„Az áruházláncok 90 napos kifizetési határideje annyit jelent, hogy kiszolgáltattuk a magyar gyümölcspiacot a külföldieknek.”
Hajnalban még nagyon hideg van. A kávé sem melegít, összehúzom magamon a kabátot. Viharvert, rozsdafoltos, fehér kisteherautó pöfög arcomba. Ha végre betolat a banánosdobozok mellé, Hollandiából hozott virágot pakolnak le róla. Összecsukható székeken gubbasztanak az eladók, nem szimatolnak bennem vevőt. Olasz a padlizsán, egyiptomi a fokhagyma, spanyol a cukkini, már rég kipakolták a csinos lécládácskákban mustrára – oldalán olvasom – Gargurio Antonio káposztáját is.
Korán kell kelnie annak, aki üzletet akar kötni a budapesti nagybani piac hajnali-éjszakai műszakjában. Vagy inkább le se kell feküdnie? A május 15-ig tartó elő- és utószezonban hajnali négytől reggel nyolcig lehet árulni, május 15-e után, a főszezonban pedig napi váltással este negyed tíztől, illetve negyed tizenegytől másnap reggel hatig. A statisztikák szerint a 33 hektáros területen egy évben 184 ezer eladó és 437 ezer vevő fordul meg, 140 ezer tonna import- és 43 ezer tonna magyar gyümölcs cserél gazdát.
Almája eladásában bízik egy negyvenes férfi is. A korai időpont ellenére vele van nyolcadik osztályos leánya, aki kíváncsi volt apja munkájára. Rögtön rávágja, ha felnő, nem akarja ezt csinálni.
– Éjfélkor keltünk, hogy ideérjünk Izsákról a hajnali nyitásra. Hazaérünk délre, ebéd után alszom két-három órát. Aztán este fél tízkor muszáj eltennem magam, hogy éjfélkor frissen ébredjek – mutatja be egy átlagos napját a zömök férfi. – Magyar gazda vagyok. Két ember nyolcórás munkáját végzem. Saját magamat gyilkolom vele, amíg bírom – teszi hozzá kissé megtörve.
Pedig Jurácsik Sándor ötezer almafás gazda, akár pipázva hátradőlhetne a székében. Szüretkor idénymunkásokat alkalmaz tízhektáros gyümölcsösében. Számvetése lehangoló: ötévenként adódik egy elfogadható év. Két gyenge közepes és két nagyon gyenge év követi – most pedig minden almásgazda ezt az időszakot éli.
– Két héttel az érés előtt verte el a jég gála almámat. Harmincöt pötty volt egy gyümölcsön, a tavaly ősszel készített fényképet itt őrzöm a mobiltelefonomban, meg is mutatom, ha óhajtja. Elektronikai műszerészként sok évig antennákat, kábelhálózatot szereltem, de az almatermesztés mindig hagyomány volt a családban, már a nagyszüleim is abból éltek. Sok vidéki ember nem tud mást csinálni. Vagy a földnél marad, vagy beköltözik a közeli városba, nálunk ez Kecskemét, s 80-100 ezer forintért dolgozik. Ennél sokszor nem hoz többet az alma sem, de mégis a sajátját műveli az ember.
Itt, a nagybanin idared almája van. Az autó platójának támasztotta a ládákat, hogy jól lássa őket minden erre járó. A gyümölcs kilóját 150–190 forintért adja. Megtudom: öt-hat évente vágnak ki fákat a birtokon, s telepítenek újakat a helyükre, mert csak a nagyon fiatal fák tudnak igazán jó minőséget adni.
Régi autók pöfögnek el mellettünk. Az egyikről epret pakolnak le sebesen. Ahogy körülnézek, almát nem is árul más a közelünkben.
– Kezdenek kiszorulni innen a hozzám hasonló kisebb termelők, inkább a viszonteladók uralják a terepet. Így a lényeg vész el. Ha otthon adom el nekik a termést, akkor a babérok learatódnak. Szétnézek a piacon, és jó, ha látok két termelőt. Az egyiket, ha tükörbe nézek, a másikat nagyítóval kell megkeresnem.
