Hétheti eső

Az üzletekben már a déligyümölcsnél is drágább az alma. A jég elverte, a párás idő gombákkal sújtotta. Így a kilónként négyszáz–hétszáz forintért kínált alma hasznát többnyire nem a magyar gazda teszi zsebre, hanem a kényszerből hazai piacra „hívott” külföldi termelő, felvásárló, kereskedő. A napokban elfagyott az itthoni termés felét adó szabolcsi ültetvények java, ezért ősztől minden eddiginél nagyobb mérvű lengyel, német, osztrák, olasz importra szorulunk.

„Az áruházláncok 90 napos kifizetési határideje annyit jelent, hogy kiszolgáltattuk a magyar gyümölcspiacot a külföldieknek.”

Hajnalban még nagyon hideg van. A kávé sem melegít, összehúzom magamon a kabátot. Viharvert, rozsdafoltos, fehér kisteherautó pöfög arcomba. Ha végre betolat a banánosdobozok mellé, Hollandiából hozott virágot pakolnak le róla. Összecsukható székeken gubbasztanak az eladók, nem szimatolnak bennem vevőt. Olasz a padlizsán, egyiptomi a fokhagyma, spanyol a cukkini, már rég kipakolták a csinos lécládácskákban mustrára – oldalán olvasom – Gargurio Antonio káposztáját is.
Korán kell kelnie annak, aki üzletet akar kötni a budapesti nagybani piac hajnali-éjszakai műszakjában. Vagy inkább le se kell feküdnie? A május 15-ig tartó elő- és utószezonban hajnali négytől reggel nyolcig lehet árulni, május 15-e után, a főszezonban pedig napi váltással este negyed tíztől, illetve negyed tizenegytől másnap reggel hatig. A statisztikák szerint a 33 hektáros területen egy évben 184 ezer eladó és 437 ezer vevő fordul meg, 140 ezer tonna import- és 43 ezer tonna magyar gyümölcs cserél gazdát.
Almája eladásában bízik egy negyvenes férfi is. A korai időpont ellenére vele van nyolcadik osztályos leánya, aki kíváncsi volt apja munkájára. Rögtön rávágja, ha felnő, nem akarja ezt csinálni.
– Éjfélkor keltünk, hogy ideérjünk Izsákról a hajnali nyitásra. Hazaérünk délre, ebéd után alszom két-három órát. Aztán este fél tízkor muszáj eltennem magam, hogy éjfélkor frissen ébredjek – mutatja be egy átlagos napját a zömök férfi. – Magyar gazda vagyok. Két ember nyolcórás munkáját végzem. Saját magamat gyilkolom vele, amíg bírom – teszi hozzá kissé megtörve.
Pedig Jurácsik Sándor ötezer almafás gazda, akár pipázva hátradőlhetne a székében. Szüretkor idénymunkásokat alkalmaz tízhektáros gyümölcsösében. Számvetése lehangoló: ötévenként adódik egy elfogadható év. Két gyenge közepes és két nagyon gyenge év követi – most pedig minden almásgazda ezt az időszakot éli.
– Két héttel az érés előtt verte el a jég gála almámat. Harmincöt pötty volt egy gyümölcsön, a tavaly ősszel készített fényképet itt őrzöm a mobiltelefonomban, meg is mutatom, ha óhajtja. Elektronikai műszerészként sok évig antennákat, kábelhálózatot szereltem, de az almatermesztés mindig hagyomány volt a családban, már a nagyszüleim is abból éltek. Sok vidéki ember nem tud mást csinálni. Vagy a földnél marad, vagy beköltözik a közeli városba, nálunk ez Kecskemét, s 80-100 ezer forintért dolgozik. Ennél sokszor nem hoz többet az alma sem, de mégis a sajátját műveli az ember.
Itt, a nagybanin idared almája van. Az autó platójának támasztotta a ládákat, hogy jól lássa őket minden erre járó. A gyümölcs kilóját 150–190 forintért adja. Megtudom: öt-hat évente vágnak ki fákat a birtokon, s telepítenek újakat a helyükre, mert csak a nagyon fiatal fák tudnak igazán jó minőséget adni.
Régi autók pöfögnek el mellettünk. Az egyikről epret pakolnak le sebesen. Ahogy körülnézek, almát nem is árul más a közelünkben.
– Kezdenek kiszorulni innen a hozzám hasonló kisebb termelők, inkább a viszonteladók uralják a terepet. Így a lényeg vész el. Ha otthon adom el nekik a termést, akkor a babérok learatódnak. Szétnézek a piacon, és jó, ha látok két termelőt. Az egyiket, ha tükörbe nézek, a másikat nagyítóval kell megkeresnem.
Mostanában arról szólnak a hírek, hogy a hazai étkezési alma szűkös kínálatáért elsősorban a rendkívül csapadékos tavalyi időjárás a felelős, hiszen a szokásos eső kétszerese esett. A sok eső, a nedves időjárás pedig kedvezett a gombabetegségeknek. A varasodás olyan mértékű lett, hogy az érintett területeken nem termett étkezési alma. A 400–450 ezer tonna almából ugyan papíron 140–150 ezer tonna első osztályú étkezési minőséget szüreteltek, de mire hűtőházakba került az áru, kiderült, hogy legfeljebb a fele felelt meg ennek a kategóriának. A minden eddiginél nagyobb mértékű import már tavaly ősszel kezdődött, amikor látszott, hogy lényegesen kevesebb lesz a termés. Mivel a héten Szabolcs-Szatmár-Beregben, ahol a legtöbb alma terem, elfagyott a virágzó fák nagy része, jövőre még több gyümölcsöt kell behozni külföldről, ami talán végképp tönkreteszi a termelőket. A szabolcsi viszonteladó most is osztrák és olasz almát árul. Sajnos megváltoztak a vásárlói szokások is. Kialakult az a réteg, amelyik a szemével vásárol, és nem számít neki, ha rossz minőségű a portéka. Pedig az importáru nem lép a magyar alma nyomába! Az is baj, hogy a megmaradt magyar alma három–öt száz forintossá válik, mire a boltokba ér. A kereskedelemben mindenki dupla pénz plusz öt százalékért akar dolgozni, kivéve az áruházláncokat, amelyek még magasabb árréssel dolgoznak – mondja a gazdálkodó, saját tapasztalatával igazolva mindezt. Adott már el almát az egyik külföldi tulajdonú áruházláncnak 90 forintos kilónkénti áron, amelyet aztán 215 forintért árusítottak.
– Önnek mennyibe került az a 90 forintos alma?
– Hatvanöt–hetvenbe. De nagy tételről volt szó. Naponta, kétnaponta egy tonnát szállítottam neki ide a piacra. Hó elején naponta, hó végén kétnaponta kérte ezt a mennyiséget, nyilván a vásárlók pénztárcája határozta meg a mennyiséget.
Közben vékony férfi jön fogdmeggel a háta mögött, méregeti a gyümölcsöt.
– Hogy adja?
– Háromezer-hét, de ha látsz benne fantáziát, háromezer-ötszázért odaadom ládáját. Ennyi a készletem. Ez az utolsó nap. A többi rendelés, el kell vinnem valahová.
Jurácsik Sándor a traktortámogatást hiányolja, hiszen egy MTZ öt–hét millióba, egy New Holland pedig tíz–tizenkét millióba kerül, önerőből képtelenség megvásárolni. Ha banki hitelből vásárolják, akkor pedig soha nem térül meg a beruházás – összegzi a térségi tapasztalatokat. Neki is egy tizenöt éves matuzsáleme van. Mindig elmond egy fohászt, mielőtt beindítja. Három évvel ezelőtt, amikor hét–kilenc forintot adtak a felvásárlók a léalma kilójáért, otthagyta a gyümölcsöt a fa alatt, azt mondta, nem hajlandó ennyiért eladni, hogy aztán 350 forintért árusítsák a legnagyobb forgalmazók a belőle készült 11 százalékos gyümölcstartalmú üdítőt.
