Bor, marketing, Etyek

PINCESZERA hét végén rendezik meg a IX. Etyeki pincefesztivált. A település rendezvénye (az őszi Kezes-lábossal együtt) a borvidék meghatározó brandje lett, nem véletlenül gondolja Rókusfalvy Pál fő szervező és ötletgazda, hogy itt találta meg élete értelmét. Igaz, nincsenek illúziói: azt mondja, amit elkezdett, csak abbahagyni tudja, befejezni nem. A zenészből és médiaikonból lett borásszal az etyeki borélet felvirágoztatásáról, a kézműves gasztronómiáról és arról beszélgettünk, miért jelentkezett szőlész szakra a fia.

Vidéken érthető okokból nem kedvelik a Pestről érkezett „gyüttmenteket”, akik meg akarják mondani a falunak a frankót. Önt befogadták már Etyeken?
– Aki gyüttment, az tudja – esetemben ráadásul okos svábokról van szó –, hogy kétszer-háromszor is újra bizonyítania kell az embernek. Nem mondom, hogy nálam ez már megtörtént, de most már talán nyugvópontra ért a dolog.
– Ezt úgy értsem, hogy Etyek polgárai rájöttek: Rókusfalvyék jól jönnek nekünk?
– Az első perctől kedve ahhoz tartom magam, hogy addig lesz fesztivál, amíg a szervezők örömüket lelik benne, s amíg a település teljesen magáénak érzi azt. Persze az eltelt kilenc évben Etyeken is voltak olyan hangok, hogy minek ez a zsivaj, ez a nyüzsgés. De amíg a fesztivál prémium színvonalát tartani tudjuk, tehát hogy ez a két nap nem arról szól, hogy iszonyúan lelakják a falut, hanem a helyiek látják, hogy hosszabb-rövidebb távon értéket teremt, akkor biztos, hogy a józanság felül tudja írni azt kritikus szemléletmódot, hogy ez az egyes embernek pillanatnyilag miért is éri meg.
– Pontosan mit jelent a prémium színvonal?
– Az első és legfontosabb, hogy meghívásos fesztivál vagyunk, ami azt jelenti, hogy mi invitáljuk a szakma által legjobbnak tartott borászokat. A bort minden évben külön minősíttetjük. Előfordul, hogy a grémium a borok harmadát kizárja a fesztiválról, így viszont garantálni tudjuk a látogatóknak a minőséget. Csak házi készítésű, kézműves termékekkel lehet Etyekre bekerülni, és figyelünk a családi kis pincészetekre is. Nem engedjük a rendezvényen a zugárusjelenlétet, nem engedünk be körhintát és vattacukrot. A fesztivállal párhuzamosan borászkonferenciát szervezünk, most a határon túli magyar bor lesz a téma. Ezt pedig észreveszik a potenciális támogatóink is. Eddig a mindig aktuális gazdasági miniszter volt a fővédnökünk, most Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes jön el fővédnökként személyesen köszönteni a határon túli borászokat. Hozzáteszem: nem bennfentesnek és jól értesültnek kell lenni, hanem tisztességesen kell tennie az embernek a dolgát, akkor lehet elérni eredményeket. Ha a marketing mögött nincs tartalom és hitelesség, akkor nem lehet hosszú távon tervezni.
– Ismerve a magyar fesztiváltámogatási rendszer nehézkességét és a pénzhiányt, ma csak kevesen mondhatják el magukról, hogy sikeres fesztiválgazdák.
– Nekem sosem tetszett az a hozzáállás, amikor egy szervező amiatt sír, hogy folyton kevés a pénz. Amikor elindítottuk a fesztivált, nem tudtuk, hogy lesz-e bármilyen támogatás, az volt a kiindulási pontunk, hogy ha Etyek befogadja ezt a rendezvényt, s magáénak tartja, akkor meg kell hogy találjuk azt a módot, ahogy a fesztivál biztonsággal megtartható.
– Egyáltalán honnan jött az ötlet?
– Elsősorban nem fesztivált akartunk szervezni, hanem Etyek kultúrtörténeti szerepéhez szerettük volna hozzáadni a mi tapasztalatunkat, tudásunkat. Kis kitérővel: az 1880-as években Törley József megalapította azt a pezsgőkészítési kultúrát, amely az itt élő svábok évszázados tudásán alapult, s amely aztán a XX. században az ismert okok miatt megszakadt. A kilencvenes években Báthori Tibor borász felismerte a vidékben rejlő lehetőségeket, és Etyek környékét visszatette a bortérképre. Mi ehhez az entitáshoz próbáltunk úgy hozzányúlni, hogy a településnek egy kicsit „leporoljuk” az arculatát – az már szinte véletlen, hogy ezt éppen egy borfesztivál formájában tettük. A szándékunk egyszerűen csak az volt, hogy valami olyasmit tegyünk, ami katalizálja az itteni boréletet. A fesztivál indulásakor tizen-egynéhány fővel megalakult az Etyeki Borút Egyesület, ezt tartom az igazi eredménynek s azt, hogy ez az egyesület azóta szépen bővült. Azóta több palackos bor fogy, a minőség iránti igény határozottan érezhető.
