Tegnap enyhe pesszimizmus uralta a keddi pozitív hangulat után a kereskedést a tőzsdéken, így a hazai piacon is a kivárás volt a jellemző – mondta a távirati irodának Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. A bróker úgy véli, hogy mivel a nemzetközi hangulat ismét pesszimistának mondható, a piaci szereplők általánosságban is kivárnak – ami miatt szűkülő sávban folyik a kereskedés. A következő napokban is az iránykeresés jellemezheti a piacokat, így a Budapesti Értéktőzsdét is. A BÉT-en a vezető részvények közül az OTP szerepelt a legjobban, de a papír sikertelenül próbálta átlépni a 6400 forintos árszintet. Az OTP-részvények ára 39 forinttal, 0,62 százalékkal, 6299 forintra esett, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki. A Mol-papír 100 forinttal, 0,43 százalékkal, 23 400 forintra csökkent 2,2 milliárd forintos forgalom mellett. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,44 százalékkal, 546 forintra gyengült, forgalma 703,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 420 forinttal, 1,11 százalékkal, 37 330 forintra csökkent, a részvények forgalma 907,0 millió forintot ért el. A kisebbik szektortárs, az Egis árfolyama 323,6 millió forintos forgalom mellett 40 forinttal, 0,20 százalékkal, 19 950 forintra nőtt. A kis és közepes részvények indexe, a Bumix 1913,45 ponton zárt szerdán, ez 4,96 pontos, 0,26 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Szerdán kora reggel a forint némileg erősödött, majd a fogyasztói árak vártnál nagyobb növekedéséről szóló KSH-jelentés hatására kissé gyengült, de délelőtt már ismét ugyanott tartott az árfolyam, mint reggel. Az eurót délután 264,36 forinton jegyezték. A svájci frankkal szemben a hazai fizetőeszköz enyhén erősödött: a frankot 209,01 forinton jegyezték délután a keddi 209,36 forint után. A kereskedők szerint továbbra is érvényesül az utóbbi hetekben jellemző tendencia, hogy a forint árfolyama lényegében stabil.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról