Kertekről és gyógyvizekről

Gyümölcsöskertjeink közül az első, melynek létezéséről tudunk, egy almáskert. Tulajdonosa Limoges-i Róbert esztergomi érsek, aki az 1230-as években kelt oklevélben arról panaszkodik, hogy almáskertjét tolvajok fosztogatják. Egy későbbi kert nyomait Zolnay László fedezte fel, midőn Esztergom határában, a Búbánat-völgy táján Bakócz Tamás esztergomi érsek nyári castellumának maradványait kereste. Egy fiatal erdész mutatott neki egy erdőszéli területet, ahol vadbarack- és -cseresznyefák fulladoztak a tölgyesben. Az egykori érseki kert elvadult gyümölcsfái küzdöttek ott már négy-öt száz esztendeje a megmaradásért.
A XV–XVI. században nemigen lehetett Magyarországon olyan vár, nemesi kúria, amelynek ne lett volna valamilyen kertje, de a forrásokból kiderül, hogy amint módjában állt, a szegény nép is azonnal telepített kertet. Jó néhány kutatónk vallja, hogy a lovagi kert feltehetően külföldi példák nyomán honosodott meg nálunk, ám a gyümölcs- és konyhakert nem. Hiszen a honfoglalást megelőzően a Kazár Birodalomban olyan magas szintű kertkultúrával ismerkedtünk meg, amilyen Európa nyugati részén még évszázadokig ismeretlen. A magyarországi jobbágyfalvakban az udvarhoz rendesen veteményes-, szőlős-, gyümölcsöskert, szérűs- vagy csűröskert is tartozott. A falu mezejét a belső, beépített részektől a telkek végében egybefonódó kerti sáv választotta el. Hogy már az Árpád-korban is kiterjedt volt a paraszti kertművelés, azt Rogerius is bizonyítja. 1242-ben, amikor végre kimenekült a tatárok fogságából, és társaival az elpusztított vidéken barangolt, makkot és fakérget, gyökereket rágcsált, hogy éhen ne vesszen, talán az életét is a jobbágykertek mentették meg. „Hagyma, porcsin – írja –, répa és fokhagyma, ami a parasztok kertjében megmaradt, ha néhol rájuk bukkantam, nyalánkságszámba mentek számomra.” Hortus olerum (zöldségeskert), hortus caulium (káposztáskert), hortus bladorum (csűröskert), pomarium, hortus arborum fructiferorum (gyümölcsöskert), aztán a sáfrányoskert, sárgadinnyés- és hagymáskert, ez mind-mind körbeveszi a magyar falut, miközben Angliában még a XIV. században sem természetes a jobbágyház mellett a gyümölcsöskert.
Virágoskert, veteményeskert, méhes- és gyümölcsöskert, vadaskert. A XV–XVIII. századi leírások szerint magyarországi használóik nem mindig választották szét a különböző kerteket. Erdélyi udvarházaink körül gyakran van méheskert, és a kastartó állványok körül éppúgy lehetett virágoskert, gyümölcsös, de akár veteményes is. Egy 1652-es leltár szerint Görgényben például volt szilváskert – „kiben azért pár alma-, körtvély-, meggyfák is vadnak” –, mellette káposztáskert, s az ólombűzű disznópajták és szúrós szagú tyúkmajorok mögött csűröskert is. A régi erdélyi vár- és udvarházleltárakban sűrűn előforduló kifejezés a „nagykert”, amely általában olyasféle kertet takar, mely egyszerre virágos-, szénás- és gyümölcsöskert.
