Nem hoz gyógyulást a gyorshitel

Hiába kínál egyre több pénzintézet gyorskölcsönöket az ügyfeleinek, e konstrukcióktól egyelőre óvakodnak az emberek, azonban a folyószámlahiteleknek nehezen állnak ellen. Szakemberek szerint az utóbbi időben a bankok túl könnyedén osztogatták a hitelkártyákat, így azoknak is jutott, akik eleve tudták, hogy nem fogják visszafizetni a felvett összeget.

Csécsi László
2011. 05. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a bankok elvileg nagyon alaposan megnézik, hogy kinek kölcsönöznek, néhány pénzintézet ráérzett arra, hogy az embereknek szükségük van a néhány százezer forintos, gyorsan, különösebb vizsgálat nélkül megszerezhető hitelre. Az egyre szaporodó hirdetések általában azzal kecsegtetik az ügyfeleket, hogy különösebb procedúra nélkül, gyorsan juthatnak pénzhez. Vagyis az igénylők fedezet és jövedelemigazolás nélkül akár egy-két napon belül megkaphatják a kívánt összeget. Az is előfordul, hogy a hitelajánlatok egy számlalevélhez csatolva érkeznek, így a fizetésképtelen ügyfelek nyomban ideiglenes megoldást is találnak a problémájukra a borítékban.
E kölcsönök természetesen nem tartoznak az olcsók közé, hiszen a hitelezők épp azért tudják mélyreható ügyfélvizsgálat nélkül nyújtani ezeket. A kockázatokat ugyanis az egész hitelfelvevői csoporton terítik szét, számításba véve azt is, hogy e kölcsönöknél általában jóval nagyobb a nem fizetők aránya, mint egy lakáshitel vagy egy szabad felhasználású jelzáloghitel esetében. A bank vagy pénzügyi vállalkozás bedőlt kölcsönök miatti veszteségét ez esetben a hibátlanul törlesztő adósok fizetik meg, akik eleve magas kamat mellett veszik fel a hitelt.
A szaporodó hirdetések ugyanakkor egyelőre nem találtak túl sok követőre. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) számai ugyanis azt mutatják, hogy az idei év eddig eltelt időszakában felvett gyorskölcsönök összege alapján nem látható ezek térnyerése. Sőt, az előző év első három hónapjának 54 milliárd forintjához képest az idén az első negyedévben 38 milliárdra esett vissza az új, fedezetlen fogyasztási hitelek összege. A jegybank adatai szerint a folyószámlahitelek terén volt jelentős bővülés már tavaly is, és ez a folyamat az idén is tartott. – Azon ügyfelek, akik jelzáloghitelt vettek fel a bankjuktól, igyekeznek szerződés szerint törleszteni még akkor is, ha anyagi körülményeik ezt nem teszik lehetővé. Annak érdekében, hogy ne veszítsék el a lakásukat, ilyenkor hajlandók akár magasabb költségek mellett is fedezetlen kölcsönt felvenni, ami a fentiek szerint alapvetően folyószámlahitelben jelentkezik – közölte lapunkkal az MNB sajtóosztálya. Egy ilyen kölcsön rövid időszakra megoldást jelenthet, ugyanakkor a hitelből törlesztés hosszabb távon az adósság további növekedését és a hitel bedőlését eredményezheti.
Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője lapunknak elmondta: a beérkező panaszok alapján nem látszik a gyorskölcsönök térnyerése, ugyanis a 2010-hez képest az idén csaknem a felére esett az ilyen beadványok száma. Ha azonban a folyószámlahiteleket és a személyi kölcsönöket is figyelembe veszszük, akkor az látszik, hogy a tavalyinál többen panaszkodnak a kisebb összegű, rövidebb lejáratú kölcsönökre.
Lénárd Mariann, a Banki Hitelek Károsultjai Egyesületének főtitkára lapunknak ugyanakkor arról beszélt, hogy bár a hirdetésekben az szerepel, hogy bárki pénzhez juthat, ez az állítás nem igaz. Az egyesülethez forduló adósok jelentős része megpróbált már kölcsönt felvenni a gyorshitelt ígérő vállalkozásoktól, de sokan közülük visszautasításra találtak. Ugyanakkor a főtitkár azt is megjegyezte, hogy akadt olyan ügyfelük is, aki annak ellenére, hogy nem tudta törleszteni a kölcsönét, hitelkártyát kapott a bankjától. Ezt csak aktiválnia kellett, és már el is költhette a rendelkezésére bocsátott keretet.
A folyószámlahitelekből származó tartozások megemelkedése Lénárd Mariann szerint azt jelenti, hogy azok az ügyfelek is egyre gyakrabban kerülnek pénzzavarba, akik a bankok szemében hitelképesnek tűnnek. A főtitkár azt is megjegyezte, hogy a szakadék szélére jutott adósok utolsó szalmaszálként tekintenek a hitelkártyákra, és nehezen tudnak ellenállni a feltüntetett hitelkeretnek. Egy részük abban bízik, hogy jobbra fordul a sorsa, és akkor rendezni tudja a tartozását, mások pedig úgy gondolják, hogy egy-két százezer forint tartozás felhalmozása már nem oszt, nem szoroz a több millió forintos bedőlt hitel mellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.