Megélhetési gondjaival nincs egyedül: nemrég itt a piacon adta el 24 éves Ford Tranzitját egy őstermelőnek, aki azt mondta, addig jár vele, míg ki nem esik a kereke.
– Mérleg nem érdekli magukat? – puhatolódzik egy nő szenvtelen arccal, majd választ sem várva továbbcsoszog. Jut eszembe: a bejáratnál számológépet ajánlott valaki. Jó nagy billentyűst, hogy a piacra járó ember ilyenkor elgémberedett ujjal is eltalálja a megfelelő számot.


Magyarországon 38 390 ezer hektáron termesztenek almát. Sérülékeny, kényes gyümölcs, pár jégkristály is károsíthatja annyira, hogy csupán léalmának lehet eladni. 2008-ban a májusi –8 fokok még virág állapotában tönkretették, 2009-ben a jég verte el a termést, illetve aszály pusztította, tavaly az esős időjárás, most pedig a szabolcsi fagy okozott mérhetetlen károkat. Tíz éve még 36 ezer, három évvel ezelőtt 22 ezer hektár körül volt a téli alma termőterülete Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ám jelenleg már csak 15 600 hektáron terem a gyümölcs. Szakemberek szerint sok gazda nem állt át idejében a piacon jól eladható almafajták termesztésére. Két évvel ezelőtt a megtermelt almamennyiség hetven százaléka léalma-minőségű volt, a felvásárlók kilónkénti 9–11 forintja legföljebb a szüretelési, anyagmozgatási, fuvarozási ráfordítást fedezte. Sokkal több hasznot hajt, ha a lehullt gyümölcsöt a fa alatt hagyják, majd betárcsázzák. A magyar almatermelők a lengyelekkel összefogva még a feldolgozóüzemek bojkottját is bevetették, nem sok sikerrel. A földművelésügyi tárca 2008-ban hektáronként 70 ezer forintot juttatott a termelőknek a károk enyhítésére.
Bihari Nándor balkányi gazdálkodó szerint az utóbbi húsz évben nem szabályozták megfelelően az ültetvénytelepítést, a fajtaváltást, és nem írtak elő szigorú művelési szabályokat, ezért fordulhat elő, hogy csődbe ment az almatermesztők nagy része. Eleve helytelen tápanyag-ellátási rendszerrel kiépített ültetvényekről van szó – magyarázza a harmincnyolc éves férfi. Gépész- és kertészmérnöki végzettsége van. Széltében-hosszában járja Szabolcsot, és sajnálatosan sok ilyen almást lát.
Szülei a nyolcvanas években a termelőszövetkezettől bérelt egy-két hektáron termesztettek almát, s a kárpótlás során jelentős nagyszülői területekhez jutottak. A kilencvenes években már száz hektáron gazdálkodtak, ebből 35 hektáron almát termesztettek.
– A kiöregedett faállomány helyére uniós támogatásból divatos fajtákat, jonagoldot, idaredet, gálát, mutsut telepítettünk. A budapesti Örs vezér terén a mostani bevásárlóközpont helyén MDF-piac működött, s Balkányból éjfélkor indulva oda hordtuk az almánkat.
De a hőskor elmúlt, 2008-ban ők is kilenc forintért adták el ipari almájuk kilóját, tavaly pedig 17–38 forintot kaptak érte. A jó években többnyire minőségi étkezési almát termesztenek, amelyet a nagybani piacon tapasztalható árakon adnak el a nagykereskedőknek.
