A receptet, köszönjük, ismerjük

A Hírszerző internetes portál május 2-án közreadta Richard Field, a gyöngyöspatai romák „evakuálását” finanszírozó amerikai üzletember abszurd meglátását a magyarországi cigányság helyzetének orvoslásáról, amin a szerkesztőségi felütés szerint hazánkkal szembeni kötelességünk elgondolkodni.
Richard Field úgy látja, hogy Magyarországon „pozitív diszkriminációs gyakorlatra” van szükség: a romáknak a köz- és magánszférában egyaránt a munkaképes korú lakosságon belüli tíz- százalékos arányuknak megfelelő mértékben kell állást biztosítani. „Az oktatás területén, ha az iskoláskorú gyermekek 15 százaléka roma, akkor a gimnáziumi és egyetemi helyek legalább 15 százalékát velük kellene betölteni, függetlenül a felvételi vizsgákon elért eredményeiktől.” Field szerint ha „nem áll rendelkezésre elegendő számú megfelelően képzett roma pályázó, akkor a közintézményeket kötelezni kell arra, hogy toborozzanak és képeztessenek roma munkavállalókat a várhatóan megüresedő álláshelyek betöltésére”. „Ugyanerre kellene kötelezni egy adott foglalkoztatotti létszám felett a magáncégeket is.” „Végül pedig sokkal több erőforrást kell biztosítani a tanulmányi potenciállal és természetes vezetői képességekkel rendelkező roma gyerekek felkutatására és támogatására.”
Nem várom, hogy a szerző kidolgozott oktatási reformmal rukkoljon elő, de több mint gyanús, hogy írásában fel sem vetődik az, hogy előbb az általános iskolát is be kell (kellene) fejezniük a cigány gyermekeknek, akiket aztán – logikája szerint – egytől egyig továbbléptetnének a gimnáziumokba, majd pedig az egyetemekre. Természetesen Field mondhatná erre az ellenvetésre, hogy korántsem biztos, hogy mindegyik cigány gyermek tovább akar tanulni a gimnázium elvégzése után, ráadásul egy jogállamban ilyen minimális szabadságot biztosítani kell nekik vagy szüleiknek, ám az ő víziójában a pozitív diszkrimináció intézményes gépezete munkál. Nála egy numerus claususra emlékeztető kvóta van, amit az államnak kell feltölteni. De mi van akkor, ha a cigány gyermekek jó része továbbra sem végzi el az általános iskolát? Vagy ha elvégzik, nem akarnak gimnáziumba menni, a gimnáziumba jelentkezők egy része meg nem végzi el az iskolát? És ha a leérettségizők közül sem akar mindenki egyetemre menni, de az egyetemre járók egy része is lemorzsolódik?
A 15 százalékos kvóták betöltéséhez Fieldnek intézményes kényszereket kellene alkalmaznia: egyrészt kötelezővé kell tennie a cigány szülőknek a gimnáziumi és egyetemi taníttatást, a gyermekeknek a gimnáziumba és egyetemre jelentkezést és járást, az államnak pedig nemcsak a gimnáziumba és egyetemre felvételt, de a tanulmányok elvégeztetését. Ez, hangozzék bármilyen furcsán is, logikailag adja magát, mert a kvótákat, ugye, az elért eredményeiktől függetlenül kell betölteni a gimnáziumokban és az egyetemeken. Az általános iskolában esetleg kettesekkel bukdácsoló cigány gyermek automatikusan átbukik a gimnáziumba, amin esetleg kettesekkel végigbukdácsol, aztán felbukik az egyetemre, amit kettesekkel elvégez.
Mennyit ér a cigány gyermekek esetleg gyengécske általános iskolai bizonyítványa, gimnáziumi érettségije és egyetemi diplomája? Nagyon is sokat, ha az egyetem elvégzése után a kvótarendszer alapján kötelező őket alkalmazni a munkahelyi kvóták betöltéséhez.
Ha Field antidiszkriminációs falanszterében nem megfelelően képzett a roma pályázó, akkor a kvótára kötelezett munkaadót kötelezni kell arra is, hogy képezzék a roma munkavállalókat, ami alapján az is elképzelhető, hogy az egyetemet végzett, de gyengécske képességű roma munkavállalót kvázi felzárkóztató továbbképzésben kell részesíteniük, hogy pótolják az egyetemi képzés során meg nem szerzett, de a munkavégzéshez szükséges ismereteket, tudást, készséget és képességeket. Field oktatási rendszerében ezért kódolva van az intézményesített minőségromlás, noha Field bevallott célja a cigányok elitstátusokban való megjelenítése, és azt szeretné, hogy a cigány munkavállalók „kiváló teljesítményt” tudjanak nyújtani szakmájukban. A szerző húsz éve él Magyarországon, ezért illene tudnia, hogy a szocialista rendszerben osztályalapon már működtettek egy káder- (elit)képző rendszert, aminek produktumai voltak a szakmailag dilettáns vállalatigazgatók és a néphadsereg félanalfabéta tábornokai.
