Erős nyomás Tripolira

Miközben Tripolit a Líbia elleni légi hadjárat több mint két hónappal ezelőtti kezdete óta a legsúlyosabb légicsapások érték, addig Jacob Zuma dél-afrikai államfő közölte, jövő héten az észak-afrikai országba utazik, hogy a török kormánnyal együttműködve Kadhafi távozásáról tárgyaljon.

Hírösszefoglaló
2011. 06. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövő héten Tripoliba utazik Jacob Zuma dél-afrikai elnök, hogy Törökország képviselőivel közösen Kadhafi lemondásáról tárgyaljanak – közölte tegnap a Talk Radio 702. Árnyat vethet ugyanakkor az eredményességre, hogy Zuma vezette áprilisban az Afrikai Unió (AU) Tripoliban tárgyaló küldöttségét is, ám az AU kezdeményezése a polgárháború leállítására akkor néhány óra alatt kudarcba fulladt. A helyzet azonban, úgy tűnik, némiképp megváltozott, nemrég Alain Juppé francia külügyminiszter már arról beszélt, hogy az ENSZ-felhatalmazással március 19-én indított korábbi szövetséges, majd NATO vezette légicsapásoknak már mutatkoznak az eredményei, és a céljukat néhány hónap alatt elérik.
Közben eddigi legkeményebb légicsapásait hajtotta végre a
NATO tegnap hajnalban – jelezték helyszíni tudósítók. Az MTI által is ismertetett támadássorozatban az észak-atlanti szövetség gépeinek bevetésekor tíz percen belül legalább hat robbanás rázta meg a líbiai fővárost, ezek közül egy Moammer el-Kadhafi líbiai vezető főhadiszállása és rezidenciája, a Báb-el-Azazíja erődben történt. Líbiai tisztségviselők közlése szerint az új légicsapásoknak tizenkilenc halálos áldozata van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.