A Facebook-felhasználók személyes adatai juthattak véletlenül az utóbbi években harmadik fél – jellemzően hirdetők – kezébe a Symantec biztonsági cég szerint – írta a Reuters. A hírügynökség jelentése szerint a biztonsági szoftvereket gyártó vállalat hivatalos blogoldalán azt közölte, hogy illetéktelenek kezébe kerülhettek személyes információk, például a felhasználók profilja, fényképei és csevegéseik tartalma.
A Symantec becslései szerint 2011 áprilisáig közel százezer, a közösségi portálon fellelhető alkalmazás révén vált lehetővé az adatszivárgás. A cég azt állítja, hogy az alkalmazások feltehetőleg nem szándékosan bocsátották a hirdetők kezébe a profilok adatait. A külső felek ugyanakkor talán nem voltak tudatában annak, hogy hozzáférésük van fontos információkhoz. A világ legnagyobb közösségi portálját értesítették az esetről, erre reagálva a Facebook meg is erősítette az adatszivárgás tényét – írta a biztonsági cég, hozzátéve, hogy a portál lépéseket tett az ügy megoldására.
Malorie Lucich, a Facebook szóvivője úgy fogalmazott, hogy a Symantec jelentése sajnos néhány helyen pontatlan, és a közösségi oldal belső vizsgálata nem szolgált bizonyítékkal arra, hogy a felhasználók személyes adatai illetéktelen kezekbe jutottak. Beszámolója kitért arra is, hogy a Symantec jelentése azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a hirdetőket és fejlesztőket szerződés köti, amely megtiltja számukra, hogy az oldal elveivel és üzletpolitikájával össze nem egyeztethető módon használják a tagokról szerzett információkat.
Úgy látszik, a több mint ötszázmillió felhasználót számláló Facebook az utóbbi időben már a Google és a Yahoo portált is megközelítette – ami az oldalukon eltöltött időtartamot és a reklámokból származó bevételeket illeti. A tavaly a Time magazin által az év emberének választott Mark Zuckerberg vezette óriásvállalat szolgáltatásával azonban egyre gyakrabban élnek vissza illetéktelenek. A mind népszerűbbé váló közösségi oldalon a felhasználók többsége a következményekbe bele sem gondolva adja ki lakcímét és aktuális tartózkodási helyét, ezért előfordul, hogy a betörők – az internetes forrásokat is felhasználva – alapos kutatómunkával készülnek fel a kiszemelt házak kiürítésére. Richard Taylor egykori betörő, jelenleg metodista lelkész a The Daily Telegraph brit napilapnak elmondta, hogy korábban csak a tejesembertől vagy a postástól lehetett információkat megtudni arról, hogy éppen ki és mikor nyaral, vagy általában melyik napszakban nem tartózkodik otthon. Az internet korában azonban sokkal egyszerűbb az információszerzés, mert az emberek szinte mindent elárulnak magukról.

Cserpes Laura: „Abban a pillanatban egy perc alatt váltam felnőtté”