Fürdőben az IMF

Pataky István
2011. 05. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Íme, kik kezelik a világválságot, micsoda romlott erkölcsi nullák irányítják a föld sorsát – írta az egyik hozzászóló a román Evenimentul Zilei napilap internetes kiadásában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elnökének őrizetbe vételéről szóló cikk kapcsán. Nem volt egyedül ezzel a véleményével. Érthető, hiszen az IMF jelenleg Romániában osztja a leghangosabban az észt. Némi kölcsönért cserébe megszorításokat és elvonásokat vár el, a bajba jutott kormány pedig teljesít. Ugye ismerős a képlet?
A nagy hatalmú elnök, bizonyos Dominique Strauss-Kahn ellen most szexuális zaklatás, nemi erőszak kísérlete és személyi szabadság korlátozása a vád. Az IMF feje meztelenül kilépett a New York-i luxusszálloda fürdőszobájából, majd rávetette magát a szobalányra. A sikertelen erőszak után menekülni próbált, de a repülőtéren elkapták. A valutaalap francia elnöke nem először kerül bajba, 2008-ban hatalmi visszaélés gyanújával indult vizsgálat ellene egy magyar beosztottjával folytatott szerelmi viszonya miatt. Akkor megúszta, most akár tizenöt-húsz év börtönt is kaphat.
Strauss-Kahn döbbenetes botránya pillanatokon belül körbejárta a világot. Még a politikai korrektséghez rögeszmésen ragaszkodó médiumok híreiből is érződött egyfajta elégedettség, amiért egy érthetetlenül nagy hatalommal rendelkező pénzügyi világszervezet vezérének aljassága végre lelepleződik. Nem volt ez másként akkor sem, amikor az Irak elleni háború megindításának fő ideológusáról, Paul Wolfowitzról derült ki, hogy a Világbank elnökeként barátnőjének előléptetését és fizetésemelését kezdeményezte. Strauss-Kahn nemcsak az IMF még megmaradt renoméját tette a földdel egyenlővé, de francia szocialista elvtársaira is a frászt hozta. Ő volt ugyanis a jövő évi elnökválasztás jolly jokere, a karizmatikus pénzügyi szakember, aki a várakozások szerint kenterbe veri az egész jobboldalt Sarkozytől Le Penig. Bár a francia baloldal kampánystratégái máris a jelenlegi elnököt sejtetik a szobalány mögött, nyilván ők maguk is tudják, a valutaalap vezére búcsút vehet politikai ambícióitól. Ami egyben azt is jelenti, hogy újraindul a harc a Sarkozy legyőzésére készülő szocialisták körében a jelöltségért, s ez mindenképpen az egyre népszerűtlenebb, de újrázni készülő államfőnek jelenthet egérutat.
Túllépve Strauss-Kahnon, az IMF jövőjével kapcsolatban sok a kérdőjel. A vezetést állítólag ideiglenesen John Lipsky vezérigazgató-helyettes vette át, ő azonban néhány napja jelentette be, hogy mandátumának augusztus végi lejárta után távozik a valutaalaptól. A brit Gordon Brownt emlegetik elnökesélyesként, csakhogy őt még saját országán belül sem támogatják, közeli emlék még sikertelen miniszterelnöksége. Ráadásul David Cameron szerint ezúttal nem nyugati vezetőt kellene választani a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatói posztjára. A konzervatív brit kormányfő szerint a felzárkózó térség egyre nagyobb világgazdasági súlyát figyelembe véve Indiából vagy Kínából is érkezhetne az új IMF-vezető. A fejlődő piacok képviseletének erősítését szorgalmazza Washington is, ugyanakkor a valutaalap második számú állását hagyományosan az Egyesült Államok jelöltje tölti be, míg a vezérigazgatót Európa delegálja. Azaz ha Amerika ragaszkodik a vezérigazgató-helyettesi pozícióhoz, nyilván az öreg kontinens sem mond le a vezetésről.
Akárhogyan alakuljon is az IMF sorsa, miután Magyarország megszabadult a valutaalaptól, bátran a bölcs külső megfigyelők szerepébe bújhatunk. Nem kell attól tartanunk, hogy az IMF már a fürdőszobában van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.