Sérülés szívtájékon

Régi hagyománya van a piacnak, és az évek múlásával neve követte az országban zajló történelmi fordulatokat. Valaha Brezsnyev Marketnek hívták.

Majdnem egy éve nem jártam Afganisztánban, s most ismét Kabul felé száll a gépem. A légitársaság nemzetközinek vallja magát, és közvetlen európai járatot is üzemeltet méregdrágán, de mindenki tudja, sejti, hogy az afgán elnök családja áll a háttérben. Karzaiék üzletbonyolítása régen átlépte az ország határait, a közeli kis emírségek bankjai már meglepetés nélkül fogadják be a bőröndökben hozott dollárkötegeket.
A gép a csipkés hegyek havas csúcsai fölött billeg, majd körözni kezd Kabul poros házai fölött. A személyzet nem ad magyarázatot a város feletti majd félórás várakozásra. A légikisasszonyok már felvették kendős kis sapkájukat, és többször megismétlik a hangszórókon, mennyire örülnek, hogy az utasok velük repültek. Mindannyiszor hangsúlyozzák, hogy járataikon nem szolgálnak fel alkoholt, és a dohányzás káros az egészségre.
A komótos landolást követően derül ki, hogy a koszos, zavaros, koldusoktól, zsebmetszőktől hemzsegő, de még élő város képét mutató Kabul feletti városnéző repülés oka egy tragikus esemény volt. Egy afgán katona (pilóta) váratlanul amerikai kartársai ellen fordította fegyverét, és nyolcat meggyilkolt közülük.
– Bekattant – mondja helyi ismerősöm. Ennél persze némileg árnyaltabb a kép.
Az utóbbi időben megszaporodtak azok az esetek, amikor a nemzetközi erők által kiképzett afgán fegyveresek kiképzőik ellen fordultak. Miközben a páncélozott terepjáró súlyos ajtajának kinyitásával küszködöm, eszembe ötlik egy másik ismerősöm elutazásom előtti intelme: „A biztosítók és a szakértők hamarosan azért fognak fizetni, hogy ne utazz sehova, mert ahova megérkezel, mindig történik valami. Üldögélj a kertedben, és figyeld, hogy nő a fű, és zöldellnek a fák!”
Kabulban csak a mocskos szürkeség fogad és a csontig hatoló bizonytalanság érzete. A fű se nő. Korábbi szállásom angol állampolgárságú vezetője (iraki veterán kommandós) azt tanácsolja, miközben kortyolgatjuk az alkoholtilalom ellenére nála mindig kapható sört, menjek máshova aludni.
– Biztonságosabb és nem is drágább – árulja el a nagy titkot.
A Safi Land Hotel belseje már kezd helyrejönni a legutóbbi öngyilkos merénylet és a rakétatámadások után. Becslésem szerint még egy év, és ismét a régi lesz, ha nem éri újabb támadás. Külseje megváltozott az újjáépítés során. Az üvegportálok eltűntek, részben golyóálló üvegre cserélték őket, a bejárat elé hatalmas szürke betonfalat építettek. Biztonságosnak tűnik, bár a helyi személyzet ellenőrzési rutinja nevetségesen felszínes, de persze nem tér el az afgán hagyományoktól. Unottan turkálnak a csomagomban, alkoholt keresnek, ám annak lehetősége, hogy valakinél bomba lehet, fel sem merül a fejükben.
Este hosszas egyeztetés helyi kapcsolataimmal. Kiderül, hogy egy év alatt sokkal rosszabb lett a helyzet biztonsági szempontból. A Salang-hágó alagútjain nehéz az átjutás az utak állapota és a folyamatosan északra vonuló katonai konvojok miatt. Más forrásból megtudom, hogy Baglán tartományban – ahova igyekszem – délután kettő után nem tanácsos utazgatni. Éjjel pedig, éppúgy, mint korábban, kifejezetten tilos, nagyon veszélyes. A tálibok mellett a köztörvényes bűnözők is lecsapnak az óvatlan utazóra a meredek hegyek között vezető kihalt, kanyargós utakon.
– Csak szállásom legyen! – mondom sofőrömnek, miközben Baglán felé tartunk, s órák óta fuldoklunk a szellőzést nélkülöző alagutakban.
– Nyugi, doktor! Nagyon jó, biztonságos helyen lesz éjjeli menedéked – válaszol régi ismerősöm.
Az egyetlen szállás: egy koszovói menekülttábor mínusz öt csillag jellegű a maga fapriccsével és ellátásával. „Nagyon jó, biztonságos” – nyugtat meg a szálláshely vezetője is, miközben figyelmeztet, hogy éjjel senkinek ne nyissak ajtót. Az itthon szíves ajtós budikban alkalmazott kampós zárat elnézve ennek nem tulajdonítok jelentőséget, csak jelképes értéke van a marketingjellegű mondatnak. Rezignáltan bólintok, mikor meghallom a további verdiktet: „50 dollár egy éjszaka. Étel, ital nincs. Víz mostanában szintén nincs, de állítólag néhány nap múlva lesz ismét. Sötétedés után ne menjen ki a házból!”
