Elérte a kritikus tömeget a magyarországi öngyilkosjelöltek száma. Ez már önmagában is komoly társadalmi probléma lenne, ám akikről szó van, mások életét is kockáztatva próbálnak meg átlépni a túlvilágra. Közben arról beszélnek, hogy ők azok, akik nem szennyezik a környezetet, ráadásul egészségesen élnek.
Valamelyik nap az autómban ülve balról egy kerékpáros tűnt fel mellettem. Miután öngyilkossági szándékához nem akartam asszisztálni, jóhiszeműen jobbra rántottam a kormányt, de ott sem volt hely, mert arról meg éppen egy motoros előzött. Mindez egy egyirányú, telített, háromsávos úttesten, ami azt jelenti, hogy a tőlem jobbra és balra eső sávban is haladt egy autó.
De ma már a járdán sétálva sem vagyunk biztonságban. Közben a kerékpárosok egyre többen vannak, trendi lett ijesztő ufószerű lénynek öltözve mozgatni ezt a fémvázas micsodát, aminek a tulajdonosai beazonosíthatatlanok, így aztán azt visznek vagy küldenek a másvilágra, akit akarnak. A kerékpárosok a modern kor hőseinek hiszik magukat, pedig csak egy rosszul szervezett társadalom bomlástermékei ők. Vajon mi lehet azoknak a szülőknek a fejében, akik egysávos, szinte járhatatlan minőségű autóutak szélén kerékpárra ültetik a hat-nyolc éves gyermekeiket is? Hogy most együtt a család, mert együtt tekerünk? Tekerünk a tóra? Meg a pusztába? Persze a balliberális, szabadosság-központú médiamanipulátorok által megdolgozott közvélemény abszolút kerékpárpárti, hiszen ez is egy alternatív mozgalom, a szervezett világvárosi közlekedéshez képest más. És ami más, az mindig jobb annál, ami van. Éppen ezért nem tűrnek semmiféle szabályozást: jönnek szemből, oldalról, hátulról, autóúton, gyalogjárdán, hidakon, alul- és felüljárókban, játszótereken. És miután már elég sokan vannak, egyre agresszívabbak. Követelésekkel állnak elő, amiket az LMP zavaros identitású politikusai is támogatnak. Ebben is méltó utódai az SZDSZ-nek, és partnerei az MSZP-nek. A közhangulatnak engedve a fővárosi önkormányzat kerékpár-kölcsönzőket létesít a város különböző részein. Reklámok buzdítanak arra, hogy járjunk biciklivel iskolába, munkába, tárgyalásra. De arról senki nem beszél, hogy ebben a rossz levegőjű, szmogos városban vajon milyen állapotban érkezik a kerékpáros esőben vagy mondjuk egy harmincöt fokos nyári napon a tárgyalásra. És miért köteles elviselni bárki, hogy munkatársa vagy tárgyalópartnere rosszul öltözött, ráadásul izzadt, füstös és büdös legyen? Ha az ember tartósan egy kék busz után teker, bizony nem árt zuhanyozni, átöltözni.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy valójában a kerékpározás betiltását követeljük, tisztázzuk: nem a kerékpárral van baj, hanem a kerékpározókkal, pontosabban a használat helyével. A kerékpár a vidéki Magyarország egyik kedvelt közlekedési eszköze. A kerékpározás sokaknak sport, hobbi vagy éppen szent őrület. De az egészség megóvásánál is sokat segít. Nincs ezzel semmi baj. A baj ott kezdődik, amikor egy túlzsúfolt világváros közlekedésének problémáját néhány civil – politikusokkal öszszefogva – a kerékpározás népszerűsítésével óhajtja megoldani. Ez pótcselekvés: a figyelemelterelés tipikus esete. Nyilván sokkal egyszerűbb és olcsóbb a kerékpározást reklámozni, mint egy város közlekedési gondjait megoldani.
Budapest közlekedésének problémája csak a tömegközlekedés átszervezésével és hatékonyságának javításával, valamint az autós forgalom biztosításával oldható meg. Ahol van hely, ott készüljön kerékpárút, de a szűk keresztmetszet miatt az autósávok csökkentése megoldhatatlan problémákhoz vezet.
Nem kell ahhoz közlekedési szakembernek lenni, hogy az ember lássa: a kerékpárok feltűnése Budapest utcáin összességében rendkívül sok kárt okoz. Egy-egy kerékpáros miatt sokszor kilométeres kocsisorok torlódnak össze, nagyban növelve ezáltal a környezetszennyező anyagok kibocsátását. Piros lámpánál a már korábban nagy nehezen leelőzött kerékpárosok – többnyire jobbról – viszszaelőznek, majd zöld jelzésnél az egész kezdődik elölről. Nem tudhatjuk, kinek áll érdekében a városban közlekedő autók 50-55 kilométeres haladási sebességét 10-20 kilométeresre – vagy éppen nullára – csökkenteni, és miért kell asszisztálni az öngyilkosjelöltek számának további növekedéséhez.
Azt persze készséggel elismerjük, hogy a kerékpározás az élet és a szabadság kiteljesítése…
Tekerni emberi jog. De mindig? És mindenütt?