Makovicai várában II. Rákóczi György özvegye, Báthory Zsófia többféle kertet is ápolgatott udvartartása asszonyaival. Létezett gyümölcsös- és konyhakertje, de volt fűszer- és gyógynövényekkel illatozó sáfránykertje is. Hogy országszerte ugyanaz a kertkultúra volt honos, azt az is bizonyíthatja, hogy a messzi északon, a lengyel határszélen lévő Makovicán, a nyugati végek váraiban és a székely kúriákban ugyanazokból a növényekből ugyanazokat az orvosságokat kotyvasztották, ugyanazokat a „virágvizeket” főzték és párolták. Egy 1671-es összeírás szerint Makovicán a leányasszonyok házában álló almáriomban nyolcvan butélia virágvizet számláltak, melyek közt volt árvacsalánvíz, borral égetett gyöngyvirágvíz, epervíz, fodormentavíz, hársfavirágvíz, kakukkfűvíz.
Teleki Mihály uzdiszentpéteri udvarházában 1679-ben a leányaszszonyok házában „virágvíznek való, igen hegyes szárú üvegeket” találunk. Az árnyékszék kamorájában s annak is öreg oldalkamorájában a fazekak, halsütéshez való vasrostélyok, fedeles kannák, famozsarak s a különböző iskatulyák, palacsintasütők mellett „citromvíznek való, abroncsos fapalackokat”, rózsaecetet, ökörfarkkóró- és fodormentavizet is találunk. Ugyanitt a leányasszonyok külső házában, ahol a kerti madárkalitkák vannak, két-három éves gyógyvizek sorakoznak a polcokon, némelyikből tíz-húsz üveggel is. Rózsavíz, hársfavíz, kömény vize, mézvirág vize kecskesavóval, gyengegyökér vize, diktámusvíz, sóska első vize, kéklilium és sárga viola vize, lómenta vize, „kecsketejjel vett fekete cseresznye” és „koldustáska harmadik vize”.
Uzdiszentpéteren 1679-ben veteményes-lugasos-gyümölcsös-virágos kertnek nevezik a nagykertet, melyben tó, boros- és sajtospince, kertészház is volt, s a kömény, petrezselyem, lugasos szőlő, puszpáng, murok, levendula, kerti eper mellett sokféle virágot és különféle gyógyfüveket is termesztettek. Az asszony és a leányok szobáinak ablakai éppen a belső, illatos kis virágoskertecskére nyíltak, melyben majoránna, szegfű, rózsa virított. A leányasszonyok szobáinak ablakai alatt, valahol a kiskertben állott a „vízérlelő üvegek” számára fenntartott polc. Ha a részletes leltárak egyikét-másikát böngészgetjük, az szinte olyan, mintha bekukkantanánk a kamrába. Szép rendben sorakoznak a polcokon a gyógyvizek. Citromvíz, aszú rózsavíz, rózsaecet, „gyöngyvirágos égett bor”, ökörfarkkóróvíz, fodormentavíz, koldustáska vize, sóskavíz, fejér hattyúvirág vize elkeverve kecskesavóval, gyengegyökér-kivonat, szarkalábvíz…
A középkori Európa kerthez való viszonyát is megtermékenyítette a Kelet, az arab világ, a mór Granada és Córdoba kertkultusza. Az első dömések egyike, Albertus Magnus Teutonicus, aki az andalúziai tudósok munkáit is tanulmányozta, a XIII. század közepe táján így ír De vegetabilibus című munkájában: „A pázsitba a napos oldalon fákat kell ültetni, vagy szőlőt kell magasra nevelni, mert ezek lombja védi a pázsitot és árnyékával frissít. […] Óvakodni kell, hogy keserű fákat ültessünk, mert ezek árnyéka elgyengíti az embert, mint például a diófáé. Inkább édes természetűek legyenek a fák, amelyek virága kellemes illatú, mint a szőlő, körte- és almafa, gránátalma, babér és ciprus. A pázsit mögött legyen sok olyan orvosi és fűszeres növény, amely nemcsak illatával nyújt élvezetet, hanem a szemet is gyönyörködteti virágával. A herbák között a rutáról ne feledkezzünk meg, mert szép zöld a levele, és keserűsége révén elijeszti a mulatókertből a mérges állatokat.”