A közösségi médiában egyből beindult a találgatás, hogy a 24 éves, jobbára a középpályán feltűnő játékos mit keresett a védelemben. S az időben pár évet visszamenve megtörtént már, hogy Szoboszlai ebben a szerepben tűnt fel. Történt a 2022/2023-as idényben még az RB Leipzig játékosaként – ez volt az utolsó szezonja a német együttesnél mielőtt 70 millió euróért a Liverpool leigazolta – a Német Kupában szintén a védelem jobb oldalán játszott. Akkor is gálázott az együttese, hiszen az ötödosztályú Teutonia Ottensen ellen 8-0-ra nyert a Német Kupa első fordulójában – majd végül a sorozatot is megnyerte.
Szoboszlai végigjátszotta az említett mérkőzést, a háromvédős felállásban pedig a jobb oldali szárnyvédő szerepét kapta meg Domenico Tedesco vezetőedzőtől. A magyar labdarúgó két gólpasszt osztott ki, a meccs után pedig a közösségi médiában Dani Alveshez hasonlították a társai.
Szoboszlai jó barátjának, a Leipzig védőjének, Benny Henrichsnek csak annyit válaszolt: „soha”.

Kicsoda Dani Alves?
A brazil jobbhátvéd az egyik legsikeresebb futballista, pályafutása során 43 trófeát nyert. Alves Európában először a Sevillában kapott lehetőséget, majd jött az igazi sikerkorszak a Barcelonánál 2008 és 2016 között. Háromszor Bajnokok Ligáját nyert, emellett hatszor is spanyol bajnok lett, hogy csak a legnagyobb trófeákat említsük. Később még a Juventusnál és a Paris Saint-Germainnel is megfordult, mielőtt a 2021/2022-es idényben még egy utolsó táncra visszatért a katalán együtteshez.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!