Budapesti filmfesztivál a Balatonnál

Szőcs Géza közzétett feljegyzésével szemben Kálomista Gábor állítja, nem keltett botrányt Cannes-ban azon a sajtótájékoztatón, ahol az államtitkár jelenlétében jelentették be: Budapest nemzetközi filmfesztivál helyszíne lesz.

Tölgyesi Gábor
2011. 06. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zűrzavar az Operaházban. Következő ülésén fogja a Magyar Állami Operaház helyzetét, finanszírozását és vezetését értékelni a kormány, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pedig vizsgálja a főigazgató kinevezésekor történt döntéshozatali eljárást. Ezen ügyek lezárultáig, június 7-ig nem kíván további nyilatkozatot tenni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) – tudatta lapunkkal a Nefmi. Mint tegnap megírtuk, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szerda délelőtt Horváth Ádám jelenlegi miniszteri biztost nevezte ki az Operaház főigazgatójává, június elsejei hatállyal, a pályázatokat május 20-án elbíráló szakmai bizottság többségének – 8:1 arányú – ajánlására. Szerda este a KIM közleményt adott ki, amely szerint a Nefmi vezetője annak ellenére nevezte ki Horváth Ádámot, hogy a kormány keddi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte, a kormány soron következő üléséig ne hozzon döntést. A Nefmi a kérés és a június 10-i pályázati elbírálási határidő ellenére hirdetett eredményt, amelynek érvényessége emiatt kérdéses a KIM szerint. Ugyanakkor az előadó-művészeti törvény munkavégzésre vonatkozó szabályai – a 39. paragrafus (9) bekezdése – szerint a miniszternek a szakmai bizottság véleményének mérlegelése alapján 15 napon belül döntenie kellett. (T. G.)


Több sajtóorgánum, így lapunk is beszámolt május 12-én arról, hogy a Screen Daily filmes szaklap értesülése szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkársága a Magyar Audiovizuális Producerek Szövetségével (MAPSZ) közösen jövő év szeptemberében egy új, nemzetközi filmes seregszemlét indítana. Szőcs Géza kulturális szakállamtitkár akkori tájékoztatása szerint több minisztérium büdzséjéből állhatna össze a fesztivál költségvetése, később privát finanszírozásúvá tennék a rendezvényt. A Screen Daily cikke szerint az új fesztivál független lenne a Magyar Filmszemlétől és a Magyar Nemzeti Filmalaptól.
Szőcs Géza Neményi Ádám és Barbalics Péter producerekkel közösen a cannes-i filmfesztiválon, május 17-én ismertette hivatalosan a Budapest International Film Festival (BIFF) tervezetét egy sajtóreggelin, amelyet a Screen folyóirat szervezett. A rendezvényen megjelent Bereczki Csaba, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) nemzetközi igazgatója, valamint Kálomista Gábor producer, a Magyar Producerek Szövetségének (MPSZ) elnöke. A szervezők arra hivatkozva, hogy privát rendezvényt tartanak, távozásra szólították fel a két szakmai vezetőt, akiknek megjelenéséről az államtitkár később úgy nyilatkozott: erőltetett provokációnak tűnt. Szőcs Géza a helyszínen hangsúlyozta: erkölcsi támogatásáról tudja biztosítani a nemzetközi fesztivál létrejöttét, anyagi forrást nem tud adni.
Május 31-én Szőcs Géza 12 pontos feljegyzést hozott nyilvánosságra, amelyben azt írta, egy rangos filmfesztiválnak nem feltétlenül Budapest az optimális helyszíne. „A Balaton térsége, Siófoktól Füreden át Keszthelyig szeptember végén ideális körülmények közt tudna megfelelni egy többezres létszámú filmes publikum igényeinek.” Irodalmi stílusával a napló műfaját idéző feljegyzés részletesen foglalkozik „K. Gábor producer és egy B. Csaba nevű egyén” cannes-i kitessékelésével, akik Szőcs szerint a délután kettőkor megrendezett sajtótájékoztatóra már nem voltak kíváncsiak, mert „nyilvánvaló céljukat, a botrányt” már elérték.
Kálomista Gábor a feljegyzés megjelenése után nyilatkozott lapunknak. – Nem tudom, hogy az államtitkár úr tudja-e, mit támogat: ennek a fesztiválnak nem biztos a helyszíne, nincsenek anyagi forrásai. Szőcs Géza a kormányt képviselte Cannes-ban, ahol nem hangzott el, hogy magánemberként vesz részt a tervezett filmfesztivál sajtótájékoztatóján. Ha magánemberként Barbalics Péterrel és Neményi Ádámmal összeállt filmfesztivált szervezni, az magánügy, ahogy az is, hogy Budapest városát hogyan győzik meg, hogy e rendezvényhez a nevét adja – mondta Kálomista.
Az MPSZ elnöke a filmfesztivál ötletét önmagában nem tarja rossznak. – Több mint tíz éve állítom, hogy a Magyar Filmszemle helyett rangosabb, nemzetközi filmes eseményre lenne szükség, de ennek most nincs itt az ideje: a jelenlegi helyzetben rendezni kell az MMKA túlköltekezéséből, eladósodottságából fakadóan terhes múltat, és csak utána lehet álmodni a jövőről.
Kálomista Gábor állítja, nem keltett botrányt Cannes-ban. – Bereczki Csabával együtt érkeztem a délelőtti sajtótájékoztató helyszínére. Kicsit tébláboltunk ott, mire odajött hozzánk egy ember, aki közölte, ez nem egy nyilvános esemény. Megkérdeztem csöndesen, az esemény számláját ki fizeti, van-e a magyar államnak ehhez köze. A válasz az volt, hogy nem, erre eljöttem. Volt gyerekszobám, nem okoztam megbotránkozást. Később egy szóval sem állítottam, hogy engem onnan kidobtak, kivezettek. Délután kettőkor megjelentem a cannes-i pavilonnál, ahol akkor mindössze egy újságíró állt. Mivel a sajtótájékoztató résztvevői többen voltak, mint a sajtó képviselői, eljöttem onnan. Részemről ez a történet a filmszakma marginális kérdése, amivel nem kívánok többet foglalkozni – foglalta össze az eseményeket Kálomista Gábor.
A BIFF már elérhető honlapja szerint 2012. szeptember 22-től 30-ig hat helyszínen lesz nemzetközi filmfesztivál Budapesten – hogy miből finanszírozzák, az egyelőre kérdéses. A Népszabadság tegnapi cikkében ezt firtatva megjegyezte: Karlovy Vary A kategóriás fesztiváljának költségvetése hatmillió, a berlinié húszmillió euró.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.