Mostanában arról szólnak a hírek, hogy a hazai étkezési alma szűkös kínálatáért elsősorban a rendkívül csapadékos tavalyi időjárás a felelős, hiszen a szokásos eső kétszerese esett. A sok eső, a nedves időjárás pedig kedvezett a gombabetegségeknek. A varasodás olyan mértékű lett, hogy az érintett területeken nem termett étkezési alma. A 400–450 ezer tonna almából ugyan papíron 140–150 ezer tonna első osztályú étkezési minőséget szüreteltek, de mire hűtőházakba került az áru, kiderült, hogy legfeljebb a fele felelt meg ennek a kategóriának. A minden eddiginél nagyobb mértékű import már tavaly ősszel kezdődött, amikor látszott, hogy lényegesen kevesebb lesz a termés. Mivel a héten Szabolcs-Szatmár-Beregben, ahol a legtöbb alma terem, elfagyott a virágzó fák nagy része, jövőre még több gyümölcsöt kell behozni külföldről, ami talán végképp tönkreteszi a termelőket. A szabolcsi viszonteladó most is osztrák és olasz almát árul. Sajnos megváltoztak a vásárlói szokások is. Kialakult az a réteg, amelyik a szemével vásárol, és nem számít neki, ha rossz minőségű a portéka. Pedig az importáru nem lép a magyar alma nyomába! Az is baj, hogy a megmaradt magyar alma három–öt száz forintossá válik, mire a boltokba ér. A kereskedelemben mindenki dupla pénz plusz öt százalékért akar dolgozni, kivéve az áruházláncokat, amelyek még magasabb árréssel dolgoznak – mondja a gazdálkodó, saját tapasztalatával igazolva mindezt. Adott már el almát az egyik külföldi tulajdonú áruházláncnak 90 forintos kilónkénti áron, amelyet aztán 215 forintért árusítottak.
– Önnek mennyibe került az a 90 forintos alma?
– Hatvanöt–hetvenbe. De nagy tételről volt szó. Naponta, kétnaponta egy tonnát szállítottam neki ide a piacra. Hó elején naponta, hó végén kétnaponta kérte ezt a mennyiséget, nyilván a vásárlók pénztárcája határozta meg a mennyiséget.
Közben vékony férfi jön fogdmeggel a háta mögött, méregeti a gyümölcsöt.
– Hogy adja?
– Háromezer-hét, de ha látsz benne fantáziát, háromezer-ötszázért odaadom ládáját. Ennyi a készletem. Ez az utolsó nap. A többi rendelés, el kell vinnem valahová.
Jurácsik Sándor a traktortámogatást hiányolja, hiszen egy MTZ öt–hét millióba, egy New Holland pedig tíz–tizenkét millióba kerül, önerőből képtelenség megvásárolni. Ha banki hitelből vásárolják, akkor pedig soha nem térül meg a beruházás – összegzi a térségi tapasztalatokat. Neki is egy tizenöt éves matuzsáleme van. Mindig elmond egy fohászt, mielőtt beindítja. Három évvel ezelőtt, amikor hét–kilenc forintot adtak a felvásárlók a léalma kilójáért, otthagyta a gyümölcsöt a fa alatt, azt mondta, nem hajlandó ennyiért eladni, hogy aztán 350 forintért árusítsák a legnagyobb forgalmazók a belőle készült 11 százalékos gyümölcstartalmú üdítőt.
Megélhetési gondjaival nincs egyedül: nemrég itt a piacon adta el 24 éves Ford Tranzitját egy őstermelőnek, aki azt mondta, addig jár vele, míg ki nem esik a kereke.
– Mérleg nem érdekli magukat? – puhatolódzik egy nő szenvtelen arccal, majd választ sem várva továbbcsoszog. Jut eszembe: a bejáratnál számológépet ajánlott valaki. Jó nagy billentyűst, hogy a piacra járó ember ilyenkor elgémberedett ujjal is eltalálja a megfelelő számot.
Magyarországon 38 390 ezer hektáron termesztenek almát. Sérülékeny, kényes gyümölcs, pár jégkristály is károsíthatja annyira, hogy csupán léalmának lehet eladni. 2008-ban a májusi –8 fokok még virág állapotában tönkretették, 2009-ben a jég verte el a termést, illetve aszály pusztította, tavaly az esős időjárás, most pedig a szabolcsi fagy okozott mérhetetlen károkat. Tíz éve még 36 ezer, három évvel ezelőtt 22 ezer hektár körül volt a téli alma termőterülete Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ám jelenleg már csak 15 600 hektáron terem a gyümölcs. Szakemberek szerint sok gazda nem állt át idejében a piacon jól eladható almafajták termesztésére. Két évvel ezelőtt a megtermelt almamennyiség hetven százaléka léalma-minőségű volt, a felvásárlók kilónkénti 9–11 forintja legföljebb a szüretelési, anyagmozgatási, fuvarozási ráfordítást fedezte. Sokkal több hasznot hajt, ha a lehullt gyümölcsöt a fa alatt hagyják, majd betárcsázzák. A magyar almatermelők a lengyelekkel összefogva még a feldolgozóüzemek bojkottját is bevetették, nem sok sikerrel. A földművelésügyi tárca 2008-ban hektáronként 70 ezer forintot juttatott a termelőknek a károk enyhítésére.
