Százmilliók Kókának és Heller fiának

Több száz milliós tőkeinjekciókat kaptak egyes balliberális kötődésű cégek az MSZP– SZDSZ-kormányzás idején – tudta meg a Hír Televízió Célpont című műsora. A kedvezményezettek között volt Kóka János, illetve Heller Ágnes fiának a cége is. A „befektetések” egy része elveszni látszik.

Munkatársunktól
2011. 05. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pályáztatás nélkül döntött az Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 2004 tavaszán arról, hogy egyes kiválasztott informatikai vállalkozásokat feltőkésít. A Hír Televízió Célpont című műsora tegnap arról számolt be, hogy mintegy tucatnyi baráti cég kapott így lehetőséget arra, hogy öt évig ingyen használja a tőkealap összesen mintegy másfél milliárd forintját. Bár a program célja papíron a tőkeszegény magyar informatikai vállalkozások piaci pozíciójának erősítése volt, mégis rendre unión kívüli, tulajdonosrejtegető, offshore társaságokkal kötött szerződést az állam.
Az egyik ilyen projektcég az Inter.net Magyarország volt, amely Kóka János volt SZDSZ-es gazdasági miniszter és exsógora, Lepp Gyula egykori cégének, az Elendernek a jogutódja. Az Inter.net Magyarország többségi tulajdonosai ma már amerikaiak, akik a társasági szerződésben ugyan vállalták, hogy a magyar állam 300 milliós üzletrészét öt éven belül kivásárolják, de ezt máig nem teljesítették.
*
Kókának és Leppnek volt egy másik közös érdekeltsége, a Meditcom Kft., amely 2004 júniusában szintén 300 millió forintos állami „tőkeinjekciót” kapott. A társaság felügyelőbizottságában egyébként Élő Norbert MSZP-s politikus is helyet kapott. (2007-ben pedig arra kapott több tíz milliós állami megrendelést a cég, hogy a vizitdíj-automaták informatikáját összekapcsolja a kórházi betegirányítási és adminisztrációs rendszerrel.)
Lepp Gyula nem akart nyilatkozni. Kóka János pedig azt mondta: 2004 júniusában még semmi köze nem volt az államhoz, a politikához és a gazdasági minisztériumhoz. Hogy Kókának 2004 nyarán ne lettek volna kiváló politikai kapcsolatai, azt erősen megkérdőjelezi, hogy pár hónappal később ő lett a gazdasági tárca vezetője – igaz, ezzel egy időben kiszállt a Meditcomból.
Több száz milliós állami tőkeinjekciót kapott a Heller Ágnes filozófus fia, Fehér György által alapított Blogter Kft. is. Egy másik szerencsésen feltőkésített cégnek, az M-Track Kft.-nek a többségi tulajdonosa pedig Luxemburgban ugyanarra a címre van bejegyezve, amelyen a Volánbusz kartellgyanúba keveredett alvállalkozói pihentették eurómillióikat.
Goszták Árpád, az Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. volt elnöke, akinek idején a kétes ügyletek történtek, nem volt hajlandó nyilatkozni a Célpontnak. Tóth István, akit néhány hónapja neveztek ki a tőkealap élére, azt mondta: az állam olyan esetekben is kisebbségi tulajdonos maradt ezekben a projektcégekben, amikor több pénzt tett be, mint a tulajdonostársak.
A Célpont úgy tudja: a tőkealap gazdálkodását és a befektetések jogszerűségét Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos is vizsgálja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.