Az aláírás hangja

Most már aztán tényleg véget ért a demokrácia, kész, slussz, passz, ennyi volt, nincs tovább. Nemrég még reménykedhettünk, hogy van még belőle egy csipetnyi maradék, ami biztatást adhat a jövőre nézve. Egy kevéske törmelék, amiből egyszer tán újraépíthető az egész, egy hamvadó zsarát, amely ismét fellobbanthatja a demokrácia lángját, egy csíra, amelyből kisarjadhat az élet, de csak áltattuk magunkat. Nem akartuk, nem mertük tudomásul venni a rettenetes igazságot, hogy a demokráciának, legalábbis ebben a ciklusban, végképp befellegzett. Egy Szanyi Tibor kellett, hogy felnyissa a szemünket, kinyissa agyunkban a belátás zsilipjeit a demokráciát, pontosabban szólva a demokrácia hiányát illetően. Mert Szanyi a közszolgálati televízió kérdezőinek össztüzében is hűvösen tárgyilagos maradt, s nemcsak úgy bele a vakvilágba jelentette ki, hogy a demokráciának annyi, hanem okos, megfontolt, kiérlelt argumentumai is voltak, amilyenek csak egy sokat próbált, kvalitásos és hiteles szocialistának lehetnek. Az első igazán ütős érve mindjárt az volt, hogy egy olyan országban, ahol Gyurcsány Ferencet meggyanúsítják, csak sötét diktatúra lehet. S most, a pontosabb átélés kedvéért, kérem a tisztelt olvasót, vonatkoztasson el attól a ténytől, hogy Gyurcsány miniszterelnöksége idején mennyivel nőtt az államadósság, és azzal összefüggésben mennyivel gyarapodott az ország. Azzal se foglalkozzék, hogy a korrupciós világranglistán hazánk hátrább került, mint a labdarúgó-válogatottunk a saját rangsorában. Azzal se törődjék, hogy szocialista politikusok tucatjai ellen indult eddig, és tömegei ellen indulhat még büntetőeljárás a közvagyon ilyen-olyan módon való elsíbolása okán, mert a volt miniszterelnököt bármiféle kapcsolatba hozni ezekkel a jelenségekkel méltatlan és politikailag inkorrekt eljárás, még akkor is, ha egyértelmű bizonyítékok vannak rá.
Ebben az ügyben legrosszabb esetben is a „haltól bűzlik a fej”, feltéve, hogy valakinek oly kényes szaglása van, hogy fintorog a korrupció – a baloldaliak számára oly kedves és kellemes – illatától. A közvagyon fosztogatása világjelenség baloldali vezetésű országokban, mondhatni, alapvető emberi jog, természetesen kizárólag a kormánypártok kliensei számára. Emiatt felelősségre vonni baloldali miniszterelnököt jobb esetben feudális kicsinyesség, rosszabb változatban fasiszta terror. De ilyen messzire még ne menjünk, még csak az orbáni diktatúránál tartunk, ami ellen a „Hallasd a hangod!” mozgalom részeként 372 ezer ember az aláírásával tiltakozott. A polgár aláír valami papirost, s ezzel hallatja a hangját. Neki legyen mondva. De legalább nem túl zajos, amikor véleményt nyilvánít. Szanyi szerint mind a 372 ezer aláíró egy emberként megkérdezte, nem lesz-e valami baja abból, ha odakanyarítja a nevét. Na, ez is bizonyítja, hogy nincs demokrácia, mondta diadalittasan Szanyi, miközben szemmel láthatóan tombolt körülötte a diktatúra.
Vajon mit válaszoltak az MSZP-s aktivisták az aláírásra győzködött kétkedők kérdésére? Azt, hogy nem lesz semmi bajuk? Az azt jelentené, hogy demokrácia van, bármit aláírhatnak, hajuk szála sem görbül. Ha nem lenne demokrácia, és mégis aláírásra biztatják őket, akkor lelkiismeretlen alakok, akik jelentéktelen politikai előnyökért képesek feláldozni mások nyugalmát, biztonságát, netán életét is. Ha viszont azt válaszolták, hogy bajuk lesz, akkor normális emberek nem írnak alá, vagy ha mégis, akkor töretlenül bíznak a demokráciában, azaz teljesen feleslegesen írják alá, hogy nincs demokrácia, ha aláírásukkal csak erősítik a demokráciát. Fortélyos félelem igazgat… Szanyi Tibornak kijár a szellemi ártatlanság vélelme.