Természetesen nem zárhatjuk ki, hogy a felvételi eredménytől függetlenül felvett cigány egyetemisták egy része képes lenne élni a lehetőséggel, és elvégezni akár jó eredménnyel az egyetemet, de szinte biztos, hogy legtöbbjük rövid úton kihullana, mint ahogy kihullana azok a mélyszegénységben élő nem cigány fiatalok jó része is, akik hasonló módon jutnának be az egyetemekre. A rendszernek ezért így semmi értelme sincs, de kifejezetten gerjesztené az előítéleteket és feszültségeket, és a kudarcélmények miatt külön is nyomasztólag hatna a cigány hallgatókra. Fieldnek ezért a felvételi eredmények mellett a képzés során mutatott teljesítménytől is függetlenítenie kell a cigány fiatalok diplomaszerzését, ami nonszensz, vagy a képzés során kell külön képzést biztosítania a gyenge képességű cigány hallgatóknak, ami ésszerűnek tűnik, ám mégis bizonyítja, hogy Field mennyire elrugaszkodott a valóságtól.
Hogy ellenvetéseimet ne a kormánypárti-ellenzéki optikán keresztül értelmezzék olvasóim, hadd hivatkozzam az ellenzéki Vasárnapi Hírek május 8-i számára. Gündisch Mónika Roma orvosokat képeznek című cikkében az áll, hogy Rosivall László professzor révén a Semmelweis Egyetem halmozottan hátrányos helyzetű, de tanulni vágyó, főként vidéki, roma származású fiatalok számára kínál felzárkóztató (!) programot, hogy a jelentkezők megnövekedett esélyekkel (!) felvételizhessenek, és a felvételiken versenyképesek (!) legyenek. Igen, ez a járható út, amivel más intézményekben, például a Közép-európai Egyetemen is próbálkoznak. Ellenben Field elmagyarázhatná Rosivall professzornak, miért lenne jobb, hogy roma orvosjelöltek „függetlenül a felvételi vizsgákon elért eredményeiktől” kerüljenek be Semmelweis Egyetemre.
Az amerikai üzletember az Egyesült Államokban „affirmative action” néven ismert pozitív diszkrimináció radikalizált változatát próbálja Magyarországra adaptálni. Ami azért nem meglepő, mert a magyarországi cigányság helyzetét és eseti problémáit már eddig is sokan igyekeztek kizárólag a szegregáció fogalmával leírni, és a szegregáció amerikai mintái szerint értelmezni. Ezért az sem véletlen, hogy Kolompár Orbán is Martin Luther Kinggel takarózik, és a gyöngyöspatai konfliktus során Horváth Aladár apartheid államról beszélt.
Richard Field szükségét érezte, hogy provokatív, Vona Gábort személyeskedve támadó könyvet is kiadjon, ami csak azért érdemes figyelemre, mert bár cikkében elismeri cigány nemzetiségi iskolák működtetésének létjogosultságát, azokat végső soron nem tarja hasznosnak, mert a cigány és nem cigány gyermekek ezáltal nem tudnak gyermekkorukban értelmes módon érintkezni egymással. Csakhogy Field logikája alapján a nem cigány nemzetiségi (román, szlovák stb.) iskolák tanulói értelemszerűen szegregálják a cigány gyermekeket, ami – eszerint – táptalaja a nemzetiségi tanulók cigányellenes előítéleteinek. Saját logikája alapján Fieldnek hasonló ítéletre kell jutnia minden más, exkluzív jellegű (magán)iskoláról is. De mit is mondanak jó ideje a radikális és szélsőjobboldalon? Azt, hogy a liberálisok és a jogvédők is járassák gyermekeiket cigányok által látogatott iskolákba, vagy amire Morvai Krisztina felszólított 2008-ban a Tarka Magyar mozgalomnak írt felhívásában: „A zsidó iskolák nyissák meg a kapuikat a roma gyerekek előtt!”
Nos, ez az a pont, harci terep, ahol Richard Field emancipatorikus radikalizmusa és a jobboldali radikalizmus szívesen talál egymásra, ahogy az a „polgárőr-egyesület”, a „véderő” és az „evakuálók” között is történt Gyöngyöspatán. A romáknak ezért közös hazánkkal szembeni kötelességük észnél lenni, és nem bedőlni mégoly jól hangzó ötleteknek, mint a teljesítménytől független cigány- kvóta bevezetése.

A szerző politológus