Helytelenül

Mozgássérült-igazolvánnyal visszaélő, illegálisan parkoló polgár, reszkess! A fővárosban a rendőrség rászállt a kártyát jogosulatlanul használókra, három hét alatt több mint százharminc ember ellen indult eljárás közokirat-hamisítás miatt. Bár a következetes ellenőrzés is hatékony módszer, jóval egyszerűbb lenne jogszabály-módosítással megoldani az egész problémát – ez azonban, ki tudja, miért, késik.

Elvi szint
Nehéz megérteni, mi motivál valakit akkor, amikor autójával begördül egy fogyatékosoknak fenntartott parkolóhelyre, hanyag mozdulattal a szélvédő mögé dobja hamis rokkantigazolványát, majd nyugodtan sétál a dolgára, ha pedig netán rajtakapják, még neki áll följebb. A jelenség mégis létezik, amit szociológiai vizsgálatok is alátámasztanak. Például Keller Tamás tavaly megjelent nagyszabású tanulmánya, a Magyarországi értéktérkép: normakövetés, egyéni teljesítmény, szolidaritás és öngondoskodás elfogadottsága a magyar társadalomban (Szociológiai Szemle, 2010/2). Ebben a szerző megállapítja: a magyar értékrendszer egyik jellegzetessége, hogy a bizonyos szempontból tradicionális értékrendszere csak elvi szinten találkozik a szabályok és társadalmi normák betartásának gyakorlatával. „Bár Magyarország a nemzetközi mezőnyben élen jár akkor, ha a szabályok általános értelmű betartásáról van szó, illetve a gazdasági erkölcsösséget szabályozó normák tekintetében is megállapítható a magyarok kifejezett morális érzékenysége – fogalmaz a tanulmány –, ez az általános értelemben vett szabálykövetés ugyanakkor az ellenkezőjére fordul át, ha ellentétes az önérdekkel.” Keller idézi Guido Tabellini tanulmányát is, mely szerint egy ország kultúrája (bizalom, mások tisztelete, önállóság) pozitívan befolyásolja az ország gazdasági fejlettségét. Elég megnézni, hol tartunk, és megállapíthatjuk: a tudós koponyának alighanem igaza van.

Marco di Vaio, a valaha szebb napokat látott Bologna veterán csapatkapitánya évi 1,7 millió eurót (vagyis átszámítva körülbelül 450 millió forintot) keres. Rajta kívül az olasz bajnokságban jelenleg tizenhatodik helyen álló futballklub több játékosáról derült ki áprilisban, hogy rendszeresen jogosulatlanul használt mozgássérült-igazolvánnyal parkol az északolasz város centrumában. A botrány áprilisban robbant ki, s azóta egyre dagad – az érintett focistákat már kihallgatta a rendőrség, de vádemelésre még nem került sor.
Fellélegezhetünk: a mozgássérültek nyomorúságával visszaélni tehát nem csak nálunk szokás. De azért ne könnyebbüljünk meg túlzottan, mert olyan magas fokon űzött nemzeti sportnak, mint idehaza, valószínűleg sehol a világon nem tekinthető.
Budapest lakosságának ötöde ma mozgássérültekből áll. Ez elkeserítően magas szám, de vigasztalhat bennünket a tudat, hogy több mint egynegyedük kifejezetten jól él, hiszen tízmillió forintnál is drágább luxusautóval közlekedik. Legtöbb nehezen közlekedő polgártársunk a Teréz körút–Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út által határolt területen lakik vagy dolgozik: ebben a bűvös háromszögben bizonyos napokon előfordul, hogy az összes parkoló autó negyven-negyvenöt százalékának szélvédője mögött mozgássérült-igazolvány rejtőzik.
A megdöbbentő – és a városlakók egészségi állapotát természetesen nem pontosan tükröző – adatok a fővárosi önkormányzat kezelésében lévő területeken parkolási díjat szedő Parking Kft. felmérésében szerepelnek. A cég munkatársai az év eleje óta figyelik a hozzájuk tartozó helyeken álló gépkocsikat. Megállapították, hogy az (ál)mozgássérültek nagy koncentrációja a belvárosban a legjellemzőbb, a külső területek felé haladva fokozatosan csökken.
