Bin Laden és kora

Amerikai kommandósok vasárnap rajtaütöttek Oszama bin Laden rejtekhelyén a pakisztáni Abbottábád városában, és tűzharcban agyonlőtték a terroristavezért – tudhatta meg a világ nem sokkal az események után egyenesen az Egyesült Államok elnökétől. Barack Obama leszögezte, hogy az akcióval igazságot szolgáltattak a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadásokért, amelyeket a Bin Laden vezette al-Kaida hajtott végre, ugyanakkor figyelmeztetett: kétségtelen, hogy a szervezet továbbra is igyekszik támadásokat végrehajtani „ellenünk”, ezért „ébernek kell maradnunk – és maradunk is – mind itthon, mind külföldön”.
Széles sávú elektronikus csatornákon áramló információkkal és dezinformációkkal zsúfolt életünkben persze azt kezdhetünk a Fehér Ház újraválasztásra törő urának, a vezető világhatalom első emberének közlésével, amit csak akarunk. Ráadásul feljogosít erre minket a New York és Washington elleni, háromezer életet követelő akció óta eltelt időszak, a terrortámadásokra való hivatkozással folytatott, több százezer további életet követelő globális politika tapasztalata.
Szilárd hittel a nyugati világ morális igazságában, működésének tökéletességében, demokratikusan választott vezetőinek bölcsességében valósággal ihatjuk Obama szavait; esetleg minden amerikai lépés mögött globalista összeesküvést sejtve morfondírozhatunk magunkban, hogy létezett-e egyáltalán ez a szakállas-turbános figura, vagy csak kép- és hangszintetizátorok műve volt; netán igyekszünk eligazodni ebben a csinált útvesztőben józan ésszel, azt kutatva inkább, hogy hova is mozdult el a világ 2001 óta, ki került közelebb céljai eléréséhez, és ki távolabb.
A szinoptikus, áttekintő látásmód nem lehet a kárunkra Oszama bin Laden életének és halálának megítélésében. Ez ugyanis rögtön azt eredményezi, hogy a terroristavezért és a neki tulajdonított tevékenységet átértékeljük, és a kapott új érték bizony alacsonyabb lesz, mint azt a fősodrú médiumok és a mindenkor konformista megmondóemberek harsogják. Mert híres, emblematikus, ikonszerű, egyesek számára talán szuggesztív figura volt ő, de sokkal inkább tünete, jelensége, színfoltja egy korszaknak, mintsem meghatározója. A hasonlat persze több sebből vérzik, de Bin Ladent és az al-Kaidát nagy formátumú politikacsinálónak beállítani ugyanakkora hiba, mint Gavrilo Principet és a Fekete Kezet egyedül felelőssé tenni az első világháborúért.
A tényeknél maradva: az Egyesült Államokat nem a semmiből érte terrortámadás, annak kontextusa volt, mégpedig egy egyoldalú, az iszlám országokat hátrányosan érintő több évtizedes politika; Oszama bin Laden és szervezete a Szovjetunió elleni harc egyik mellékhadszínterén folytatott amerikai titkosszolgálati akcióból nőtt ki; 2001. szeptember 11-re válaszul Washington pedig nem a terrorizmus gyökereit igyekezett felszámolni, hanem a hetvenes-nyolcvanas években megfogalmazott geostratégiai céljai érdekében indított háborúkat Afganisztánban, majd Irakban, illetve másutt. A Bush-érában frappánsan és persze cinikusan globális terrorellenes háborúnak (GWOT) elnevezett eseménysor fókuszában tagadhatatlanul a szűkülő energiaforrások és a növekvő igények ellentmondása áll. Ebből az következik, hogy a hozzáférés és a piac kontrollja a legjobb eszköze a riválisok, elsősorban Kína féken tartásának, de idesorolhatunk minden olyan egyéb törekvést is, amely a helyi érdeket, gazdasági, politikai és kulturális szuverenitást előbbre helyezi a globális irányítás eszméjénél.
Ha szerencsénk van, persze, éppen Barack Obama az az elnök, aki ráébredt ennek a politikának a tarthatatlanságára és hiábavalóságára. S óvatosan, magát a pályán tartva hagyja, hogy az – Bin Laden testéhez hasonlóan – végleg elmerüljön a hullámsírba.