– És mi van az év többi napjával, azzal az ötven héttel, amikor nincs fesztivál Etyeken?
– A pincefesztivál és a Kezes-lábos valóban az év egy százalékát teszi csak ki, hiszen négy napról van szó. Természetesen a fesztiválokat igyekszünk professzionálisan lebonyolítani, de ezek inkább kirakatesemények, marketingeszközök, amelyek a helyi borkultúra erősítését célozzák. Szeretnénk, ha a présházak újra megtelhetnének borokkal, ha a kertekben újra őstermelői munka folyna. Az a célunk, hogy Etyek egyszer a jövőben igazi gasztrofaluvá nőhesse ki magát, amely nemcsak a fesztiválok alatt, hanem minden hétvégén várja az idelátogatókat. Etyeken minden adottság megvan a jó meszes talajtól a gyönyörű fekvésű pincesorokig, hogy egyszer majd családi pezsgőpincészetekről beszélhessünk a település kapcsán. Ehhez kapcsolnánk a kézműves gasztronómiát a sonkástól a csokikészítőig. Ezenkívül létrehoztam egy alapítványt, a Borászok borásza díjat, ami ma Magyarországon egyedül biztosítja, hogy a borászok maguk válasszák ki a legjobbat. Ötven borászt beültetünk egy virtuális szobába, és mindegyikük szavazhat egy névre – ennek köszönhetően kialakult egy magas presztízsű díj, amit a szakma maga hitelesített. Azt gondolom, ezek igazi eredmények.
– Közben a médiaszakember maga is borásszá vedlett, akarom mondani: érett.
– Van egy hathektáros birtokom. Ez az életem, minden energiámat, tudásomat, tapasztalatomat, pénzemet ebbe forgatom. Bort szeretnék készíteni.
– Ez már-már Hamvas Béla-i tömörségű, vonzó életcél. Emellett egy éttermet is üzemeltet Etyeken.
– Igen, ahol az elv ugyanaz, mint a fesztiválokon: a konyhában regionalitás jelenjen meg. A helyi sonkameser sonkáját ugyanúgy áruljuk, mint a borainkkal töltött csokibonbonokat. A regionalitás mellett a szezonalitásra is figyelünk, a mostani időszak például a spárgáról és a gombákról szól. S ne azért legyen a heti étlapon gomba, mert a közeli hipermarketben éppen gombaakció van, hanem mert annak van a szezonja.
– A borászkodásnak most itt van a szezonja?
– Ez egy rossz befektetés. Most már világosan látom, miért nem jön össze sosem egy borász és egy befektető kapcsolata. Bizonyos tekintetben tehát rossz helyre tettem a pénzem, másrészt pedig olyasmibe kezdtem, ami a gyerekeimnek is munkát adhat. Legnagyobb örömöm, hogy a most érettségiző fiam a Budapesti Corvinus Egyetem szőlész-borász szakára jelentkezett. Pedig előtte háromszáz évig nem tette ki Rókusfalvy a lábát Budapestről. Tehát úttörők lettünk, és ezt én nagyon szeretem. Korábban a médiában dolgoztam, így hát ez a váltás talán még látványosabb. Abban vagyok a legszerencsésebb, hogy mindig azzal foglalkozhattam, amit szerettem, és meg tudtam oldani, hogy az eredeti szakmámból, az éppen húsz éve alapított kommunikációs cégemből ki tudtam vonni magam úgy, hogy csak a fesztiválokra és a borra koncentrálhassak. Van, aki vitorlást vesz a pénzéből, én meg szőlőre és borra költöm. A feleségem mondta még régen, hogy milyen jó lenne a nyugdíjaséveinket Toscanában tölteni – én erre kivittem Etyekre, azt mondtam neki, itt van a mi Toscanánk.
– Ezek szerint nem csak a fesztiválok találtak otthonra, de az egykori médiaarc is révbe ért.
– Nincs illúzióm. Kilenc-tíz éve kezdtem ezzel foglalkozni, s most már tudom, hogy az út legelején járok. Legfeljebb abbahagyni tudom, befejezni nem.