Vért, verejtéket, könnyeket?

Winston Churchill elhíresült beszédére Edin Mujagic, a holland Tilburgi egyetem professzora utal egyik legutóbbi írásában, amelyben sorra veszi az egyes uniós országok pénzügyi válságának történéseit. Mihelyst valamely eladósodott ország segítséget kér, hogy a pénzügyi összeomlást elkerülje, a sorban következő égre-földre esküszik, hogy nála semmi baj nincsen, hogy meggyőzze a sajtót meg a pénzpiacokat: nincs szüksége segítségre. Hamarosan azután kiderül, hogy mégis van. Ez történt Görögország után Írország esetében, őket most Portugália követte, és a nagy kérdés Spanyolország, mert ha a spanyolok is segítségre szorulnak, akkor az kimerítheti az unió forrásait.
A forrásokkal azonban már most is baj van. Legutoljára Portugália kapott 78 milliárd eurós segítséget, ám Finnország megkérdőjelezte hozzájárulását. De nemcsak a finnek, hanem általában a tehetős északi országok egyre kevésbé akarnak segíteni az eurózóna bajba jutott déli tagállamain. Igaz, a „segítség” kifejezés maga is megkérdőjelezhető, mert ha követni akarjuk a segítségként adott pénzek útját, akkor hamar kiderül, hogy az nem a délieket segíti, hanem azokat a német, francia és angol bankokat és különböző más pénzintézeteket, amelyek uzsorakamatra kölcsönöznek a fizetésképtelenség határára jutott országoknak. A déliek eladósodásának oka pedig (talán Görögország kivételével) nem a költségvetés túlköltekezése, hanem a magánszféra eladósodása, ami egyértelmű kapcsolatba hozható a dél-európai országok gyengébb versenyképességével, az euró számukra túlértékelt árfolyamával. Épp ezért újból és újból felmerül egyes országok eurózónából való kilépésének lehetősége. Az elmúlt héten például az eurózóna legerősebb országainak pénzügyminiszterei jöttek össze egy titkos találkozóra Luxembourgban, hogy zárt ajtók mögött megtárgyalják, mit lehetne tenni a továbbra is a fizetőképesség határán bukdácsoló Görögországgal. A Spiegel Online értesülése szerint felmerült Görögország eurózónából való kilépésének lehetősége is.
A rövid időre szóló „kimentést” az adott ország lakosságának drágán kell megfizetnie. Az ilyen akciók velejárója a költségvetési kiadások lefaragása és ennek folyományaként a nyugdíjak, szociális támogatások és általában a közpénzekből való finanszírozás reálértékének csökkenése. Ez volt a recept Görögországban is, mégsem vált be, hiszen az ország újból finanszírozási problémákkal néz szembe. De nem is válhatott be, hiszen a problémák gyökere nem a kormányok túlköltekezése, hanem a pénzügyi spekulációk túlburjánzása. Jelenleg a fejlett ipari országokban a profit 40-50 százaléka (Magyarországon 60 százaléka) a pénzügyi szférában keletkezik, vagyis meggazdagodni nem a termelésből, hanem a pénzügyi spekulációkból lehet. Amíg ez így marad, addig a perspektíva valóban nem más, mint amit Churchill annak idején mondott: vér, verejték és könnyek.