Mikes időpostája

Mintha palackpostán kaptunk volna üzenetet és gyógyírt bajainkra Törökországból, a múltból – kerülget bennünket az érzés, amikor Mikes Kelemen szövegeit olvasgatjuk. Olyan nyelven ír, amelyen valahogy jó lenne ma is szólni, minden archaizmusa ellenére. Egyszerre modern gondolkodó és patinás stílusú. Távoli és mégis közeli – időben és térben egyaránt. Pedig a most kiadott füveskönyv nem holmi tudományos-fantasztikus tallózás Rákóczi egykori apródja gondolataiból. Pusztán tematikusan csokorba szedték azokat az idézeteket, szentenciákat, hol bölcselkedő, hol melankolikus eszmefuttatásokat, amelyek a XVIII. század nagy irodalmi tehetségének tolla alól szaladtak elő. Jogos mindeközben a kérdés: lehet-e sikeres egy olyan könyvecske, amely csupa idézetet tartalmaz? Egy óvatos „igen”-t megkockáztathatunk. Mert ezek a szövegtöredékek rávilágítanak arra, milyen sokszínű és -hangú, új ismeretekre fogékony, összefüggéseket feltáró egyéniség volt a rodostói remete. Határozottan cáfolhatjuk azt a sablonos képet, amely csak a Törökországi levelek létrehozójaként láttatja a szerzőt. Összes többi művét ugyanis ugyanaz az igyekvés hatotta át, mint leveleit. Nem véletlen, hogy a francia lettre szó egyaránt jelenti a leveleket és az irodalmat is. Mikesnél a kettő magától értetődő természetességgel válik eggyé. Nemcsak közölni akart, hanem formálni is az olvasó világképét – a kioktató szándék leghalványabb jele nélkül. Ama megszólított képzeletbeli „Édes néném” pedig mi voltunk, az egész nemzet, évszázadokra előremenőleg.
A füveskönyv műfaja feletti dilemmák ellenére öszszeáll egy egységes kép hazaszeretetről, emberségről, hallatlan elvhűségről. Jobban átüt a sorokon: bátor dolog úgy írni, hogy azt sem tudni, elolvassák-e valaha? Akár egy szárazföldi Robinson Crusoe feljegyzéseit olvasnánk. Megértjük, hogy a Nyugat a címlapjain szerepeltette a róla készült Beck Ö. Fülöp-plakettet. Ő testesítette meg azt az eszményt, aki megalkuvásmentesen, nem a megrendelő óhajaihoz, hanem az időtlen időnek dolgozik. Ír, mert ez a hivatása.
A kor kihívásait meghaladó nyelvi, elmélkedési képességét illusztrálja, hogy nyelvújító előfutárként ő találja ki a szimbolikussá vált kávéház szót. Éppen azt a legendás teret alkotja meg, amely az írók társas helyévé vált. Amiben ő sohasem részesülhetett. Elámulhatunk emberismeretén. Szeretetteljes, sohasem bántó, mégis őszinte és pontos szavakkal képes körülfonni az emigráció alakjait, miközben röntgenszemekkel látja hibáikat, gyengeségeiket. Korszerű ember lélektani értelemben is. Úgy szereti rajongásig a fejedelmet, hogy reálisan látja kevésbé előnyös tulajdonságait is. Ez a komplexitás a modern kor sajátja – ám ő már rendelkezik vele. A fejedelem fiának, Józsefnek jellemét is kiismeri, s tudjuk, igaza van, mikor azt írja róla: „Se azt nem tudja, hogy mi a fösvénység, se a helyes megtartás, se azt, hogy mi légyen a helyes adás, se azt, hogy mi légyen a nemzetihez való szeretet, mert soha a nemzetivel nem társalkodhatott.” Kosztolányi Dezső szerint szinte közönyös volt a politika iránt. Igaz ez? Nem biztos. Csak nem abban a tolakodó formában, amelyben manapság divat belelovalni az embereknek magukat – rögtön távolságot teremtve másokkal. A zágoni székely Mikes sziklaszilárd volt politikai, nemzeti elkötelezettségében. Így nem kellett vívódnia látványosan semmilyen önemésztő, terméketlen dilemmán, amivel a jelen magyarsága szokta gyötörni egymást.
(Mikes Kelemen füveskönyve. Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2011. Ára: 1890 forint)