Rövid ideig úgy tűnt, csődvédelmet fog kérni maga ellen az IKR Zrt. A társaság ugyanis június 23-ra rendkívüli közgyűlést hívott össze, napirendi pontként a gazdasági törvény 245. paragrafusának első és második bekezdését jelölte meg. A hivatkozott jogszabály értelmében az igazgatóság akkor köteles nyolc napon belül – a felügyelőbizottság egyidejű értesítése mellett – a szükséges intézkedések megtétele céljából a közgyűlést összehívni, ha tudomására jut, hogy a részvénytársaság saját tőkéje a veszteség következtében az alaptőke kétharmadára csökkent, a részvénytársaságot fizetésképtelenség fenyegeti, esetleg fizetéseit megszüntette, illetve ha vagyona nem fedezi tartozásait. Ez esetben a részvényeseknek határozniuk kell az alaptőke biztosításáról vagy a cég más társasággá történő átalakulásáról, ezek hiányában pedig megszüntetéséről. Megkeresésünkre Szaxon Attila arról számolt be, hogy ha nem sikerül megegyezni a bankokkal, a társaság alaptőkéje valóban a kritikus szint alá csökkenhet. Röviddel ezt követően már arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a cég négy nagyobb hitelezőbankjából hárommal hitelelengedésről egyezett meg, s már csak egy pénzintézet hozzájárulására van szükség. Mint mondta, ennek megfelelően – mivel úgy tűnik, rendeződni fog a társaság tőkehelyzete – várhatóan a meghirdetett közgyűlést is el fogják napolni.
Mint ismert, Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos éppen a napokban jelentette be, hogy vizsgálatot indított az IKR Zrt. államilag garantált hitelfelvételével kapcsolatban, mivel információi szerint a társaság a fizetésképtelenség határára került. A cég 2009-ben kapott kormányzati hozzájárulással állami készfizető garanciát ötmilliárd forint hitelre. Szaxon Attila elmondta: tárgyal az Agrofert cégcsoporttal, amelynek fő tulajdonosa a cseh olajmágnásként emlegetett Andrej Babis. Az üzletember vállalta: ha kiszervezik a társaság nyereséges részeit, azt megvásárolva, kiváltja az államilag garantált ötmilliárd forintos hitelt. Az IKR Zrt. vezérigazgatója arról is beszámolt: a napokban levélben fordult a vidékfejlesztési miniszterhez, kérve közbenjárását, hogy a cég a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül lehetőleg további 10-15 milliárd forintos hitelhez jusson.
Magyar Péter bejelentette: nem mond le a mentelmi jogáról