A városka körüli falvak már az északra felhúzódó tálibok ellenőrzése alatt állnak. Nappal még át-át lehet suhanni rajtuk autóval, de alkonyat után a szélsőségeseké a terep. A tartományban állomásozó nemzetközi erők, köztük a magyarok csekély létszáma nem teszi lehetővé a teljes ellenőrzést az amúgy sem kedvező terepviszonyok között. Talán ezért jelent meg a közelben a hatalmas fehér bálnára emlékeztető, megfigyelő kamerákkal felszerelt léghajó, amilyen Kabul felett is látható évek óta.
Nem nagyon lehet számítani az afgán hadsereg régi vagy mostanában kiképzett katonáira. Az utóbbi időszak eseményei miatt a külföldi kiképzők bizalma is megingott bennük. Furcsa helyzet alakult ki, hiszen az ISAF kiképzői szövetségesekre számítottak az afgán katonák felkészítésekor, de gyakorta éppen ők fordítják ellenük fegyverüket. A hírek szerint a tálibok pénzzel vagy fenyegetéssel (ha nem teljesítik a kérést, kivégzik családtagjaikat) veszik rá őket a merényletekre.
Szállásom nem vált be. Éjjel többször civil fegyveresek dörömböltek ajtómon. Nem beszéltek angolul, de valószínűleg nem csak ezért nem találtuk meg a közös hangot, nyelvet. Az éjjelt végül egy másik, valóban biztonságos helyen töltöttem el.
Mielőtt visszaindultam Kabulba, megálltam a nyüzsgő piacon vizet venni az útra. A kocsin kívül töltött néhány percet használta ki egy zsebtolvaj, és belső zsebemből elemelte fényképezőgépemet. Pillanatok alatt eltűnt a nyüzsgő tömegben, a dinnye-, fűszer- és jégárusok között, hiába üldöztem egy darabig. Európai fejjel gondolkozva azonnal a rendőrségre mentem, de a parancsnok unott arca visszabillentett a valóságba. A díszes rangjelzéseket viselő úr végighallgatott, és közölte, tudják, ki a tettes, a jövő héten ugorjak be, talán már ott lesz a készülék. Meghallgatásom közben unottan piszkálta a körmét, és egy sort sem írt fel. Érzékelhetően zavarta a jelenlétem, amely megszakította ebéd utáni ejtőzését. Megnyugodott, mikor közöltem, órákon belül elhagyom a városkát.
Visszafelé ismét szívhattam a Salang-hágó alagútjainak füstjét, de még biztonságos időben érkeztem Kabulba. Az érkezést követő kötelező tájékozódás során nem kaptam kedvező híreket. A tálibok meghirdették a tavaszi hadjáratot, jelezték, hogy bankokat, minisztériumokat, egyéb fontos közintézményeket támadnak a fővárosban.
Mivel lassan a hazautazásra kellett készülődnöm, gondoltam, fittyet hányok a figyelmeztetésekre, és ellátogatok Kabul egyik nevezetes helyére, az amerikai katonai felszerelések mellett mindenféle apróságot kínáló bódévárosba. Régi hagyománya van a piacnak, és az évek múlásával neve követte az országban zajló történelmi fordulatokat. Valaha Brezsnyev Marketnek hívták. Ekkor valószínűleg a megszálló szovjet csapatoktól származó felszerelési tárgyakat lehetett beszerezni. Később, az amerikai csapatok megjelenésével Bush Market lett a neve, de követve az eseményeket néhányan már Obama Marketként emlegetik a legendás beszerzési helyet.
Forrásaim szerint az ott kapható nagy mennyiségű katonai felszerelések jelentős része az ISAF felszereléseket szállító konvojairól származik. Ezek az új tárgyak a nemzetközi erők táboraiban található üzletek árainak töredékéért kaphatók a piacon. Más részük használt felszerelési tárgy.
Kapható itt minden a sivatagi bakancstól a katonai rangjelzésekkel ellátott dzsekiken át a golyóálló mellényig. A piacra egyébként hatással van a tálibok növekvő aktivitása is: a rendőrség rendszeres razziákon gyűjti össze az egyenruhákat, mióta egy öngyilkos merénylő itt szerzett egyenruhában pompázva sétált be a védelmi miniszter irodájáig, ahol felrobbantotta magát.
Ennek ellenére minden kapható, és a bágyadt tekintetű terroristavezér éjszakai halálhíre sincs hatással az üzletmenetre. Az Afganisztánban különböző minőségben tartózkodó külföldiek viszont aggódnak: Bin Laden kivégzése után az amúgy is rossz biztonsági helyzet további romlásával, a támadások hevességének növekedésével, számuk emelkedésével számolnak.
Talán ennek jele, hogy ismerőseim másnapra páncélozott dzsipet és fegyveres kíséretet szerveztek a reptérre való kijutásomhoz. A hepehupás kabuli utcákon a reptér felé araszolva eszembe ötlött egy tavaly látott hirdetés, amely szerint: „Egy tulajdonos által használt golyóálló mellény szívtáji sérüléssel eladó.”
Az üzlet az üzlet.