Mi a magyar?

XIV. Lajos, miután megépíttette Versailles-t, s megismerte a nagyság hátrányait, és látta a testőrökkel zsúfolt tágas termeket, az udvaroncokkal tömött előszobákat, a lakájokkal, apródokkal és léhűtőkkel teli folyosókat és félemeleteket, azt gondolta magában, hogy Versailles pontosan olyan, amilyennek XIV. Lajos akarta, s amilyennek Mansard, Le Brun és Le Notre megalkotta: Istennek való szállás, de nem emberi lakóhely.
Ekkor a nagy király, aki ember is volt szabad idejében, megépíttette magának Trianont, hogy ott szabadon lélegezzék, s egy kicsit elbújjon a világ szeme elől. De Achilles kardja, amely kifárasztotta Achillest is, elviselhetetlen teherré vált a törpe utód számára.
XV. Lajosnak még Trianon, ez a fiók Versailles is túlságosan pompás volt, s ezért építészével, Gabriellel megépíttette magának a kis Trianont, ezt a hatvan négyzetlábnyi házacskát.
A háztól balra egy jellegtelen és dísztelen, tégla alakú épületet emeltek: ez lett a szolgák és a vendégek lakóhelye. Mintegy tíz vendégre számítottak s vagy ötven szolgára. Ez az épület sértetlenül áll ma is. Földszintje, emelete és manzárdja van. A földszintet kikövezett árok veszi körül s választja el a cserjéstől; minden ablaka rácsos, csakúgy, mint az első emeleten. A trianoni oldal felől az ablakok egy kolostori kerengőre emlékeztető hosszú folyosót világítanak meg.
A folyosóról nyíló nyolc vagy kilenc ajtó a lakásokba vezet; előszobából, jobbra és balra egy-egy szobácskából, valamint az épület belső udvarára néző egy vagy két hálófülkéből áll mindegyik.
A földszinten konyhák vannak.
A padláson a cselédség szobái.
Ebből áll a kis Trianon.
Vegyük még hozzá a kápolnát, húszölnyire a kastélytól, amelyet nem írunk le, mivel semmi szükségünk nem lesz rá, s ez a kastély különben sem nagyobb egy családi háznál, ahogy manapság mondanák.
A helyrajz a következő: van egy kastély, amely nagy ablakaival a parkra és az erdőre néz, ettől balra egy vendégház, amely csak rácsos ablakait – sűrű hálóval fedett folyosói vagy konyhai ablakait – fordítja a kastély felé.
A nagy Trianonból, XV. Lajos ünnepi rezidenciájából egy veteményeskertben vitt az út a kicsibe, egy fahídon át.
[…] Choiseul, mint okos udvaronchoz illik, mindent megcsodált, mindenre mondott egy-két szót; hallgatta a királyt, aki szerint a kis Trianon napról napra szebb és lakályosabb; majd a miniszter hozzáfűzte, hogy őfelségének ez a családi háza.
– A trónörökösné – mondta a király – még vadóc egy kicsit, mint afféle német lányka; szépen beszél franciául, de attól tart, hogy kiejtése elárulja a francia füleknek osztrák származását. Trianonban csak a barátaival érintkezik majd, és csak akkor fog beszélni, ha akar.
– Ebből következik, hogy szépen fog beszélni. Én úgy tapasztaltam – mondta De Choiseul úr –, hogy őfensége tökéletes francia, tökéletesebb már nem is lehetne.
(Alexandre Dumas: Egy orvos feljegyzései, 1930. Ford.: Antal László)