Szent Ferenc-rendi kolostor Szakolcán

E tizenegy éve folytatódó sorozatot azért neveztük el „Rejtőzködőnek”, mert nem az országosan ismert műemléki látnivalókra – székesegyházakra, híres templomokra, apátságokra – szeretnénk ráirányítani a figyelmet, hanem az isten háta mögötti helyeken, apró falvakban és elfeledett városkákban megbújó értékes és szépséges templomokra, kolostorokra a mai Magyarországon és azon kívül. Szakolca – ez a Szlovákia és Csehország határán található egykori szabad királyi város – olyan gazdag egyházi (és világi) építészeti emlékekben, hogy ismertetésük három folytatást érdemelt a hetenkénti penzumból. Az Árpád-kori Szent György-körtemplom, a gótikus-reneszánsz Szent Mihály plébániai egyház és a mellette lévő Szent Anna-kápolna bemutatása után most a ferences barátok és más szerzetesrendek épületei, emlékei kerülnek sorra.
Nagy Lajos király 1372-ben adományozott szabadalmai nagyot lendítettek Szakolca fejlődésén: az árumegállító és vásártartási jog különösen sokat jelentett a magyar és a cseh–morva határ és az ősi kereskedőutak közelében fekvő szabad királyi városnak. A privilégiumokat sorra megerősítették királyaink: Luxemburgi Zsigmond 1435-ben, Hunyadi Mátyás 1464-ben, II. Ulászló 1493-ban és három Habsburg uralkodó 1603 és 1624 között. Ami azonban békében előny volt, a háborúban bajjal járt. Az Árpádok korában Henrik császár németjei, Ottokár király csehei ostromolták Szakolcát, a XV. században a husziták fosztogatták, Bocskai és Bethlen szabadságharcai, majd a kuruc-labanc háborúk idején mind a két fél sanyargatta, sarcolta a tehetős várost. 1639-ben tűzvész pusztította el a település egy részét, elhamvadt a levéltár és a plébánia, súlyos kár érte a Szent Mihály-templomot és sok más épületet.
A három házsor szegélyezte tágas piactérről észak felé nyíló Király (Královská) utca 2. számú háza helyén állt az a ház, amelyben a hagyomány szerint Béla herceg született 1108-ban. A gyermekként megvakított későbbi II. Béla király 1131-től 1141-ig uralkodott. Néhány házzal arrébb érdekes, szintén középkori eredetű saroképület vonja magára a figyelmet: ez volt az ispotály, az ifjabb Stibor vajda alapította 1431-ben. Később a városi szegények menhelyéül szolgált; Szent Erzsébet kápolnáját a XVII. században átépítették. Szemközt vele láthatjuk a franciskánusok tisztán gótikus templomát, mögötte a kolostor hatalmas tömbjével. 1467-ben fogtak az építéséhez, 1484-re készült el. Aki látta a Kolozsváron 1486-ban épült ferences templomot, tüstént eszébe jut annak a Farkas utcára néző támpilléres homlokzata, olyan feltűnő a köztük lévő hasonlóság. Pedig a távolság igencsak nagy – de akkor az országunk is az volt. Mindkét rendházukat Mátyás király bőkezű támogatásával építették a kolduló barátok. Könnyen lehet, hogy az itteni munkálatok végeztével felszabadult építőmesterek folytatták a kolozsvári építkezést – ez volt a gyakorlat a XV. század második felének páratlan konjunktúrája alatt. A városrésznyi területet elfoglaló szakolcai kolostor templomának támpilléres hajója és szentélye gótikus, harangtornya – a rend regulája szerint – a szentély oldalához kapcsolódik. A nyugati homlokzat előtt, a falhoz támasztva egy ritka szép, latin feliratos sírkő látható az 1400-as esztendők végéről; a rendházat és gazdasági épületet a XVII. században barokk stílusban átalakították, az utóbbiban jelenleg borászat, vendéglő és vinotéka működik.
A Fő tértől nyugatra található a jezsuiták egykori temploma. 1635 és 1641 között épült – Szelepcsényi György esztergomi érsek támogatásával – a Szentháromság tiszteletére, egy időben a győri (Széchenyi téri) jezsuita templommal. 1699-ben a karmelita szerzeté lett, később a piarista tanító rend birtokába került. Régi, barokk stílusú kolostora jelenleg is iskolaként működik. A közelében lévő pálos rendi templom a protestánsok régi egyháza helyén épült 1715-től tíz évig, homlokzatával a Lichard utca házsorába illesztve. Védőszentje a szerzet oltalmazója, Remete Szent Pál. Az evangélikusok klasszicista stílusú temploma 1797-ből származik, a kálvária szintén XVIII. század végi – és vége-hossza nem lenne a városban és a környékén látható emlékoszlopok, öreg szőlőhegyi kápolnák és útszéli emlékkeresztek sorolásának.
A kegyesrendiek gimnáziumában tanított az 1911–13-as években a jeles költő, Juhász Gyula; az iskolával szemközti reneszánsz palota falán – a szlovák és angol nyelvű bronztábla mellett – fehérmárvány lapon ez olvasható: „Ezen házban lakott gróf Gvadányi József magyar lovas generális és koszorús költőnk 1783-tól 1801-ig.” „Szakolcza jelentőségét ma sem vesztette el, jelenlegi megállapodása a nagy forgalmi verseny miatt remélhetőleg csak átmeneti jellegű, s kedvező fekvése új jövőt nyit meg számára” – olvashatjuk egy 1898-ban megjelent könyvben. A jövő más pályát tartogatott a városnak: a vasúti fővonalak elkerülték, az 1920-ban létrehozott utódállamban a cseh–szlovák belső határra került, az 1993-as szétválás után Szlovákia perifériáján ragadt. Áru- és utasforgalma, kereskedelme és ipara súlytalan, azonban lehet, hogy épp ebben rejlik a műemlék városka és a szőlőtermő vidék derűsebb jövője.