Fájdalmas üresség van bennem, amit az enyhít, hogy a halál nem végleges. Ebben hitt ő is, s minden bizonnyal ez befolyásolta az egész életét, amelynek lényege volt a büszke alázat.
Karakterét tudós mivolta alapozta meg, jogász lévén az emberi igazság mély rétegeibe próbált hatolni, s alázata abból eredt, hogy tudta: a teljes igazság, az út és az élet letéteményese az Úr.
Minden bizonnyal hite, jelleme és tudása tette alkalmassá arra, hogy a Magyar Köztársaság elnöke legyen, s józan konzervativizmusa, hazaszeretete, emberi-erkölcsi nagysága, jósága, türelme révén vált olyan államfővé, akinek a tevékenysége, döntéseinek jogi megalapozottsága, feddhetetlensége más világnézetű emberek, politikusok körében sem váltott ki ellenérzéseket. Nem megosztó, sokkal inkább vonzó és a nemzeti együttműködést szolgáló személyiség volt. Politikai pályafutása során soha nem okozott megbotránkozást. Ez nem tekinthető szelídsége következményének, hiszen ez a szelídség kemény volt, mint a kő. A keménység kompromisszumkészséggel és tárgyalóképességgel társult, s mindemögött a jog tisztelete és a tudás biztonsága állt.
Európai ismertségű jogtudósként fő szakterülete a nemzetközi jog; ennek a tudományágnak professzoraként dolgozott az ELTE jogi karán. Számos külföldi egyetem díszdoktora és vendégtanára volt.
Politikai pályafutása Antall József kormányában kezdődött, először tárca nélküli, majd 1993–94-ben művelődési és közoktatási miniszter volt. Egyik szorgalmazója és megalapítója a polgári együttműködés mozgalmának. 1995-től köztársasági elnökké választásáig a Magyar Nemzet szerkesztőbizottságának tagja volt, egyik garanciája annak, hogy a lap nem tért le a Pethő Sándor által megjelölt útról, s a polgári összefogás és a 2010-ben bekövetkező változás egyik hatékony szorgalmazója lett.
Nehezen ocsúdom a döbbenetből, s tudom, hogy személye mostantól kezdve, hozzám hasonlóan, sokaknak hiányzik majd. A Magyar Nemzet nevében is búcsúzom tőle, jól tudva, hogy az egész magyar nemzet egyik kiváló fiát veszítette el.
Érdemeit sokáig lehetne sorolni, nem is szükséges várni a „történelmi távlatokra”, méltó államfője volt öt esztendőn át Magyarországnak, távozása nemzeti gyász és fájdalom.
Ezúttal nem csak szóvirág, hogy Teremtőjéhez tért meg, hiszen életműve, erkölcsisége, alázata mindig is a Teremtőbe vetett hitén alapult. Ez a reménység minden ilyen halálban, s ebben a reményben osztozunk feleségének, Dalma asszonynak, gyermekeinek és unokáinak gyászában, amely az ország gyászával közös.
Összeállítás az 5. oldalon
origo.hu
Napi balfék: David, repülni hív a magas ég!