A viszonylagos magabiztosságnak ára van. Ültetvényeikre korszerű öntözési rendszert telepítettek, és rendszeresen tápoldatozzák a földet. Ideális lenne jéghálóval védeni fáikat, ám az hektáronként kétmillió forintos befektetést igényelne. Mindenesetre a szakember úgy ítéli meg, hogy a mostani ültetvénytelepítési pályázat már korszerű, egy négy-öt hektáron állandóan dolgozó gazda meg is tudna élni abból, amit termesztett.
Bihari Nándor eloszlatja azt az almások által gyakran hangoztatott tévhitet is, miszerint a szép küllemű nyugati alma minden esetben íztelen. Példaként a dél-tiroli almát hozza fel, amely egyharmadával több napsütésben részesül, mint az itthon termett gyümölcs. A kiegyenlített klímát kedvelő gyümölcsfajta rost- és gyümölcscukor-tartalmát nagyban befolyásolja a napsütéses órák száma, amely Dél-Tirolban évi átlagban háromezer óra, nálunk viszont „csupán” 2015.


Hajas Pál tizennyolc évig az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezeténél (FAO) dolgozott diplomataként, sokat járt Dél-Tirolban, s látta, hogy a hegyvidéki körülmények között termelt alma sokkal jobban eltartható, mint a homoki, alföldi. Bár 2005-ig külszolgálaton volt, már 1999-ben nyugat-európai fajtákat ültetett a Nógrád megyei Kozárd térségében, hetven hektáron. Például az Olaszországban népszerű Fuji-Kiku 8-asból negyvenezer fát, illetve a varasodást jól tűrő topázból is számottevő mennyiséget, amely a tavalyi rendkívül sok csapadék ellenére is elfogadhatóan termett.
Idővel Kozárd az almavirág-fesztiváljáról lett híres. Ebben óriási szerepe volt Hajas Pálnak és polgármester feleségének. Gasztronómiai turizmusra alapoztak, sétautakat hoztak létre. Hét vendégház működik a faluközpontban, két továbbit most újítanak fel.
Hajas Pál mondja: 2007. május 5-én mínusz kilenc fok volt Kozárdon, a virág tönkrement, ötszázalékos termésük volt. 2008 biztató évnek indult, de Szabolcsban annyi alma termett, hogy lenyomta az árakat. 2009-ben közepes termés volt, de a felvásárlók csak 9–15 forintot fizettek az ipari alma kilójáért, így ők mangalicafarmjuk állataival meg szürke marháikkal etették meg a gyümölcsöt. Tavaly hét hétig esett az eső, 600–700 tonna helyett csupán 60–80 tonna alma jött össze.
Hajas Pál egyébként a hűtőházak hiányával indokolja azt, hogy nem tudunk mit kezdeni az almával, hiszen az uniós piacon csak az boldogul, aki folyamatosan tud szállítani. Saját hűtőházáról elmondja, az áramdíja drágább, mint a lakosságé, a 700 tonnás kapacitású hűtőház havi áramszámlája jóval egymillió forint felett van. Másik probléma a vidék közbiztonsága. Nemrég elvitték a hűtőház trafóit, baltával vágták le a szerkezet rézcsöveit. Körülbelül 20 millió forint kár érte őket, és a biztosító nem fizet, amíg le nem zárul a nyomozás. Ezért a kozárdi almavirág-fesztivál az idén elmaradt. Megrendezésére nem volt pénzük, pályázaton sem nyertek rá. Most éppen azzal küszködnek, hogy tudjanak permetezni, műtrágyát venni.
Csendben araszolunk terepjárójával a dombos területen. Elém tárul a családi vállalkozás 2000-ben létesített 140 ezer köbméteres víztározója, amely a kozárdi almavölgy gyümölcsöseinek öntözését, árvízvédelmét szolgálta volna, másodsorban pedig a horgászatot is szerették volna meghonosítani itt. A közelben látom Ecseg templomtornyait.