Bihari Nándor balkányi gazdálkodó szerint az utóbbi húsz évben nem szabályozták megfelelően az ültetvénytelepítést, a fajtaváltást, és nem írtak elő szigorú művelési szabályokat, ezért fordulhat elő, hogy csődbe ment az almatermesztők nagy része. Eleve helytelen tápanyag-ellátási rendszerrel kiépített ültetvényekről van szó – magyarázza a harmincnyolc éves férfi. Gépész- és kertészmérnöki végzettsége van. Széltében-hosszában járja Szabolcsot, és sajnálatosan sok ilyen almást lát.
Szülei a nyolcvanas években a termelőszövetkezettől bérelt egy-két hektáron termesztettek almát, s a kárpótlás során jelentős nagyszülői területekhez jutottak. A kilencvenes években már száz hektáron gazdálkodtak, ebből 35 hektáron almát termesztettek.
– A kiöregedett faállomány helyére uniós támogatásból divatos fajtákat, jonagoldot, idaredet, gálát, mutsut telepítettünk. A budapesti Örs vezér terén a mostani bevásárlóközpont helyén MDF-piac működött, s Balkányból éjfélkor indulva oda hordtuk az almánkat.
De a hőskor elmúlt, 2008-ban ők is kilenc forintért adták el ipari almájuk kilóját, tavaly pedig 17–38 forintot kaptak érte. A jó években többnyire minőségi étkezési almát termesztenek, amelyet a nagybani piacon tapasztalható árakon adnak el a nagykereskedőknek.
A viszonylagos magabiztosságnak ára van. Ültetvényeikre korszerű öntözési rendszert telepítettek, és rendszeresen tápoldatozzák a földet. Ideális lenne jéghálóval védeni fáikat, ám az hektáronként kétmillió forintos befektetést igényelne. Mindenesetre a szakember úgy ítéli meg, hogy a mostani ültetvénytelepítési pályázat már korszerű, egy négy-öt hektáron állandóan dolgozó gazda meg is tudna élni abból, amit termesztett.
Bihari Nándor eloszlatja azt az almások által gyakran hangoztatott tévhitet is, miszerint a szép küllemű nyugati alma minden esetben íztelen. Példaként a dél-tiroli almát hozza fel, amely egyharmadával több napsütésben részesül, mint az itthon termett gyümölcs. A kiegyenlített klímát kedvelő gyümölcsfajta rost- és gyümölcscukor-tartalmát nagyban befolyásolja a napsütéses órák száma, amely Dél-Tirolban évi átlagban háromezer óra, nálunk viszont „csupán” 2015.
Hajas Pál tizennyolc évig az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezeténél (FAO) dolgozott diplomataként, sokat járt Dél-Tirolban, s látta, hogy a hegyvidéki körülmények között termelt alma sokkal jobban eltartható, mint a homoki, alföldi. Bár 2005-ig külszolgálaton volt, már 1999-ben nyugat-európai fajtákat ültetett a Nógrád megyei Kozárd térségében, hetven hektáron. Például az Olaszországban népszerű Fuji-Kiku 8-asból negyvenezer fát, illetve a varasodást jól tűrő topázból is számottevő mennyiséget, amely a tavalyi rendkívül sok csapadék ellenére is elfogadhatóan termett.
Idővel Kozárd az almavirág-fesztiváljáról lett híres. Ebben óriási szerepe volt Hajas Pálnak és polgármester feleségének. Gasztronómiai turizmusra alapoztak, sétautakat hoztak létre. Hét vendégház működik a faluközpontban, két továbbit most újítanak fel.
Hajas Pál mondja: 2007. május 5-én mínusz kilenc fok volt Kozárdon, a virág tönkrement, ötszázalékos termésük volt. 2008 biztató évnek indult, de Szabolcsban annyi alma termett, hogy lenyomta az árakat. 2009-ben közepes termés volt, de a felvásárlók csak 9–15 forintot fizettek az ipari alma kilójáért, így ők mangalicafarmjuk állataival meg szürke marháikkal etették meg a gyümölcsöt. Tavaly hét hétig esett az eső, 600–700 tonna helyett csupán 60–80 tonna alma jött össze.
Hajas Pál egyébként a hűtőházak hiányával indokolja azt, hogy nem tudunk mit kezdeni az almával, hiszen az uniós piacon csak az boldogul, aki folyamatosan tud szállítani. Saját hűtőházáról elmondja, az áramdíja drágább, mint a lakosságé, a 700 tonnás kapacitású hűtőház havi áramszámlája jóval egymillió forint felett van. Másik probléma a vidék közbiztonsága. Nemrég elvitték a hűtőház trafóit, baltával vágták le a szerkezet rézcsöveit. Körülbelül 20 millió forint kár érte őket, és a biztosító nem fizet, amíg le nem zárul a nyomozás. Ezért a kozárdi almavirág-fesztivál az idén elmaradt. Megrendezésére nem volt pénzük, pályázaton sem nyertek rá. Most éppen azzal küszködnek, hogy tudjanak permetezni, műtrágyát venni.
