Bizonyos Szepesy Tibor pálinkafőző-mester oda nyilatkozott a minap az egyik rádióban, hogy ő bizony gyümölcsösök telepítését szorgalmazná városában ezerhektár-szám. A riportban a Debrecentől alig húsz kilométerre fekvő Hajdúböszörményről volt szó. A város, annak ellenére, hogy mindössze 32 ezer ember lakja, Magyarország ötödik legnagyobb közigazgatási területű települése. A nagyvenes évek után próbafúrásokat végeztek, olajat kerestek, éppen úgy, ahogyan Hajdúszoboszló és Nagyhegyes környékén. És termálvizet találtak. 1945 után az iparosítást is erőltették, de a mai napig a mezőgazdaság dominál.
– Ez nem azt jelenti, hogy mindenki a mezőgazdaságban dolgozik – mondja Czeglédi János vállalkozó, köztiszteletben álló lokálpatrióta –, de Böszörményben nincs olyan család, amelynek ne lenne valamilyen kötődése a földhöz. Van, akinek száz-, van, akinek csak egy-két hektáros a birtoka, mások a régi háztájiból visszamaradt hobbitelkeken szorgoskodnak. Egy időben azt jósolták, hogy Hajdúböszörmény afféle bolygóváros lesz Debrecen vonzáskörzetében, ám érdekes módon, ahányan bejárnak Debrecenbe dolgozni, annyian jönnek ide munkába. Ahogy mondják: itt a „jó hajdúk” élnek. Böszörmény valamikor megyeszékhely volt, csak utána kapta meg Debrecen ezt a címet, úgyhogy maradt némi rivalizálás a lelkekben.
Hajdúböszörmény a hajdúkapitányság székhelye volt, a régi megyeháza is itt található – ma Hajdúsági Múzeum – a városházával szemben. 1876-ban egy szavazattal Hajdúszoboszló döntötte el, hogy Debrecen legyen Hajdú megye székhelye. Annak idején, amikor a hajdúkat letelepítették, már eltűntek a feudális rendszer nyomai. Nagybirtokok errefelé nem voltak. Főleg a mezőgazdasági termények feldolgozása, a malomipar, a Hortobágy közelsége révén az állattartás és a kereskedés volt a jellemző. Annak idején a tsz-ek kft.-kké aprózódtak. Ilyen formában továbbra is működnek a családi gazdaságok, ahol a hagyomány szent és sérthetetlen. Azokat a földeket pedig, amelyeket nem művelnek, bérbe adják. Vagyis szinte minden földterület művelés alatt áll. A hetvenes évek aszályos időszakában még a parlagon fekvő legelőket, szikes-lápos részeket is beszántották. Ez most egy kicsit megbosszulta magát: az ilyen helyekre visszajöttek a belvizek.
– Nem mehet rosszul a családi gazdaságoknak, ha meg tudják tartani a fiatalokat – jegyzem meg.
– Akik itt maradnak, többnyire magasan képzettek – kapom a magyarázatot. – Sokan a debreceni egyetem agrárkarán végeznek, onnan jönnek haza. A termények felvásárlása pedig régiószinten működik: jönnek a felvásárlók, viszik, ami kell. Ezért nagyon sok szárító, magtár, terménytároló épült. Van, aki csak termel, akad, aki termel és tárol, majd, ha úgy tetszik, tavasszal „tőzsdére viszi”, amije van.
Kiss Attila, a város polgármestere, egyben országgyűlési képviselő fiatal ember, ízes alföldiséggel beszél. A második ciklusát tölti az Országházban, de mint mondja, nem szédítette el a nagypolitika: tervei, elképzelt jövője Hajdúböszörményhez köti.
– Olyan beruházásokat szeretnénk idehozni, amelyekkel a jövőhöz tudjuk kapcsolni a város hagyományait – jelenti ki. – Konzerv- és malomiparra, hűtőházakra, gyümölcsösökre, zöldségtermesztésre kell alapoznunk. Harminchétezer hektárunk van, ráadásul nagyon jó minőségű föld, ahol a banánon és a datolyán kívül talán minden megterem.
