Megőrzött szociális háló

Fehéroroszország rendkívül erős szociális ellátórendszerrel, lényegében a szovjet időkből megmaradt struktúrával, így ingyenes oktatással és orvosi ellátással büszkélkedhet, amely természetesen komoly lakossági támogatottságot élvez. Ez a törekvés meggátolta a nagy társadalmi változásokat, a térségben megszokottnál kisebb a különböző rétegek közötti szakadék, a privatizáció visszafogottsága miatt az oroszországihoz hasonló gazdag oligarcha réteg sem alakulhatott ki. A mintegy 300 dollárnak megfelelő átlagjövedelmet nézve a belarusz hatalom a posztszovjet térségben kimondottan stabil társadalmi háttérrel bír. Alacsony a munkanélküliség is, amely mutatója az 1995-ös 2,9-ről 2008-ra 0,8 százalékra mérséklődött; ez a rejtett munkanélküliség mellett is figyelemre méltóan alacsony érték. Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének idei tanulmánykötetében a fehérorosz gazdaság válság előtti helyzetét Kiss Szilvia jónak értékeli, bár megjegyzi, hogy nem eléggé modern és még kevésbé rugalmas. A makromutatók azonban elismerésre méltók. A Szovjetunió felbomlását követően a GDP csak rövid ideig csökkent, s 2005-ben az 1989-es szintnek már a 121 százalékát tette ki, miközben ez az arány a FÁK-országok körében 89 százalék körüli volt.
Bár Fehéroroszország a globális gazdaságba viszonylag kevésbé integrálódott, a válság itt is éreztette a hatását. Mint a szerző rámutat, a krízis kellemetlen hatásai elsősorban az orosz gazdaságon keresztül szivárogtak be, s a külkereskedelmén keresztül érte el az országot. Ehhez járult az energiaárak kedvezőtlen alakulása. A gazdaság ennek ellenére is inkább csak stagnált, majd tavaly már növekedett, s a munkanélküliség is alacsony szinten stabilizálódott. A szociális háló fenntartásához az állam a válság alatt is ragaszkodott, amely egyre nagyobb terhet rótt rá. A válság kezelésében a hatalom – állapítja meg Kiss Szilvia – alapvetően külső eszközökre támaszkodott. Előbb 2007-ben Oroszországtól vett fel 1,5 milliárd, majd egy év múlva az IMF-től 3,5 milliárd dollárnyi hitelt. A válság belső forrásokra alapozott kezelése elsősorban az állam által magára vállalt gazdaságélénkítésre, az import visszafogására és helyettesítésére korlátozódott, de a reformok irányába tett lépésként megkezdődött az árak óvatos liberalizációja és a privatizáció felpörgetése.