Remegő erőd

A tagországok sorozatos gazdasági válsága után most újabb kihívással szembesül az Európai Unió: egyesek a szabad utazás, a határok nélküli földrész, a Schengen-rendszer útjába próbálnak sorompót emelni. Recseg-ropog az egész huszonhét tagállamú szervezet, és a széthullás felé tart, vagy csupán apróbb javításokat kell végrehajtani rajta, és máris száguldhat tovább?

Határvédő ügynökség
Miért is nem hoznak létre a Schengen-övezet külső határait védő őrséget? Közös költségvetésből, nemzetközi toborzású erőkkel, szupermodern felkészítéssel és felszereléssel. Nem a mi fejünkben fordult meg először ez az ötlet. A különösen veszélyeztetett országok évek óta sürgetik a kérdés megoldását, de a beljebb lévők valahogy mindig megtorpedózzák az őrizet létrehozását. Pedig nekik is érdekük lenne a hivatásos határvédelem, hiszen most is láthatjuk, hogy egy adott ország nem bír vagy nem akar megbirkózni a rázúduló terhekkel. A brüsszeli liberálisoknak az sem tetszik, hogy a közös határőrizet az unió bezárkózását erősítené.
Pedig működik a határok felügyeletét ellenőrző európai ügynökség, a Frontex, amely magja lehetne az egységes európai határőrizetnek. Ma a Frontex az EU-tagállamok önkéntes felajánlásaiból tartja fenn magát. Miért nem lehet kötelezően előírni, hogy ez az ország a biztonságáért ennyit köteles betenni az alapba? Úgy látszik, hogy a schengeni alapító atyákat túlságosan elragadta az átjárható Európa képe, az ideáramló menekültekkel viszont nem sokat törődtek.
A brüsszeli bizottság szinte állandóan tárgyalja a Frontex költségvetését. Volt olyan időszak, amikor egyetlen állam sem ajánlott fel egyetlen eurócentet sem. Tavalyi költségvetése 90 millió euró volt. Mint sok másban, a külső határok védelmében sincs meg a közös politikai akarat, a szolidaritás. Ha csak a tengeri határokat nézzük Görögországtól az Atlanti-óceánban fekvő Madeira szigetéig, aztán fel egészen Izlandig vagy Norvégia északi partjaiig, vajon hány „ügynököt” kellene kiállítani korszerű motorcsónakokkal, olyan hajókkal, amelyek képesek feltartóztatni egy ezer menekültet szállító vízi járművet? Arról nem is beszélve, hogy az embercsempész-útvonalak felderítése sem abból áll: kiállítok egy embert a határra, hogy figyelje a járókelőket. Amikor győzelmet aratott a tuniszi jázminos forradalom, az EU rövid időn belül felajánlott 270 millió eurót Tunéziának, ha együttműködik a határellenőrzésekben, tájékoztatja uniós partnereit, ha nagyobb „emberszállítmány” készülődik kihajózásra. Persze azokban a napokban sokkal nagyobb gondjai voltak a tuniszi vezetésnek, mint hogy ilyen információkat adjon. Alig csepegett a segély, így a tájékoztatást is ehhez igazította. Meg is lett az eredménye.

Franciaország diplomáciai diadalt aratott Schengen-ügyben – verik a mellüket a párizsi külügyminisztériumban. Mondjuk úgy, hogy félsikert ért el – így a realistább mérlegelők. Pirruszi győzelem lesz ez – állítják a mindenbe belekötők. Majd elválik, kinek lesz igaza e kérdés megítélésében. Addig hadd élvezze Párizs a győzelmét, ugyanis a brüsszeli Európai Bizottság (EB) majdnem ugyanazt az álláspontot képviseli Schengen megújításának kérdésében, mint Franciaország.
Miről is van szó? Az észak-afrikai arab forradalmaknak van egy Európára nézve kellemetlen hatásuk: tízezrével jelentek meg az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigeten a menekültek, vagyis inkább a jobb sorsra vágyók. Eddig főleg Tunéziából érkeztek bárkákon, halászhajókon az egyértelműen gazdasági célból útnak indult bevándorlók. Tunéziában nincs polgárháború, nincs olyan vészhelyzet, amelyből csak a menekülést választhatja az ember. Sőt öt hónapja elüldözték az ország diktátorát, új állam, új rendszer építésébe kezdtek.