A szerző politológus
n
A kerékpározás veszélyessége
a töredékére esett vissza
Kedves Tóth Gy. László, minden meglepetés nélkül olvasom sorait. Gyakorlatilag minden abban előforduló érvvel, véleménnyel találkoztam már. Talán a téves sztereotípiák kritikus tömege lepett csak meg. Megköszönve a szerkesztő által adott válaszlehetőséget, élnék is vele, hogy eloszlassam ezeket.
Szóhasználata felidézi 10 évvel ezelőtti emlékeimet, amikor még teljesen elfogadott tétel volt, hogy a kerékpárosok öngyilkosjelöltek. Szinte minden budapesti meg volt győződve arról, hogy Budapesten kerékpározni lehetetlen, aki mégis megteszi, állandó életveszélyben van. Jól ismerem az érzést, hiszen a kerékpáros közlekedés legfőbb gátja a félelem. Ráadásul ez önerősítő félelem, hiszen amíg félnek az emberek, nem bicikliznek a forgalomban, ha pedig nem teszik, igazoltnak tűnik az állítás, hogy az életveszélyes, és a józan eszük miatt nem teszik. Holott ebben a kérdésben éppen a józan észt söpörjük a szőnyeg alá. Egy koppenhágai kerékpáros-szervezet vezetője egy 2003-as budapesti konferencián sokkolt egy állításával. Kijelentette, hogy ugyan a kerékpározás baleseti mutatói egyáltalán nem szörnyűek, de ha minden tízezredik biciklista belehalna is a kerékpáros közlekedésbe (nincs így), akkor is „megérné”. Náluk a kerékpáros közlekedésnek nagy hagyományai vannak, ezzel együtt rengeteg adatuk. Kutatásaik szerint egy kerékpáros közlekedő életévkilátásai nagyjából három évvel kedvezőbbek nem kerékpározó felebarátjánál. Így ha a kerékpározás kockázatait nézzük, ne legyünk szubjektív ítélők, számoljunk. 9999 ember három éve, azaz 29 997 nyert életév áll szemben egy közlekedési balesetben elhunyt kerékpáros 30-40 elvesztett életévével. Ki merem jelenteni, hogy a látszat csal. Az az igazán nagy veszély, ha nem kerékpározunk.
De nézzük a kerékpározás terjedését és annak baleseti következményeit. A statisztikák itt sem hazudnak. Budapesten a bringás közlekedés robbanásszerű növekedésének 2005-ös startpontjához képest minimum tízszer többen kerékpároznak. Eközben a KSH gyorsjelentésében is közölt, kerékpárosok által okozott személyi sérüléses balesetek éves száma 152-ről 137-re csökkent. Veszem a bátorságot, és ezt a statisztikai adatot egyszerre nevezem megdöbbentőnek és tanulságosnak. Megdöbbentő, mert azt mutatja, hogy a kerékpáros közlekedés kockázati mutatója összeomlott. A kerékpározás veszélyessége a töredékére esett. Tanulságos is, mert ez a nemzetközi szakirodalom által jól ismert jelenség. Egyszerűen az az oka, hogy a kerékpározás igazán csak addig veszélyes, amíg kevesen végzik. Ahogy egyre többen és rendszeresebben teszik, úgy szerez egyre nagyobb rutint minden közlekedő fél. Autóvezetőként is állíthatom, nekem is sokkal könnyebb feladatot jelent egy elém kerülő kerékpáros, mint 2005-ben. Mindennap több tucattal vagy akár százzal találkozom. Rutint szereztem a kikerülésükben, de még a jellemző szabálytalanságaikban is. Ahogy autóval már azelőtt is rutint szereztem a ránk, autóvezetőkre jellemző szabálytalanságok veszélyeinek kivédésében is. Mert fontos az is, hogy nincsenek kerékpárosok és autósok. Emberek vannak és szabadon választható, egyre inkább egyenrangú, személytelen eszközök a közlekedésben.
Számomra értelmezhetetlen a közlekedési eszközök pártszimpátiához rendelése is, erre nem is vesztegetnék sok szót. Én titkárnőket, kőműveseket, diákokat, tanárokat, turistákat látok a bringákon, és hogy őszinte legyek, el sem gondolkodtam azon, hová szavaznak, illetve felmérést sem olvastam erről. Viszont ezen a mondatán elidőznék: „Nyilván sokkal egyszerűbb és olcsóbb a kerékpározást reklámozni, mint egy város közlekedési gondjait megoldani.” Én csak átfogalmazni szeretném: Egy város közlekedési gondjait legegyszerűbben és legolcsóbban a kerékpározás elterjesztésével lehet megoldani. A kerékpárosok nem rendszeren kívülről érkezett pluszemberek, hanem átülők. Minden új biciklis közlekedővel egy hellyel több marad a csúcsidőben zsúfolt buszon vagy autósávban. És mivel egy autó és térköze nagyjából 8-10 kerékpárnyi helyet foglal, nem nehéz belátni, hogy itt nem az „öngyilkos” a legkézenfekvőbb jelző, hanem az „ésszerű”. Mindamellett, hogy kerékpárral közlekedni nagyon, de nagyon jó!
Kürti Gábor,
a Hajtás Pajtás Biciklis Futárszolgálat
ügyvezető igazgatója
origo.hu
Itt van Karácsony Gergely újabb csúfos bukása
