Cormac McCarthy és a lovak lelke

Két texasi fiú felkerekedik, félig megszökve otthonról, félig emigrálva átlépik a mexikói határt, és elnyeli őket ez az álmos, romantikus és kegyetlen ország. Utazásuk során egy kölyök is hozzájuk csapódik, átélnek egy vihart, a kölyök lovát ellopják, de megpróbálja visszalopni. Üldözik őket, szétválnak, s a menekülés végén eljutnak egy hatalmas földbirtokra, ahol munkát kapnak. Lovakat törnek be, amiben egyikük, John Grady annyira tehetségesnek bizonyul, hogy erre (az olvasón kívül) felfigyel a dúsgazdag földbirtokos is, és megteszi főlovásznak. Csakhogy a lánya is szemet vet a fiatal amerikaira, aki már végzetesen beleszeretett – elcsábítja. Egy reggel barátjával együtt letartóztatják John Gradyt, és fogdába zárják. Itt látják viszont a kölyköt, akivel együtt utaztak, visszaszerezte a lovát, és megölt három embert, miatta őket is gyilkosnak és lótolvajnak kiáltják ki, és átszállítják a központi börtönbe.
Elkezdődik a regény új, leginkább a Véres délkörök hangvételére emlékeztető szakasza, nem is mesélnék el többet a történetből, de nem sokat árulok el, ha azt mondom, McCarthy regényéből kiderül, hogy egy mexikói börtön nem kellemes hely.
Nehéz olyan embert találni, akinek nem kezd el csillogni a szeme, ha a társalgásban felmerül Winnetou, Old Shatterhand és társaik neve. A férfiolvasóknak olyanok Cormac McCarthy cowboyregényei, mint egy falat kenyér. Kötött sorsdrámák ezek, amelyeknek paradox módon legfőbb mozgatója a szabadság.
Ahhoz, hogy mindez fontos szépirodalom legyen, természetesen még kell némi plusz. Mert ugyan McCarthy főműve, a Véres délkörök is „indiános regény”, egyben az utóbbi évtizedek talán legnagyobb dobása is a világirodalomban a művészi kifejezés határainak kitolásával.
McCarthy nyilván a szöveggel operál, ehhez próbál régi-új eszközöket felfedezni. Leglátványosabb fogása, hogy nem alkalmaz, csak mondatvégi írásjeleket, s ezzel olyan archaikus hatást ér el, mintha akár időmértékesen írna. A vesszőtlenség mágikusságot kölcsönöz, lüktetést ad a soroknak. Közvetlen költői erőt jelenít meg a tájleírásokban, miközben kidolgozott, egyszerre tömör és részletező jeleneteket épít fel. Hangvételében az Iliászt és a Bibliát idézi, így nem csak témájában, irodalmának nemzeti hagyományában is vérbeli amerikai író – Hemingway, Faulkner életművének méltó folytatója.
A Véres délkörök, a Nem vénnek való vidék és Az út után meglepően romantikus hangvételű modern cowboyalapkönyv lett a Vad lovak, de a színvonalból egy arasznyit sem ereszt. Ha más nem, a lovak lelkének leírása önmagáért beszél.
(Cormac McCarthy: Vad lovak. Fordította: Szentgyörgyi József. Magvető Kiadó, 2011.)