Müezzin hangja szólít imához, ahogy a Miljacka partját járjuk: a karcsú minaretekből szóló, egzotikus, felemelő dallamok a dinári hegyek közé szorult város fölött visszhangoznak. Valahol ekkor lép át az ember a közép-európai térből és időből a Balkánra. Szó nincs lesajnálásról: nyolcnapnyi körutazás és nyolc ország tapasztalatai mondatják e sorok írójával: a Balkán átlaga nem sokkal rosszabb a magyarországi állapotok átlagánál.
A táj alig változik, amikor Mohácsnál átlépjük a határt. Horvátország keleti végein magyaros falvak sorakoznak, még a színhorvát területek is az egykori közös királyság és monarchia örökségét, a közös kultúrát, életmódot, vallást – és a közös kortüneteket tükrözik. A Száva a határ Horvátország és Bosznia között: a túlparti, leromlott ipartelep és a polgárháborúban szétlőtt, elhagyatott családi házak emlékeztetnek arra, hogy már egy viharosabb múltú vidéken járunk. Ahogy a Száva völgye átadja a helyét a hegyeknek, feltűnik az első minaret egy zöldellő hegyoldal előtt. A Bosna folyó völgye ősidők óta kereskedelmi és hadiút, s ma is Bosznia és Hercegovina egyik fő ütőere. Sok vállalkozás telepedett meg az út mentén, a falvak és városkák szinte egymásba érnek. Látszik, hogy a polgárháború után tizenöt évvel élni és fejlődni akar az ország, bármennyire nehéz is együtt tartani az egykor egymást pusztító szerb, horvát és bosnyák nemzetet.
Szarajevó egyértelműen a bosnyákoké: a háromszázezres lakosság nyolcvan százalékát adják, és újra virágzik az iszlám kultúra. A folyamatosan felújítás alatt álló Bascarsija, a több száz éves bazárnegyed hagyományőrző üzletei, a számos kisebb-nagyobb, ma is élettel teli dzsámi is ezt igazolja. A XVI. századi, harmonikus Gázi Huszrev bég dzsámiban egyesek európaias, mások muzulmán öltözetet viselnek. Férfiak és nők, fiatalok és idősek térnek be imádkozni a mecset előterébe, hogy utána a kávézókban folytassák az estét. Szarajevó példa arra: lehetséges az iszlám és a modern európai világ párhuzamos megélése. Ehhez persze több évszázados hagyományokra és súlyos történelmi tapasztalatokra volt szükség.
Míg Szarajevó egy kissé elhanyagolt, de élettel teli nagyváros, addig a Neretva lélegzetelállító szurdokvölgyében fekvő Mostar egy apró gyöngyszem a kopár hegyek között. A sokak által ismert és megjárt kisváros igazi esszenciája a Török Birodalom fénykorának. Bárhol járunk is benne, minden sarokról festői kilátás tárul a merész Kecske-hídra és a körülötte fecskefészek-szerűen hegyoldalhoz tapadt házakra és dzsámikra. Mostart látni kell – még akkor is, ha újra a turizmusipar veszi birtokba a kisvárost. Az eldugottabb, csendesebb csodák kedvelői még megtalálhatják Pocitelj elhagyatott erődvárosát, amely a Neretva völgyét őrizte az Adria felől érkező betolakodókkal szemben. Az ösvényekké változott egykori sikátorokban omladozó vagy hagyományhűen felújított, idilli lugassal keretezett török házikók mellett haladunk el, amíg fölérünk a kiterjedt várromig.
A szultán előretolt helyőrsége után ismét a történelmi kereszténység végvidékein járunk: az Adria dél-horvátországi és montenegrói partszakaszát évszázadokig pusztították a történelem viharai, de ma újra lendületes fejlődés köszöntött rájuk. Az egykor a magyar királynak hódoló, majd a török és Velence között helytálló, büszke városállam a legjobb úton halad afelé, hogy a Kelet Monte-Carlójává váljon. A tökéletes óváros, az elegáns szállodák (és persze a nyugati árak) a nemzetközi mezőnybe repítették a horvát kultúra egyik bölcsőjének számító, vitorlásaival valaha az Újvilágig is eljutó egykori Raguzát. Szép nappal, de még szebb este: a telihold szinte tükröződik a barokk templommal és gótikus városházával megáldott, hófehér főtér kőlapjain.
Dubrovniktól délre már Montenegróba vezet a kanyargós tengerparti út: az öt éve függetlenné vált állam rossz nyelvek szerint csak az orosz és a helyi elit közös, homályos érdekeinek köszönheti önállóságát. Viszont ha a pihenni vágyó orosz milliárdosok pénze kellett ahhoz, hogy Montenegró a Balkán leggyorsabban fejlődő, lenyűgöző tájaival imponáló országává nője ki magát, akkor az egyszeri utazó szemet huny a homályzóna felett.
Szemet kell hunyni a szikrázó napfény miatt is, amely a Kotori-öböl mediterrán fjordjában játszik a felhőkkel. Hercegnovi és Kotor történelmi városkái bármely fantasyfilm-rendező álomhelyszínei lehetnének. A tenger és a szinte függőleges sziklafalak közé szorult, apró Kotor kikötőjében és butikjaiban az orosz felső tízezer tobzódik, miközben az árak – egyelőre – alulról súrolják a magyar árszínvonalat. Budva városkával zárul az Adria-part igazán csinos szakasza, és az albán határ közelében meredeken zuhanni kezd az összkép. Egy benzinkúton heverő marhalábszárcsont, robogós kukázók és magányos szamarak sem riasztanak el viszont attól, hogy belépjünk Európa legelzártabb országába, a derűs káosz honába, Albániába.
(Folytatjuk)
origo.hu
Így nyomozott az ügyészség Magyar Péter lopási ügyében
