Tisztelt Szerkesztőség!

Kovács Mária (e-mail): Nem a királyságot irigylem én az angoloktól, hanem azt, hogy háborítatlanul őrizhetik hagyományaikat évszázadok óta. Tény, hogy hozzájuk 1066 óta idegen csapatok nem tették be a lábukat, mialatt nálunk egymásnak adták a kilincset a mongolok, törökök, Habsburgok, németek, szovjetek – de azért még megvagyunk, miért, ó miért nem élünk vele? Még jó, hogy a felsoroltak közül csak az utolsó ragaszkodik itt hagyott emlékeihez, de sajnos az emberek agyában mégiscsak a zűrös múlt befolyása uralkodik. Mindenki csodálattal szemléli az angolok hűséges ragaszkodását hagyományaikhoz. Bezzeg, ha szerényen, néha mi kíséreljük meg ugyanazt! Akkor ósdiak, maradiak vagyunk. Pedig nekünk is éppúgy van múltunk, nekünk is vannak évszázados tradícióink, de minálunk ezekből semmit, de semmit nem lehet megóvni, felújítani, mert minden kísérletet valaki vagy valamelyik csoport megakadályozza. Az Árpád-sávos zászló, a turul, a vármegye stb. – mindegyik „sért” valakit. Hát nem értik, hogy történelmi múltunk nem függhet különböző, a végtelen jövőhöz képest rövid gyilkos korszakok hatásaitól? Felül kellene emelkedni már ezeken. Száz év múlva senki sem fog arra emlékezni, hogy mi miért, kit sértett, de addigra teljesen kiürülünk, gazdag hagyományainkból semmi nem marad. Nevetséges, hogy húsz szabad és független év után még mindig probléma a szovjet emlékmű eltávolítása, egyeseknek nem tetszik a Moszkva tér és más, a kommunisták által ránk erőltetett utcanevek, terek visszanevezése, mert „már így szokták meg”. Hát szokjanak le róla! ’48 és ’56 utódai: az egyéni sérelmeket, bármilyen súlyosak is, félre kellene tenni a hazánkért. Amíg és akiknek ez a szó még jelent valamit…

Széll Kálmán (emeritus főiskolai tanár): A hírhedt őszödi beszéd után, miután a volt miniszterelnök beismerte, hogy évekig hazudoztak, trükköztek, s nem csináltak semmit, „elkúrták”, továbbá hogy jogtalan vagyonszerzése csak azért nem volt büntethető, mert bűncselekményei időközben elévültek, józan erkölcsi értékkel bíró országban többé a képernyőre se kerülhetne. De Gyurcsány végleges visszavonulás helyett igazságot oszt, új pártot alapít, külföldi újságírókat és követeket hív össze, és tételesen kritizálja a „diktatórikus, demokráciát megszüntető” kormányt. Vajon a kormány tartott-e válaszként magyarázó tájékoztatót, írt-e ellenszöveget ugyanazoknak az újságíróknak és külföldi nagyköveteknek? Mert ha nem, akkor ne csodálkozzunk azokon a tévhiteken és rágalmakon, amik külföldön rólunk rendre megjelennek. A kormányzatnak a problémák garmadájának megoldása mellett időt kellene szakítania, külön erre apparátust kellene felállítania a külföld korrekt és kimerítő tájékoztatására. Ami eddig ez ügyben történt, nem elég, nagyon kevés. A médiát (a nemzetközit is!) felhasználva folyamatosan és az unásig tájékoztatni kellene a nagyközönséget a valós helyzetről, az ellenzéki rohamokat pedig jó időben, megfelelő válaszokkal vissza kell verni.

B.-né S. Erzsébet (Budapest): Nem szeretem ezt a szót, hogy „nyócker” és nemcsak azért, mert itt lakom (amúgy a sok rendezett ház egyikben). Csodálkoztam is, hogy egy olyan igényes újságíró, mint Velkei Tamás és egy olyan igényes rovatvezető, mint Muray Gábor, nem átallja átvenni ezt a bulvárstílust (május 2-i, hétfői lapszám 11. oldal, cím: Zichy-palota, a nyócker büszkesége). Nem tudom, tudják-e önök, hogy ezt a hajdan jobb napokat látott kerületet – s ezekről az időkről tanúskodnak a XIX. század végén és a XX. elején felfejlődő városrész ma is impozáns házai, palotái, egyetemei, múzeumai – ’56 után érte el a sorsa. Büntetésül ekkor történt olyan rétegek betelepítése, ami rányomta bélyegét a városrészre. A kerületben sok-sok értékes fővárosi polgár él, dolgozik, orvosok, tanárok, művészek, műszakiak, kétkeziek, akiket sért ez az örökös „jópofizás”, amely mögött egy számomra érthetetlen gőg és lenézés áll. Csak azok csodálkoznak egy Zichy-palotán, akik abszolút nem ismerik a kerület történetét, építészeti remekeit és az azt megbecsülő, városrészükért tevékenykedő polgárait, polgármesterét.

Lehet, hogy nem volt szerencsés a címadás (bár a népszerű animációs film óta sokan ismerik így a városrészt), ám sajnos ettől a tény még tény: a VIII. kerület hajdan volt hírneve megkopott, amiért nekem is vérzik a szívem, hiszen számos gyönyörű palota és izgalmas hely található a városrészben. Hangsúlyozom: nekem sem tetszik a gettósodás, sem a plázásítás.
Velkei Tamás