A mezőgazdasági ipari park fejlesztésére szeretnének még megszerezni az államtól harminc hektárt szerződéssel, korrekt feltételekkel. Ha sikerül, infrastruktúrával ellátott területeket tudnának felajánlani a nagyvállalkozóknak. A városnak is van körülbelül hatvan hektár földterülete, csak éppen apró parcellákban, szétszórva. Ezeket meghirdették – a helyi gazdák szerint igen magas áron –, egyharmada már vevőre is talált aranykoronánként 60 ezer forintért. Az így befolyt pénzből is az ipari parkhoz akarnak területet vásárolni.
– Május végére magyar–arab befektetői találkozót szerveztünk, vannak ugyanis az arab világban érdekelt helyi üzletembereink. Nem kell mosolyogni! Ha jól emlékszem, februárban a miniszterelnök úr orvosiműszer-gyárat nyitott meg Egyiptomban. Annak a cégnek a tulajdonosa egy hajdúböszörményi üzletember. De a mezőgazdaságban érintett például az az arab üzletember is, aki a tejüzemet működteti nálunk. Nemrég a katari nagykövettel tárgyaltam, ő lesz a találkozó fővédnöke. Katarnak a világon a második legmagasabb az egy főre jutó GDP-je. Az arabok szeretnének pénzt hozni hozzánk. Persze az lenne az ideális, ha a feldolgozásból befolyó pluszpénzt a helyi gazdák tennék zsebre. Nagyszerű agrármérnökeink vannak, akik nemcsak szűkebb szakmájukban, hanem pénzügyekben is kiválóak. Örülök annak is, ha egy fénycsőgyártó cég idejön Kínából… csak annak nehezen leszünk beszállítói. Hajdúböszörménynél jobb adottságú mezőgazdasági település kevés van az országban. Meg merem kockáztatni, aki nem ebben látja a város jövőjét, sikerét, az bolond.
Szabó Imre, a Széchenyi István Tangazdaság Kft. ügyvezetője szerint nagyon rövid időn belül az intenzív, minőségi termelésre kell váltaniuk. Évente 175 tanuló végez mezőgazdasági gépész, erdész, kertész és állattenyésztő szakmacsoportokban. Majdnem felük böszörményi.
– Háromféle talajadottság is van a határban – magyarázza a szakember. – Megtalálható itt a legkiválóbb minőségű fekete föld, szabolcsi homok, illetve ide nyúlik a Hortobágyi Nemzeti Park rétjellegű talaja. A szabolcsi homoknyúlvány szélén száz éve még szőlőskerteket telepítettek, ezeket lehetne újratelepíteni vagy más gyümölcsfajtákkal hasznosítani. Több ezer hektárról van szó. Természetvédelmi szempontból legtöbbet a gyepművelési ágban lehet elérni, hiszen ez a forma permetszer- és műtrágyamentes. A legkiválóbb minőségű földeken, a debreceni löszhát nyúlványán konzervipari növényeket, zöldborsót, csemegekukoricát kell termeszteni. Esőztető öntözőberendezések állnak rendelkezésre, amelyek több száz hektárt tudnak öntözni önműködően.
A kiskertek Szabó Imre szerint az önkormányzati, illetve közösségi konyhákra is termelhetnének. Kiskerten szerinte nemcsak a néhány száz vagy ezer négyzetméteres kis parcella értendő, hanem a néhány hektáros is, hiszen vannak családok, amelyek kertészkedéssel foglalkoznak, burgonyát, hagymát, káposztát és egyéb közösségi konyhán hasznosítható termékeket állítanak elő. Ezeknek a családoknak szinte ez a kizárólagos bevételük. Elmeséli, hogy nemrég olyan termelőnél jártak Hollandiában, akinek hatmillió szál tulipánja van.
– Böszörményiként nagy területre gondoltunk, ahol hatmillió tő tulipánt lenget a szél. Erre emberünk bevitt bennünket egy üvegházba, amely nem lehetett nagyobb ezer négyzetméternél. Teljesen automatizált volt a termesztés, az egyetlen kézimunka-igényes munkafolyamat a virághagyma tüskére szúrása. Hidrokultúrás termesztés után emberi kéz érintése nélkül szedték le a tulipánt, csomagolták, majd juttatták piacra. Vagyis elöl a főkapcsoló, a végén a kassza…
origo.hu
Lánczi András: Na és mi van akkor, ha Magyar Péter csak egy egyszerű stróman?
