készült bútor részleteiből dinamikus, absztrakt kompozíciókat hoz létre, amelyeken csak jelekben, részletekben, graffitiszerű szövegekben, számokban, utalásokként jelenik meg a szék körüli világ.
Egy széthulló, darabokra töredezett világ részletei jelennek meg a plasztikákban is, amelyeken újra és újra visszatér a kereszt, a megváltás, az önmegváltás motívuma. Olykor pedig szinte eggyé válik a kettő, rozsdás vasból és lemezekből, drótszálakból és szögekből, és a székek közé szorult szabadságról szóló álmokból egy új, teljes világ születik.
(Drozsnyik István: Élet-mű-részek VI., Veszprém, Csikász Galéria, április 30-ig.)