Sokan teszik fel a kérdést: ezek az emberek cserbenhagyják a hazájukat, miért segítsünk nekik? Jogos felvetés. Egyértelműen a jobb élet hajtja a tengerre őket, hogy aztán Olasz-, Franciaországban vagy Európa más részein csatlakozhassanak már ott élő honfitársaikhoz. Az utóbbi hetekben ezerszámra érkeztek líbiaiak is Lampedusa szigetre. Velük más a helyzet, ők végső soron népirtás elől menekültek el, nekik nem volt más választási lehetőségük. De a bevándorlási hullámot meglovagolva jócskán jönnek Afrika sokkal délebbre fekvő részéről is gazdasági menekültek.
Franco Frattini olasz külügyminiszter „bibliai méretű vándorlásról”, valóságos exodusról beszélt, de ebbe persze bele kell kalkulálnunk a szokásos olasz nagyotmondást. Ebben az évben harmincezer bevándorló érkezett a Szicília és az észak-afrikai partok közt félúton található szigetre. Kétségtelenül hatalmas szám ez, ilyen embertömeget igen nehéz élelmezni, megfelelő lakhatási és higiéniás körülményeket biztosítani nekik, különösen, ha ilyen rövid idő alatt ér el ekkora menekülthullám egy országot. De ha összevetjük a fenti számot a több százezer líbiai menekültével, akik Tunéziában próbálják meghúzni magukat a Kadhafi-féle erők támadásai elől, akkor láthatjuk, hogy az igazán erős tengerár nem földrészünket érte.
Olaszország – csakúgy, mint az Európai Unió néhány más déli országa – évek óta követeli a többi tagállamtól, hogy közösen vállaljanak nagyobb részt a déli tengeri határok őrzéséből. Jelenleg Róma tartja a frontot, de bármikor ilyen helyzetbe kerülhet Spanyol- vagy Görögország is. Az Európai Unió százmillió eurónál kisebb összeget szán erre. Vitán felül benne van ebben az északabbra fekvő államok rövidlátása, netán a szép mediterrán tengerpartok kiváltotta irigység.
Az olaszoknak végképp elegük lett ebből. Az észak-afrikai események kezdetekor már látszott, hogy menekültek tíz-, sőt százezrei próbálnak majd bejutni „az európai erődbe”. Az olasz kormány ekkor javasolta az uniónak, hogy minden tagállam területével és lakosságával arányosan fogadjon be menekülteket. Hatalmas vihart keltettek ezzel az olaszok: dehogy fogadják be az északiak az „olasz bevándorlókat”, van nekik elég bajuk a sajátjaikkal is! Silvio Berlusconi kormánya sem késlekedett a válasszal: április közepén elkezdte kiadni a mintegy húszezer tunéziai bevándorlónak a féléves tartózkodási engedélyt, amellyel szabadon járhatnak-kelhetnek a 25 országot magában foglaló Schengen-zónában.
Schengen az Európai Unió egyik büszkesége. Mármint nem az a luxemburgi falu, bocsánat, bortermelő kisváros, amely a luxemburgi–francia–német hármas határ közelében fekszik, hanem az ott született egyezmény. E településen tanácskoztak évekig az európai diplomaták a határok ellenőrzésének megkönnyítéséről. Német- és Franciaország, valamint a Benelux államok 1985-ben írták alá az ellenőrzés eltörlését a közös határokon. A schengeni egyezményre 1995-ben ütötték rá a végleges pecsétet, amely két év múlva lépett életbe. Magyarország 2007. december 21-től tagja a Schengen-övezetnek.
Ma e zónának 25 tagállama van több mint 400 millió lakossal. Érdekesség, hogy három nem uniós ország is tagja (ezek: Izland, Norvégia és Svájc), öt EU-tagállam viszont egyelőre nem vesz részt a megállapodásban (ezek: Románia, Bulgária, Nagy-Britannia, Írország, Ciprus). Az övezeten belül az adott országok állampolgárai számára megszűnt a határellenőrzés, egyetlen személyi okmánnyal szabadon járhatnak, utazhatnak, költözhetnek egyik országból a másikba. Ez valóban nagy előrelépés.
A Schengen-országok szélén lévő államok külső határait, mint Magyarország esetében az ukrán, a román, a szerb és a horvát határszakaszt, különösen védeni kell. A külső államokból érkezettek a megfelelő engedélykérés után az egész Schengen-térségre kapnak beutazási engedélyt; az ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkezők is szabadon utazhatnak a zónán belül.
