Tízezer ember különadója

Jakubász Tamás
2011. 05. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiderült, hány polgár szerezhetett 2005 eleje és 2010 vége között olyan jövedelmet, amelyre a napokban megsemmisített különadótörvény 98 százalékos közterhet vetett volna ki. Lapunkkal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt tudatta: a munkáltató állami szervezetek adatai alapján valószínűsíthető, hogy 9916 személynek kellett volna különadót fizetnie. Az adóhatóság az összegről is számot adott. Eszerint a majd tízezer polgár 22,225 milliárd forintot lett volna köteles leróni az elmúlt hat évben szerzett jövedelmei után. A NAV ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi jogszabály speciális rendelkezései számos polgárra vonatkozhattak, így többen – a nyugdíjasok egy része és az elhunytak örökösei – mentesülhettek a közteher megfizetése alól. Így végül feltehetőleg nem érte volna el a tízezer adófizetőt és a 22 milliárd forintos bevételt a 98 százalékos adóról szóló statisztika. Az Országgyűlés először 2010. november 16-án fogadta el a különadótörvényt. A jogszabály december 30-án lépett hatályba, és rendelkezéseit a 2005. január elsejét követően megszerzett jövedelmekre kellett alkalmazni. A közteher bevezetését a jó erkölcsbe ütköző végkielégítések visszaszerzésével indokolta a kormánytöbbség. A törvény visszamenőleges hatályát ugyanakkor az emberi méltóság sérelmére hivatkozva a múlt hét végén megsemmisítette az Alkotmánybíróság. Az eddig beérkezett információk egy részét az adóhatóság a jövőben felhasználhatja, ugyanis az Országgyűlés a héten újabb különadóról szóló jogszabályt fogadott el. Ez kimondja, a különadót a 2010. január elsejét követően megszerzett jövedelmek után kell megfizetni. A NAV közölte, a hatóság hozzálátott a tavalyi esztendőről szóló információk feldolgozásához.

Volt képviselők is fizetnek. A parlamentből 2010-ben távozó 178 képviselő fizethet 98 százalékos különadót, miután a parlament hétfőn úgy döntött, hogy rájuk is vonatkozik a jogszabály – írta a Népszabadság. A lap számításai szerint csaknem mindegyiküknek fizetnie kell, mert a félévi végkielégítésük összege mindegyiküknél meghaladja a kétmillió forintot. Az érintettek kilencvenöt százaléka MSZP-s, SZDSZ-es és MDF-es politikus. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.