Hasonló a helyzet vidéki nagyvárosainkban is – Miskolctól Pécsen át Hódmezővásárhelyig (utóbbiban egy friss vizsgálat szerint tizenkétezer személyautóra kétezer kártya jut). Ami azt mutatja, hogy a csalásra hajlamos emberek mindenhol (vissza)élnek a lehetőségekkel, ahol fizetni kell a parkolásért. Márpedig abban az országban, ahol némi pénzért diplomát és nyelvvizsgát is kapni, a rokkantkártyához jutás gyerekjáték. Árulják először is a feketepiacon, körülbelül harminc-negyven ezer forintért. Az ott kínált portéka sokszor valódi mozgássérültek autójának feltöréséből származik, de az is gyakori, hogy a család korábban jogosult tagja halála után „elfelejti” visszaszolgáltatni az igazolványt a hatóságoknak, és a továbbiakban sajátjaként használja vagy pénzzé teszi. Az is előfordul, hogy vidéken élő nagyszülő váltja ki a papírt, melyet aztán Budapesten élő unokája a fővárosban használ. És természetesen sokan élnek a legkézenfekvőbb módszerrel: háziorvosukkal íratják fel a dokumentumot. Azt ugyanis 1995 óta körzeti doktorától is bárki beszerezheti, az orvos pedig vagy jóhiszeműségből, vagy páciense – és ezzel a vele járó fejpénz – elvesztésétől tartva általában ki is állítja.
– A jelenlegi rendszer bevezetése óta szorgalmazzuk, hogy ezen változtassanak – mondja Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke. – Szinte minden évben leteszünk egy tanulmányt a minisztériumi illetékesek asztalára, melyben többek közt azt javasoljuk, hogy a háziorvos helyett szakértői bizottságok állapítsák meg a jogosultságot, illetve hogy érdemes lenne kétféle kártyatípust bevezetni. Az egyiket az a mozgássérült kaphatná, akinek az autó a „lába”; ez, ahogy most is, korlátlan várakozási időt biztosítana a díjfizetést kötelező tévő övezetekben. Létezhetne emellett úgynevezett szállítói igazolvány is, mely meghatározott időre lenne érvényes, amíg a hozzátartozó vagy a segítő a kórházba vagy más egészségügyi intézménybe szállítja a rászorultat.
Az elnök a következetes ellenőrzéseknek is örül, de azért még nem bontana pezsgőt.
– Ezek a kampányszerű ellenőrzések egy-két hétig tartanak, aztán minden megy tovább, ahogy eddig – legyint.
Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese állítja, ez az akció más lesz, mint a többi. A május 24-i sajtótájékoztatóján alig néhány hét alatt lefülelt 124 visszaélő „skalpját” bemutató főrendőr szerint a rajtakapottak száma azóta is napról napra nő, és embereinek eszük ágában sincs befejezni a kiemelt kontrollt.
– Ez a bűncselekménytípus hivatalból üldözendő, vagyis a rendőr, ha észleli, nem mehet el mellette – magyarázza. – Persze arra nincs kapacitásunk, hogy csak ezt figyeljük, de amikor a járőreinknek épp nincs küldésük a kerületükben, elvárom, hogy ezzel a problémával foglalkozzanak. Annál is inkább, mert rengeteg levelet, hívást kapunk, hogy így tovább. Ez a fellépés találkozik a jóérzésű emberek akaratával.
Ehhez kétség sem férhet. Az utóbbi hat-hét évben se szeri, se száma nem volt a mozgássérült-egyesületek és civilek által indított, elkeseredés szülte akcióknak. Akadt köztük kedves, kérlelő és durvább egyaránt. Mostanában például egy bizonyos Árpi videója kering az interneten: a megtermett, kopasz férfi a legalpáribb pesti modorban magyarázza el a normaszegőknek, miért nem illendő elfoglalni a valóban rászorulók helyét, akiknek, ha nem találnak direkt számukra kialakított szélesebb, tágasabb parkolót, kerekes székükkel olykor még az autóból való kiszállás is lehetetlen feladat.
