Kettős mérce az érdekvédőknél

Olvasóinktól
2011. 06. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harcosan védik a dolgozók szerzett jogait a rendvédelmi szakszervezetek vezetői. Kónya Péter időközben lemondott vezér, amikor arra emlékeztették, hogy az ország nehéz helyzetben van, és az intézkedések a görög és a portugál helyzet elkerülését célozzák, határtalan arroganciával jelenti ki, hogy ez a kormány kompetenciája, amibe ő nem kíván beleszólni. Nem érdekli, hogy a jelenlegi helyzet az állítólagos „baloldali szakértelem” ostobaságainak köszönhető, valamint annak, hogy a kölcsönkapott pénzt az elvtársai ellopták, azt viszont ártatlan áldozatként nekünk kell visszafizetnünk. (Neki is!) Szerzett jog, mondja vállvonogatva, miközben közléskényszerben szenvedve azért elszólja magát. A kormány húzza az időt, ki akarja húzni az uniós elnökség végéig. Úgy bizony! Hát erről van szó! Uniós elnökség. Az MSZP és odakint Göncz Kingáék mindent megtettek, hogy befeketítsék Magyarországot. Most pedig, hogy sokasodnak az elismerő vélemények és eredmények, még a hátralevő rövid időn belül itthon kell valamit tenni, mert ez így nem mehet tovább. Majd a szakszervezetek megmutatják. Ízelítőt már kaptunk, de majd most jön a feketeleves, mert a vezér már nem tudja visszafogni az utcára kivitt elégedetlenkedőket. Mert hát ugye, a szerzett jog.
Kónya úr amnéziában szenved. A tizenharmadik havi nyugdíj és a különféle béren kívüli juttatások, a kafetéria-rendszer drasztikus megnyirbálása is mind-mind szerzett jogok voltak. De amikor ezeket a szerzett jogokat szocialista barátai egy tollvonással megszüntették, és Gyurcsányék egyik lakossági megszorítócsomagot a másik után vezették be, akkor az elvtársaival együtt morzsolgatta krokodilkönnyeit, hogy úgymond válság van, mindenkinek áldozatot kell hozni.
Most meg húsz évre visszamenőleg minden kormány mulasztását azonnal orvosolja a jelenlegi kormány! De hát mi várható azoktól a milliós jövedelmekkel javadalmazott szakszervezetiektől, akik fanyalogtak a minimálbér megduplázásakor, és elbocsátásokat jósoltak, akik szörnyülködtek a magyarigazolvány kiadásakor, és az MSZP-vel karöltve riogattak a 23 millió román bevándorlóval? Akik napjainkban a pofátlan végkielégítések 98 százalékos megadóztatását nehezményezik, és akik az MSZP-vel együtt újabb és újabb hitelfelvétellel akarják a kiváltságaikat megőrizni?
Engem hála istennek már nem érint a kérdés, de nagyon remélem, hogy a maradék szakszervezeti tagság végre felismeri, hogy ezek az emberek nem érdekvédők, hanem szocialista párti komisszárok, akik csak kárára vannak ennek a kizsigerelt országnak. Ezeket a provokátorokat el kell zavarni, és valódi érdekképviselőket kell választani.
Horányi Ödön
(e-mail)

A tüntetések békés jellegét eddig sem biztosították. Amikor jobboldali/nemzeti kormány van, a szakszervezetek egy része radikalizálódik, és bekeményít. A rendvédelmi érdekvédők egyenesen kijelentették, ha a kormány nem teszi azt, amit ők mondanak, akkor nem tudják biztosítani a további tüntetések békés jellegét. Mi ez, ha nem fenyegetés? Mi ez, ha nem törvényellenes cselekvésre való buzdítás? Mi ez, ha nem félelemkeltés a lakosságban? Az urak megfeledkeztek arról a tényről, hogy a tüntetések békés jellegét eddig sem biztosították, és eddig sem tartották be a beígért forgatókönyvet. Gondoljunk az Andrássy út elárasztására a tűzcsapok megnyitásával vagy a füstbombák dobálására.
Ha ezek az állítólagos érdekvédők nem érzelemből és megrendelésből politizálnának, értenék, hogy a jelenlegi gazdasági és pénzügyi helyzetben, amely főleg a Gyurcsány-kormány éveinek következménye, az Orbán-kormány nem tudja biztosítani a korkedvezményes nyugdíjakat, valamint a gyakran nyolchengeres Mercedes limuzinokkal leparkoló álrokkantak után fizetendő járulékokat. Újabb hitelet akarunk? Újabb lakossági megszorításokat? Vagy minden egészséges embernek munkát és egyenlő időben történő nyugdíjazást? Nem lehet megengedni, hogy a negyvenes éveiben járó rendőr a nyugdíj mellett állást vállaljon. De azt sem lehet sokáig folytatni, hogy egészséges emberek mint rokkantak tartassák el magukat az állammal.
Mit akarnak egyesek? Polgárháborút? Ezzel a vágyukkal egyedül fognak maradni.
Veér Gyula (e-mail)

Magyar Bálintékat nem fenyegették. Forrongnak a pedagógus-szakszervezetek. Már közoktatási sztrájkbizottság is van. Azt mondják, dühösek, és mennek tüntetni a kormány ellen. Sőt szeptemberben általános sztrájkra készülnek. Most elvonatkoztatnék a tüntetések tárgyától, inkább a jelenséget boncolgatom. Az utóbbi nyolc évben tízezer pedagógust bocsátottak el. Több mint száz iskolát bezártak, sok intézményben önkényesen összevonták az évfolyamokat, a tanterveket politikai alapon átírták (a Himnuszt is majdnem). Akkor hol voltak azok a híres szakszervezetek, amelyek ma annyira fel vannak háborodva? Magyar Bálint, Horn Gábor, Gyurcsány Ferenc utcára tehetett több ezer pedagógust, semmi nem történt. Ki tiltakozott a baloldalon? Emlékszik rá valaki?
Dr. Szabó Csaba (e-mail)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.