A KEK-serleg talapzatán az 1993/94-es kupaszezontól kezdve tüntetik fel a győzteseket (azért onnantól, mert ekkor vette át a rendezést a kontinentális szövetség a nemzetközitől), és kis híja annak, hogy elsőként nem a Ferencváros nevét vésték fel rá. Egy árva gólon múlott, hogy az ezüst- lapocska felső sorában ma a Walle Bremen felirat díszeleg, hiszen az Anja Andersen vezette brémaiak 45-44-es összesítéssel kerekedtek felül. Napra pontosan tizenhét esztendő múltán, 2011. május 15-én aztán kárpótolta a sors az FTC-t és híveit: a spanyol Mar Alicante elleni, idegenbeli 23-23 a hazai, dabasi 34-29-cel együtt szokatlanul és váratlanul magabiztos kupagyőzelmet ért. Az eredmény önmagában is méltányolandó, de legalább enynyire az, hogy a mai Fradi szellemiségében, hangulatában is az 1990-es évtized különlegesen öszszetartó együttesét közelíti.
Pádár Ildikó igazán képes mindezt megítélni és értékelni. A válogatottal olimpiai, vb- és Eb-érmek sorozatát nyert klasszis beállósnak több mint két évtizede második otthona a Népliget, az 1994-es KEK-döntőnek játékosként, a 2006-os EHF-kupa-diadalnak Németh András mellett másodedzőként, a legújabb sikernek pedig a klub utánpótlástrénereként, Alicantéban VIP-vendégként lehetett részese. Ha ő állítja párhuzamba a tizenhét évvel ezelőtti alakulatot és a mait, neki aztán hihetünk: „Annak idején mi is nagy lendülettel kezdtünk dolgozni egy fiatal, ferencvárosi kötődésű edzővel, Németh Andrással, a csapatot saját nevelésű vagy ifistaként ide került magyar játékosok alkották, akik nagyon szerették a Fradit és egymást, és mi is gyorsan eljutottunk a KEK-döntőig. Igaz, nem nyertük meg, de az emlék így is csodálatos. A maiakat elnézve szerencsére az jut az eszembe, mint a mi időnkben, újra nagyon klassz kis család lettünk. Nem véletlen, hogy az egykori játékosok is egyre többen járnak ismét meccsre, a szurkolókról nem is beszélve, mert ők is megérezték, hogy ezért a Fradiért érdemes elindulni, akár külföldre, még Alicantéba is.”
Az 1994-es mellett kötelező megemlíteni az 1978-as KEK-finálét is; már csak azért is, mert azt szintén megnyerte a Ferencváros, méghozzá a jelenlegi edző édesapja, Elek Gyula vezetésével. A 33 évvel ezelőtti csapatkép szélén ott is kucorog egy nyolcéves forma kis srác, természetesen Elek Gábor. Aki vasárnap óta akkor is lebeghetne, ha pár éve toppant volna be először a Népligetbe; de hogy ilyen előzmények után miféle érzések kavarognak benne, arra alig talál szavakat: „A mostani győzelmünket még fel sem fogtam, talán a reptéri fogadtatásunkon döbbentem rá, mi történik velünk. Az pedig, hogy én ezt az egészet egyszer gyermekként már végigélhettem, hogy az 1978-as csapat minden tagját ismerem, sőt, puszi-puszi viszonyban vagyunk, óriási élmény ma is.” A papának, Elek Gyulának nem különben: „A meccs lefújása után csörgött a telefonom, és a sógorom, anélkül, hogy a nevét elárulta volna, csak azt kérdezte: almafa? Megismertem a hangját, ezért mondtam neki, mit szórakozik, mire azt felelte, most hallotta a televízióban, hogy az alma, azaz Elek Gábor nem esett messze a fájától.”
Sőt, az ismert népdal első sorát idézhetjük: alma a fa alatt.
origo.hu
Medvétől rettegnek a Bükkben
