Halálozási dátum

K Ö N Y V E S H Á Z

A rendszerváltozást követő években közel száz – sokszor be nem jegyzett – párt vagy pártszerű képződmény jött létre Magyarországon. Ezek nagy része tiszavirág-életűnek bizonyult – az első szabadon választott parlamentbe csak hat politikai erő került be, ezek neve rögzült aztán a fejekben. Ki emlékszik ma már a Haza Pártra, a Republikánus Nemzeti Pártra vagy akár a Kelet Népe Pártra? A hazai köztudat perifériáján vannak ma már a soha be nem tiltott, de gyakorlatilag nem működő történelmi pártok is, a gyanús módon szétforgácsolt Szociáldemokrata Párt, az egykori Nemzeti Parasztpárt utódszervezete, a Magyar Néppárt, a Független Magyar Demokrata Párt és a Magyar Függetlenségi Párt. A történelmi csoportosulások közül a Független Kisgazdapárt tudott tartósan fennmaradni 2002-ig; s a parlamentben ma is helyet foglaló KDNP jogelődjét a negyvenes években gróf Pálffy József, illetve Barankovits István vezette.
Grandiózus vállalkozás – már csak a jelen metamorfózisait figyelve – az 1846 és 2010 közötti politikai tömörülések csoportosítása, a fontosabb információk közzététele. A Vida István történész szerkesztette pártlexikon ezt a tiszteletre méltó célt nagyjából teljesítette. A munka ugyanakkor több tárgyi tévedést tartalmaz, ezek második kiadás esetén gyorsan javíthatók lennének. Ilyen például az az abszurd állítás, hogy a Horthy-rendszerben a fővárosban működő erősen jobboldali konzervatív Keresztény Községi Párt lapja a baloldali liberális Az Újság, illetve Újság volt.
A korszak kapcsán más következetlenségre is felfigyelhetünk. Egy-egy párt időnként megváltozó neve külön szócikként szerepel, így történik ez az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjával is, a B betűnél például megtalálhatjuk a Békepártot. Az egyetlen legális kommunista fedőszerv, a húszas évek második felében Vági István vezetésével működött Magyarországi Szocialista Munkáspárt azonban nem szerepel külön.
Teljes a káosz a szélsőjobboldali vagy jobboldali pártok, szövetségek megszűnését illetően. A cikkek írói és a szerkesztők nem a tényleges viszonyokat veszik figyelembe, hanem az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. február 26-án hozott tiltó rendelkezését. Így ez szerepel „halálozási dátumként” a Nyilaskeresztes Párt–Hungarista Mozgalomnál, a Magyar Megújulás Pártja (MMP) és a Magyar Élet Pártja (MÉP) esetében is. A szerzők átsiklanak azon a tényen, hogy a Sztójay-kormány utolsó napjaiban, 1944 augusztusában rendeleti úton megszüntették a pártok működését Magyarországon. Az MMP és a MÉP többé nem éledt újjá, a Szálasi-féle hatalomátvétel után pedig egyedül a Nyilaskeresztes Párt működését engedélyezték. A Szálasi-párt a németek kiűzéséig, március végéig, április elejéig Nyugat-Magyarországon továbbra is működött, rájuk már csak ezért sem alkalmazható a február 26-i időpont. (A szélsőjobboldali képviselőket tömörítő, 1944-ben alakult Törvényhozók Nemzeti Szövetségét ugyanakkor az Ideiglenes Nemzeti Kormány pro forma nem oszlatta fel. A szövetség esetében így – jóval reálisabban – az utolsó ülésezés időpontja jelzi a megszűnést a lexikonban.)
A háború utáni koalíciós idők némely szócikke politikailag kifejezetten egyoldalú, mintha az előző rendszerbeli A magyar népi demokrácia története című kötet szellemét venné át egy-két cikkíró. Különösen érződik ez a kommunisták vezette Baloldali Blokk esetében, ami nem csoda: a források és a szakirodalom között csak előző rendszerbeli munka szerepel, a források közül a legfrissebb pedig 1977-es keltezésű!
Nem tudja véka alá rejteni politikai elfogultságát az utolsó – a rendszerváltozás utáni időkre vonatkozó – fejezet előszavát író, az MSZP holdudvarához tartozó Ripp Zoltán sem. Ez kétségtelenül nehéz feladat, tekintve, hogy a záró rész szinte napjainkig nyúlik. Sajnálatos tény, a munka hitelessége csorbulhat ezzel.
(A magyarországi politikai pártok lexikona, 1846–2010. Szerk.: Vida István. Gondolat Kiadó, Budapest, 2011. Ármegjelölés nélkül)