
origo.hu
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
Megtakarítás. Három év alatt összesen 217 milliárd forint költségvetési megtakarítást eredményezhet a rokkantsághoz, egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások átalakítása a nemzetgazdasági miniszter közlése szerint. Matolcsy György az MSZP-s Kiss Péter „Mi van a számok mögött?” című írásbeli kérdésére válaszolva kitért arra is, hogy a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások – a korhatár betöltéséig – a jelenlegi formájukban megszűnnének, és egészségkárosodási ellátássá alakulnának át. (Sz. R.)
Ki gondolhatja, hogy aki képes dolgozni, annak az állam fizessen nyugdíjat, és cserébe ne várjon el semmit? – ezt a kérdést járta körbe napirend előtti felszólalásában Lázár János (Fidesz), aki pénteken Balsai Istvánnal közösen nyújtott be egy alkotmánymódosítási javaslatot. A tervezet az öregségi korhatár előtt nyugállományba vonult emberek újrafoglalkoztatása előtt nyitja meg az utat. Az ország ugyanis, tette hozzá a politikus, évente 50 milliárd forintot költ annak a 30 ezer korábbi rendőrnek, pénzügyőrnek, határőrnek és büntetés-végrehajtási dolgozónak a nyugdíjára, aki egyébként hiányzik az állományból. Ők zömmel 40-es, 50-es éveikben járnak, a nyugdíjuk pedig nemritkán több, mint amennyi az utolsó nettó fizetésük volt. – Magyarország nem engedheti meg magának, hogy évente több mint 50 milliárd forintot fordítson harmincezer életerős, munkaképes ember ellátására – fogalmazott.
A Lázár–Balsai-féle alkotmánymódosítási javaslat kimondja, hogy az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás csökkenthető, szociális ellátássá alakítható, valamint „munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető”. A Fidesz frakcióvezetője világossá tette: a rendelkezés nem vonatkozik majd minden korkedvezménnyel nyugdíjba vonult emberre, így például sem a bányászok, sem a vegyészek ellátása nincs veszélyben. Lázár szerint egyébként diszkriminatív a rendvédelmi szervek azon hivatkozása, hogy munkatársaik bizonyos térségekben igen veszélyes körülmények között dolgoznak, ezért indokolt a korai nyugdíjazás. Mint mondta, az ilyen vidéken dolgozó tanároknak semmivel sem veszélytelenebb és könnyebb a munkája, mint a rendőröké, ők mégsem kaptak hasonló kedvezményt korábban sem.
A politikus elmondta azt is, hogy az 57 évnél idősebb rendvédelmi nyugdíjasokat már „békén hagynák”, őket nem kényszerítenék vissza az állományba. Kormány közeli forrásból úgy értesültünk, hogy ez az engedmény a későbbi szabályozásba is bekerülne, vagyis a fegyveres testületek dolgozói – bár a jelenlegi, akár 40 éves korban való nyugdíjazásukat lehetővé tévő kiváltságukat elveszítenék – jogosulttá válnának a mindenkori öregségi korhatár előtt öt évvel nyugdíjba vonulni.
A tervezetet tegnap a parlament alkotmányügyi bizottsága vitatta meg. A tanácskozás nem volt eseménytelen, hiszen előbb az MSZP, majd a KDNP képviselői is kivonultak a tárgyalóteremből. Lamperth Mónika, az alkotmányügyi bizottság szocialista tagja példa nélkülinek nevezte, hogy a vita közben a fideszes többség megvonta a szót az ellenzéktől, és lezárta a téma tárgyalását. A KDNP-s képviselők sem szólhattak hozzá a témához, ezért ők is távoztak.
Mesterházy Attila MSZP-elnök magáról a tervezetről azt mondta, hogy az agresszív támadást jelent több mint 600 ezer ember ellen. A politikus felhívta a figyelmet, hogy Schmitt Pál korábban garancialevelet küldött a választóknak, amelyben közölte, a Fidesz megvédi a nyugdíjakat. Az államfőtől azt kérte, próbálja meg megakadályozni az alkotmánymódosítást, ha pedig ez nem sikerül neki, ne írja azt alá. A kereszténydemokraták a bizottsági incidens ellenére támogatják a tervezetet, a Jobbik, osztva az MSZP álláspontját, a szerzett jogok sérelmére hivatkozva elutasítja azt. A Magyar Helsinki Bizottság szerint az Emberi Jogok Európai Egyezményének tulajdonhoz való jogot biztosító rendelkezésébe ütközne a már megszerzett kedvezményes nyugellátás összegének utólagos csökkentése, annak megvonása, vagy az érintettek számára jelentős hátrányt okozó egyéb átalakítása.
A fegyveres és rendvédelmi szakszervezetek demonstrációs bizottsága nyílt hadüzenetként értékelte Lázár János és Balsai István alkotmánymódosítási javaslatát. A Hivatásunk védelmében címmel megalakult demonstrációs bizottságot így tegnap sztrájkbizottsággá alakították az érdekvédők, egyúttal felszólították a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy azonnal vonja vissza az előterjesztést. A rendvédelmi sztrájkbizottság megalakítása gyakorlatilag értelmezhetetlen, mivel a hivatásos állomány egészen egyszerűen nem rendelkezik sztrájkjoggal.
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Ezért sötétült el Spanyolország – Itt vannak az okok!
Döbbenetes üzenet érkezett a lengyelektől: figyelmeztettek, Magyarország jövője a tét
„Nem találok szavakat... Nyugodj békében!” – Gyászol Hosszú Katinka
Összeomlás után nyolcszáz százalékos áramdrágulás Spanyolországban, de a többi orszgában is elszálltak az áramárak
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Szoboszlai tanári gólpasszt adott, de a Liverpool elszórakozta a győzelmet – videó
Megszólalt a pannonhalmi főapát a pápaválasztásról, szerinte ez a fő különbség Ferenc pápa és XIV. Leó között
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Mi volt itt? Mbappé gyors duplája után a Barca szétcincálta a Realt
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.