Csendben araszolunk terepjárójával a dombos területen. Elém tárul a családi vállalkozás 2000-ben létesített 140 ezer köbméteres víztározója, amely a kozárdi almavölgy gyümölcsöseinek öntözését, árvízvédelmét szolgálta volna, másodsorban pedig a horgászatot is szerették volna meghonosítani itt. A közelben látom Ecseg templomtornyait.
– Hétszázezer forint értékű halat telepítettünk a tóba, amelyet három hét alatt kifogtak ismeretlenek. A kerítés általában 24 órát bír ki, szétvágják, letapossák. Pedig kint a tábla: „Figyelem! Magánterület! Idegeneknek belépni és horgászni tilos!”
Egy cigány ember les az autó felé, a kezében hosszú pecabot.
Hajas Pál kihajol az ablakon, s úgy kérdi: „A tegnapi jeggyel?” Heves bólogatás a válasz.
– Kapott egy jegyet, mert azt mondta, unatkozik otthon. Majd ledolgozza – azt ígérte.
Vendéglátóm évek óta nem talál napszámost.
A murvás úton a gyümölcsöshöz kanyarodunk, a kibelezett hűtőházhoz. Elhordták már az almáskert akác támoszlopait is, majd négyszáz darabot. Éjszakánként lopták el a kétkamionnyi mennyiséget. Hajas Pál mutatja is a kivágott kerítéseket és az általuk csináltatott zöld madáretető odúkat. Mivel azokból is elloptak egy tucatot, értesítették a rendőrséget, hogy az egyik ecsegi portán ugyanilyen zöld odú látható. A porta tulajdonosa azt felelte a kiérkező rendőrök kérdésére, a két kezével faragta, és ezzel el volt intézve az ügy, a nyomozást lezárták…
Itt még nem járt olyan kereskedő, aki azt mondta volna, de szép ez az alma, mennyiért adják? Hajas Pál nem tudja elviselni, ha fitymálják a drága pénzen, rengeteg munkával megtermelt almáját. Márpedig a magyar gazda, ha nem akarja, hogy rárohadjon az almája, örül a multik ajánlatának is.
– Az áruházláncok 90 napos kifizetési határideje annyit jelent, hogy kiszolgáltattuk a magyar gyümölcspiacot a külföldieknek.
Vendéglátóm, ha nincs más dolga, egyetemi tanárként az élelmiszer-önrendelkezésről tart előadást a Debreceni Egyetemen. Ő maga is megdöbbent azon az adaton, hogy a hazánkban eladott élelmiszerek 70 százaléka külföldi tulajdonú társaságok áruházaiból kerül ki. Tapasztalatból tudja, hogyan lesz kitéve a 40 forintos szilva 299 forintért az áruházak polcaira. Fajtakertjében – amelyben olasz módra füvesítettek a sorok között, hogy a por ne szálljon a gyümölcsre, és ne gátolja a fejlődést – harminchat almafajtát termel. Évek óta próbálja meggyőzni az illetékeseket arról, hogy Magyarországnak különleges adottságai vannak. Kozárd környékétől a szlovák határig ideális a klíma. Dél-Tirolban a tengerszint fölött kétszáz méter magasságban termelik Európa osztályon felüli almáját. Szerinte az Alföldön, a Mezőségen vetőmagot kell termelni, Nógrádban gyümölcsöt, és a legeltetéses állattartást kellene újra bevezetni.
A mezőgazdasági szakember korábban Vietnamban, Egyiptomban, Pakisztánban és még számos helyen dolgozott főtanácsadóként. Mindenhol elfogadták a tanácsait. És idehaza?
– Régóta mondom a magamét. Egyszer talán itt is komolyan vesznek majd – mondja némi bizakodással a hangjában Hajas Pál. – De sajnos azt tapasztalom, hogy a mezőgazdaságért felelős magyar hivatalokban szakemberek már nem dolgoznak, csupán alkalmazottak, akik mindent megtesznek azért, hogy keserűséget, nehézséget okozzanak a vidéki embernek. Ez igaz a mezőgazdasági hivatalok mellett a növény- és állategészségügyre, valamint a vidékfejlesztési pályázatok elbírálására. Olyan emberek lépnek fel a tengődő őstermelőkkel szemben, akiknek benyomásuk sincsen a vidékről. Így pedig csak álom marad az, hogy valaha is versenyképesek leszünk Európa piacán.