– Hétszázezer forint értékű halat telepítettünk a tóba, amelyet három hét alatt kifogtak ismeretlenek. A kerítés általában 24 órát bír ki, szétvágják, letapossák. Pedig kint a tábla: „Figyelem! Magánterület! Idegeneknek belépni és horgászni tilos!”
Egy cigány ember les az autó felé, a kezében hosszú pecabot.
Hajas Pál kihajol az ablakon, s úgy kérdi: „A tegnapi jeggyel?” Heves bólogatás a válasz.
– Kapott egy jegyet, mert azt mondta, unatkozik otthon. Majd ledolgozza – azt ígérte.
Vendéglátóm évek óta nem talál napszámost.
A murvás úton a gyümölcsöshöz kanyarodunk, a kibelezett hűtőházhoz. Elhordták már az almáskert akác támoszlopait is, majd négyszáz darabot. Éjszakánként lopták el a kétkamionnyi mennyiséget. Hajas Pál mutatja is a kivágott kerítéseket és az általuk csináltatott zöld madáretető odúkat. Mivel azokból is elloptak egy tucatot, értesítették a rendőrséget, hogy az egyik ecsegi portán ugyanilyen zöld odú látható. A porta tulajdonosa azt felelte a kiérkező rendőrök kérdésére, a két kezével faragta, és ezzel el volt intézve az ügy, a nyomozást lezárták…
Itt még nem járt olyan kereskedő, aki azt mondta volna, de szép ez az alma, mennyiért adják? Hajas Pál nem tudja elviselni, ha fitymálják a drága pénzen, rengeteg munkával megtermelt almáját. Márpedig a magyar gazda, ha nem akarja, hogy rárohadjon az almája, örül a multik ajánlatának is.
– Az áruházláncok 90 napos kifizetési határideje annyit jelent, hogy kiszolgáltattuk a magyar gyümölcspiacot a külföldieknek.
Vendéglátóm, ha nincs más dolga, egyetemi tanárként az élelmiszer-önrendelkezésről tart előadást a Debreceni Egyetemen. Ő maga is megdöbbent azon az adaton, hogy a hazánkban eladott élelmiszerek 70 százaléka külföldi tulajdonú társaságok áruházaiból kerül ki. Tapasztalatból tudja, hogyan lesz kitéve a 40 forintos szilva 299 forintért az áruházak polcaira. Fajtakertjében – amelyben olasz módra füvesítettek a sorok között, hogy a por ne szálljon a gyümölcsre, és ne gátolja a fejlődést – harminchat almafajtát termel. Évek óta próbálja meggyőzni az illetékeseket arról, hogy Magyarországnak különleges adottságai vannak. Kozárd környékétől a szlovák határig ideális a klíma. Dél-Tirolban a tengerszint fölött kétszáz méter magasságban termelik Európa osztályon felüli almáját. Szerinte az Alföldön, a Mezőségen vetőmagot kell termelni, Nógrádban gyümölcsöt, és a legeltetéses állattartást kellene újra bevezetni.
A mezőgazdasági szakember korábban Vietnamban, Egyiptomban, Pakisztánban és még számos helyen dolgozott főtanácsadóként. Mindenhol elfogadták a tanácsait. És idehaza?
– Régóta mondom a magamét. Egyszer talán itt is komolyan vesznek majd – mondja némi bizakodással a hangjában Hajas Pál. – De sajnos azt tapasztalom, hogy a mezőgazdaságért felelős magyar hivatalokban szakemberek már nem dolgoznak, csupán alkalmazottak, akik mindent megtesznek azért, hogy keserűséget, nehézséget okozzanak a vidéki embernek. Ez igaz a mezőgazdasági hivatalok mellett a növény- és állategészségügyre, valamint a vidékfejlesztési pályázatok elbírálására. Olyan emberek lépnek fel a tengődő őstermelőkkel szemben, akiknek benyomásuk sincsen a vidékről. Így pedig csak álom marad az, hogy valaha is versenyképesek leszünk Európa piacán.