Kínai autógyártók hídfőállása lehetünk

Hajdú Péter
2011. 06. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vége a PPP-beruházásoknak. Háromezermilliárd forinttal terheli az a száz PPP-beruházás (a köz- és magánszféra közös beruházása) a magyar költségvetést, amelyek átfogó vizsgálata lassan véget ér – áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tegnapi közleményében. Ezen beruházások átalakítása mintegy négyszázmilliárd forinttal csökkenti a költségvetés terheit. Azok a cégek, amelyek elfogadják az állam számára kedvezőtlen szerződések lezárását, megkapják befektetett pénzüket és jogos követelésüket. Ahol viszont feltűnő az értékaránytalanság és vitathatók a vállalkozó követelései, az állam perre is hajlandó.


Hazánk lehet a kínai autógyártás európai kapuja – jelentette ki a Joint Venture Szövetség tegnapi közgyűlésén Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. A jelenleg is zajló, légügyi egyezménnyel kapcsolatos tárgyalások során ugyanis felvetődött, hogy a kínai autóipar szíveként ismert 32 milliós Csun-king és Budapest között közvetlen kapcsolat épülhet ki. Ezzel tovább erősödne hazánk regionális autóipari vezető szerepe, amit az Audi, az Opel és a Mercedes beruházásai alapoztak meg. Annál is inkább fontosnak minősülnek ezek a tárgyalások, mert 2009 óta Kína a világ legnagyobb autógyártója.
A szakminiszter fontos célként említette mindezek mellett a nemzeti ipar felélesztését s az állami vagyon gyarapítását, mindenekelőtt a stratégiai iparágakban, mert enélkül lehetetlen felvenni a versenyt az európai vállalkozásokkal. Elsősorban ott van ennek értelme, ahol már létezik hazai erő, magyar termelés, de szükséges annak támogatása. Erre a multinacionális vállalatokkal folytatott tárgyalásokon mindig figyelemmel van a kormány, amikor előírja a hazai beszállítók kívánatos arányát.
Még a mostani ülésszak alatt az Országgyűlés elé kerülhet a közbeszerzési törvény, amelynek mielőbbi elfogadása sürgető, mert jelenleg igen drágák a jelenleg érvényes eljárások alapján készülő beruházások. Az új törvénytől a bürokrácia és a korrupció visszaszorítását és az eljárások hatékonyságának jelentős javulását várják. Ugyancsak a parlament elé szeretnék terjeszteni a vagyonpolitikai irányelveket, s az év végéig elkészül az állami vagyonleltár is. Elfogadják a klíma- és energiastratégiát is, illetve a paksi atomerőmű stressztesztjét is megindítják a közeli jövőben, az EU által elfogadott igen szigorú feltételek alkalmazásával.
A fejlesztési miniszter arról is szólt, hogy az év második felében pályázatot írnak ki a 900 megahertzes frekvencia még szabad részeinek értékesítésére, amitől az árak mérséklődése és a tartalomszolgáltatások minőségének ugrásszerű javulása várható, illetve új szolgáltatások jelenhetnek meg a piacon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.