Franciaország Schengen sírásója?, Párizs sorompókat emel, Visszatérés a határokhoz, Az unió újabb kihívása – hetek óta ilyen címekkel van tele a nyugat-európai sajtó. Történt ugyanis, hogy április második felében a francia hatóságok megállítottak az olasz–francia határon egy Párizsba tartó vonatot, igazoltattak vagy száz tunéziait, akik frissen kapták meg tartózkodási engedélyüket az olasz szervektől, és kiutasították őket az országból. Ezt még egyszer megismételték, sőt a francia belügyminiszter bejelentette, hogy mobil egységekkel pásztázzák a határvidéket tunéziai menekültek után kutatva. Átlagban napi hetven tunéziai szerencsétlent szednek össze Nizza környékén.
Volt-e joguk ehhez a franciáknak? Hiszen a schengeni egyezmény kimondja a tartózkodási engedéllyel rendelkezőknek is a szabad utazás lehetőségét a zónán belül. Volt. Még Brüsszel sem tudott belekötni a francia viselkedésbe. Ugyanis valóban jár a szabad utazás lehetősége a tartózkodási engedéllyel bíróknak, de csupán öt feltétel teljesülése esetén. Ezek közül az egyik, hogy a beutazóknak napi 65 euróval kell rendelkezniük (ha szállásuk van, elég 35 is). Ezzel a menekültek zöme érthetően nem rendelkezett. Persze jól tudta ezt Róma, mint ahogy azt is, hogy a tunéziaiak többsége Franciaországba tart, hiszen kiválóan beszélik a nyelvet (Tunézia francia gyarmat volt), és a korábbi kivándorlások révén ebben az országban él számos rokonuk.
A mindeddig felhőtlen viszonyt ápoló két uniós ország április végi csúcsértekezletén szinte csak gondok kerültek napirendre. A legfontosabb a menekültkérdés volt. Franciaország nem bírt volna el még tízezer tunéziai menekültet? Dehogynem. Ám mindkét országban hatalmas a közvélemény nyomása a kormányra, hogy valamit tenni kell az illegális bevándorlókkal szemben, és ezt egyetlen józan politikai erő sem hagyhatja figyelmen kívül.
Nicolas Sarkozy francia államfő és vendéglátója, Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök végül megállapodtak abban, hogy közös javaslatot tesznek Schengen ügyében az Európai Bizottságnak. Mégpedig annak érdekében, hogy ha szükségesnek ítéli, egy kormány visszaállíthassa az ellenőrzést a saját határain bizonyos időszakra. Mindkét országban és az Európai Unión belül is a liberálisok és szocialisták már szemük előtt látják az egész Schengen-rendszer öszszeomlását. Szabadságjogokat tipornak – érvelnek az életbe sem lépett rendelkezés ellenzői.
A Schengen-övezet történetében vagy tíz alkalommal hoztak ilyen rendelkezést. Erre az EB-nek volt jogköre; a legismertebb az osztrák–svájci rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokság időszaka, amikor a két ország visszaállította a határellenőrzést. Voltak más példák is: terrorveszélyre való hivatkozás vagy nagyszabású nemzetközi találkozók rendezése. A kérvényező ország mindenkor „a közrend és a közbiztonság lehetséges megzavarásának veszélyére” hivatkozott, amire lehetőséget ad a Schengen-megállapodás.
Most azonban a francia–olasz javaslat szerint fél évre állíthatnák vissza a határellenőrzést, és különösebb indokot sem kell előterjesztenie a bejelentőnek. A brüsszeli bizottság – talán érzékelt valamit a menekültellenes hangulatból – május elején támogatta a javaslatot. A témát a belügyminiszterek tanácsa vitatta meg e hét csütörtökén, s az állam- és kormányfők tanácsa elé kerül a júniusi csúcsértekezleten.
Kissé keményebb dió, hogy meg kell szerezni az Európai Parlament jóváhagyását is, ami után már „csak” a huszonöt tagállam törvényhozásának kell elfogadnia az új szabályt. Ha ez túl egyszerűnek látszik, egyes jogi szakértők felvetik azt is, hogy a kérdés még a lisszaboni szerződést is érinti, tehát azt is módosítani kellene, ami az Európai Unió rémálma.
Szóval ez lenne a francia diplomáciai siker. Az biztos, hogy a lépéssel mérsékelni lehet a belpolitikában a radikális pártok előretörését. Az elfogadás folyamata azonban előre nem látható veszélyeket rejt magában. Még az sem kizárt, hogy a végén búcsút inthetünk a korán jött szép szabadelvű álomnak.