Kérdés, a mozgássérültek ijesztő őrangyalának – akiről egy tévériportból azóta kiderült, hogy kamerán kívül galamblelkű betegszállító – fellépése mennyire lehet hatásos. Figyelembe véve a korábbi hasonló kampányokat, nem valószínű, hogy ez lesz a megoldás a problémára. Indult itt már több honlapon is szégyenfal a gátlástalanok kipellengérezésére, egy alkalmi szervezet az azóta nem elérhető Máshelye.eu honlapon keresztül küldött a rossz helyen állók szélvédőjére kitűzhető „Ha nem vagy a helyében, ne állj a helyére!” feliratú szórólapot, de akadt olyan kampány is, mely a simlisek lelkiismerete helyett a provokálásukra apellált. „Anyád helyét is elfoglalnád, ha mozgássérült lenne?” – tűnt fel a kérdés négy évvel ezelőtt a fővárosi parkolóórák oldalán. A mondat egy darabig ott virított a parkolók környékén, majd eltűnt, mintha soha nem is létezett volna. A hamis rokkantkártyával trükközők száma pedig zavartalanul emelkedett.
A rendőrség célzott ellenőrzései hatékonyabbak, mert nem lehet ugyanígy fütyülni rájuk. A visszaélést szimatoló járőr a kék alapon fehér kerekes székes figurával jelzett jármű mellett megvárja annak gazdáját, majd iratai alapján a központi adatbázisban ellenőrzi, jogosult-e az illető, vagy sem. A leggyakoribb, hogy a papírról kiderül, hozzátartozó számára állították ki – ha bebizonyosodik, hogy nem szállításról van szó, ez is közokirat-hamisítás: az okirat jogosulatlan használata. De ez szinte mindegy is: a tetten ért elkövető így is, úgy is eljárásra és rabosításra számíthat, ha pedig direkt mozgássérülteknek kijelölt helyet foglalt el indokolatlanul (ezekből az otékban, az országos településrendezési és -építési követelményekben foglaltak szerint a fizetőövezetekben ötvenenként egyet kell kialakítani), még az ezért járó szabálysértési eljárást is a nyakába kapja.
– A gyanúsítás és a rabosítás egyébként nem bűnöző életmódot folytató embernek elég lesújtó és megalázó procedúra, nem ritka, hogy az elkövetők sírva fakadnak a kapitányságon – mondja Fülöp Valter. – Hát még, amikor megtudják, hogy bűncselekményt követtek el, amely akár hároméves börtönbüntetéssel is sújtható! Korábban a XII. kerületben voltam kapitány, ott figyeltünk fel arra, lehetetlen, hogy ilyen sok mozgássérült legyen. Miután elindítottuk az akciót, hetente tíz-tizenkét esetünk volt, akadt köztük orvos, pszichológus, de még jogász is.
Sok kicsiből áll majd össze az egész, teszi hozzá a főkapitány-helyettes: időbe telik, míg az emberek megtanulják, hogy a piros az piros, a zöld pedig zöld, de csak ilyen apró lépésekkel juthatunk el abba a momentán csak álmainkban létező országba, ahol törvénytisztelő emberek élnek.
Apró lépésekkel – meg egy viszonylag egyszerű jogszabály-átalakítással. Amely, mondja Hegedűs Lajos, már vagy öt éve napirenden van. Tavaly novemberben arról írtak a lapok, hogy a kormány 2011 első felére ígéri azt a módosítást, amely a tervek szerint ellehetetleníti a visszaéléseket. A rendelet, mondta akkor a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság, „már egy éve készen van, csak rejtélyes okokból fiókba került”.
A közelebbről meg nem nevezett rejtélyek, úgy tűnik, azóta sem akarnak megoldódni, vagy pedig nem lelik azt a bizonyos fiókot. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának sajtóosztályától, noha többször is ígérték, két héten át nem kaptunk választ arra a kérdésünkre, mikor várható az intézkedés. Amely pedig, hinné az ember, minden kormányzat álma: nem kerül pénzbe, lendít a közerkölcsön, és még népszerű is.