Mladics az EU-ba megy

Tizenhat év telt el azóta, hogy Srebrenicában közel kilencezer bosnyák férfit és fiút végeztek ki a Ratko Mladics vezette boszniai szerb egységek. A Hágában székelő Volt Jugoszlávia Nemzetközi Bűnügyi Bírósága határozata alapján a srebrenicai mészárlás népirtásnak minősíthető. Theodor Meron bíró szerint „a boszniai szerb erők népirtást követtek el, amikor a boszniai mozlimok, azaz a bosnyákok megsemmisítésére törekedtek. Céljuk a Srebrenicában élő negyvenezer boszniai mozlim kiirtása volt, egy olyan népcsoporté, amely az egész boszniai mozlim közösséget szimbolizálja. A férfi mozlim foglyokat, katonákat, civileket, időseket és fiatalokat megfosztották minden személyes tárgyuktól, azonosításra alkalmas iratuktól, majd előre megfontoltan és módszeresen kivégezték őket, pusztán a hovatartozásuk alapján.” A Balkán mészárosa tegnap végre rendőrkézre került.
Korai még azon vitatkozni, hogy az egyre erőteljesebb uniós nyomás, Borisz Tadics államfő demokratáinak politikai érdeke, vagy a több irányba húzó titkosszolgálatok munkájának épp most beért gyümölcse áll-e a sikeres lefülelés mögött. A frappáns leegyszerűsítések híveinek – akik meggyőződéssel állítják, hogy „a szerbek” mindvégig tudtak Mladics, s korábban Radovan Karadzsics hollétéről – elméletét alaposan gyengíti Szerbia végletes politikai megosztottsága, s főleg a tegnap letartóztatott nagyhal félelmetes háttere. A szerb belügyminisztérium egykor Boszniát is megjárt különleges alakulatai, az úgynevezett vörössapkások hosszú éveken át nyújtottak védelmet Mladicsnak, kilenc évvel ezelőtt állítólag túszul ejtették Zoran Djindjics akkori miniszterelnök nejét és fiát, így érték csak el a rövid időre már akkor őrizetbe vett exparancsnok szabadon engedését. Később az életével fizetett a demokrata párti kormányfő. A vörössapkásoknak megbocsáthatatlan bűn volt az a határozottság, amellyel Djindjics a háborús bűnösök nyomába eredt. A hírek arról is szóltak, hogy a jelenleg kormányzó demokraták egykori nagy ellenfele, Vojiszlav Kostunica államfőként garantálta a hágai vádlott biztonságát. A képlet tehát korántsem egyszerű a közelmúltjától lassan szabaduló, de egyértelműen szabadulni akaró Szerbiában.
A Borisz Tadics nevével fémjelzett hatalom elkötelezettsége az uniós integráció mellett a napnál világosabb, így van ez még akkor is, ha részben gazdasági érdekek által vezérelve Belgrád mindvégig nyitott maradt Oroszország irányába is. A szerb vezetés Brüszszel kedvéért párbeszédet kezdett a Szerbiából 2008-ban kivált Koszovóval, s vállalta, szigorúbban ellenőrzi az uniós tagországokba utazó állampolgárait, hogy csökkentse az unióban menedéket kérők számát. Az utóbbi időben Szerbiát azért érték bírálatok, mert a schengeni övezeten belüli szabad mozgás kínálta lehetőségeket kihasználva nagyon sok, főleg albán és roma nemzetiségű szerbiai állampolgár kér menedékjogot Európa nyugati részén. A brüsszeli folyosókon azt beszélik, hogy összecsúsztatnák Horvátország csatlakozását Szerbia tagjelölt állammá nyilvánításával. Ez a megoldás egyik országnak sem kedvezne, hiszen valamelyikükre mindig rá lehet fogni a lemaradást, ha nincs meg a megfelelő uniós politikai akarat az integrálásra. Márpedig ennek az akaratnak jelenleg vajmi kevés látszata van Párizsban, Berlinben, Londonban. A kifejezetten bővítésellenes hangulat, a Kelet-Európa iránti bizalmatlanság egyre nagyobb teret nyer Európa nyugati oldalán. Félő, hogy ezen az állapoton semmit sem változtat Ratko Mladics Hágába küldése.